| 2008 : Räikkönen úgy érzi, nagyon versenyképes a Ferrari |
Räikkönen úgy érzi, nagyon versenyképes a Ferrari
2008.06.20. 18:35
A Ferrari remekül kezdett Franciaországban, hiszen mindkét pénteki tréningen a legjobbak közt voltak a pilótáik. Olyannyira, hogy délelőtt Felipe Massa nyerni tudott, de a brazil délután is közel állt ehhez.
A 2. szabadedzésen azonban jött Fernando Alonso, és lefölözte Massát. A másik Ferrarival Räikkönen is jól szerepelt, és a finn bár óvatosan fogalmazott, de eredményes hétvégét vár.
Felipe Massa (1. és 2. helyezés):
"Remek nap volt, leszámítva, hogy reggel fájt a nyakam. Emiatt óvatosabb voltam, és úgy döntöttem, kerülöm a hosszabb etapokat. Az autó beállításaira és a gumikra koncentráltam. A lágyabb keverékeken nehezebb volt megtalálni a jó egyensúlyt, de ezt szerintem írhatjuk annak a számlájára is, hogy mint általában minden pénteken, ma is koszos volt a pálya. Az első kerekek szemcsésedésével mindenkinek meg kellett küzdenie, de holnapra javulni fog a helyzet."
Kimi Räikkönen (4. és 3. helyezés):
"Elégedett vagyok a két szabadedzéssel, a szokásos pénteki munkát végeztük el. Természetesen nem tudhatjuk, hogy mennyi üzemanyag volt a többiek autójában, de az a benyomásom, hogy nagyon versenyképesek vagyunk. Az első körökből talán nem tudtam kihozni a maximumot, de elégedett vagyok az autó egyensúlyával. Kipróbáltuk az új biztonsági autós rendszert is, ami szerintem jó megoldásnak tűnik, hiszen mindenkit ugyanolyan szituációba kényszerít, és nem kaphatsz büntetést csak azért, mert szerencsétlen vagy."
| |