Felkeltem másnap 6-kor, hogy időben elkészüljek, de csak az ágyon való ülésig sikerült eljutnom. Megállt bennem az ütő. A tegnapi nap történéseinek képei lebegtek előttem... Connie... Montoya... Jenson... hirtelen valahogy úgy éreztem, képtelen vagyok megtenni, ami ma vár rám. Megrendült bennem az, hogy tényleg ezt akarom-e. Nekem való-e, jól érezném-e magam ott. Olyan mintha a szakadék szélén kapaszkodnék, és választhatok: vagy elengedem az ágat és reménykedem, hogy valami megfog, vagy teljes erőmmel azon leszek, hogy felhúznám magam onnan. Pillanatnyilag csúszik a kezem és nő a félelmem, hogy megingok. Eszti, erőt kell venned magadon! Ha komolyan el akarod érni a célod, amiért idejöttél, akkor nyomás öltözni! "Ha megcsinálod, elismerem, hogy van helyed ott!". Zúgtak a fejemben apám utolsó szavai. Meg tudom csinálni! Bebizonyítom neki, hogy rám is lehet büszke! Összeszedtem darabjaimat, és készülődni kezdtem. Miután sikerült belém lelket öntenem, a ruhát, amit tegnap már kiválasztottam, kicseréltem valami színesebbre! Egy elegáns színes csíkos térdig érő viszonylag tapadós ujjatlan nyári ruhaszerűre, ami még jobb kedvre is derített. Ránéztem az órámra, háromnegyed 7 van, tervek megvannak, gyerünk! Lefelé pedig gyakoroltam a magabiztos nőies járást, hogy jó benyomást keltsek majd a főnöknél, mert szükségem lesz rá, ha majd a koromra is rákérdez. Vagy lehet, hogy tudja, mivel beszélt Montoyával is. Nem érdekel, büszke vagyok a 18 évemre, és hiszek magamban!
-Szia, jó reggelt! Igazán csinos vagy ma! - üdvözölt a kapuban Juan, nem is tudtam, hogy ennyire kedves. Az volt a vicces, hogy szegény nem tudott kiszállni a kocsiból, mivel fél, hogy lesifotósok másnap azt fogják terjeszteni, hogy megcsalja a nejét velem. Ami képtelenség lenne! Mind a kettőnk részéről. A sofőrje nyitott ajtót, hogy beüljek mellé.
-Jó reggelt, köszönöm! - végül behuppantam, és ő is elég fess volt. Van egy olyan érzésem, hogy ő is ott lesz a beszámolómnál. Nekem segítene ezzel a legtöbbet. A jelenléte önbizalmat önt belém, és ha ránézek, eszembe jut, hogy ő hisz bennem, mivel alátámasztotta, hogy a terv elméletben teljesen működőképes. - Hello, köszönöm. Te is jól nézel ki. Kérdezhetek valamit? - muszáj tudnom, mire számítsak.
-Tessék, csak bátran! - nagyon jókedvűnek tűnt. Remélem, nem iszik előre a medve bőrére. Nem akarom, hogy pont ellenkezőleg süljön el, mert akkor őt csapom agyon:)
-Te is ott leszel a beszélgetésen? - elnevette magát, csak azt nem értem, min.
-Ez nem kérdés. Persze! Sőt, lehet, hogy Raikkonen is ott lesz, vagy csak a végére ugrik be. De jót tenne neki, ha ezt a pár napot tényleg pihenéssel töltené. Rájár a rúd szegényre. - nem kérdezek rá, miért, mert semmi közöm hozzá. De tudjátok, én Raikkonent egyáltalán nem csípem. Valahogy unszimpatikus, hideg, és iszonyú kicsapongó életet él. Voltak bárokban elég mocskos húzásai. Ha bekerülök a csapatba, nem ő lesz a szívem csücske, az fix, főleg ha ki lehet majd belőle húzni egy szót is.
-Ez remek, mert legalább van már ott egy arc, aki bízik bennem, és támogat. Tudod, kicsit izgulok. Életem célja a mai nap kezében van. Ezt nem szabad elszúrnom. - jaj, nem szerettem volna ilyen dolgokba belemenni, de kijött belőlem. Bocsika.
-Eszti, ez nem fog megtörténni, oké? A feleségem mindig azt mondta, hogy ha nagyon izgulok, gondoljak a Dalai Lámára:) Vicces, de sokat segített:) - jót nevettünk rajta. Ez azt hiszem, a Beépített szépség című Sandra Bullockos filmben volt, mikor olyat csinált amit nem akart, és később már nem is bánta. Időközben megérkeztünk a McLaren ideiglenes munkaközpontjához. Hatalmas épület, és bent tele emberekkel, jöttek-mentek, egymásnak kiáltoztak át a másik helyiségbe, sürögtek-forogtak, az ember elszédülne itt, sőt később bele is bolondulna.
-Hello, Ron Dennishez jöttünk, ő tud róla. - a portás bólintott, ismerte már Juant, így a szavában nem kételkedett.  - Ne izgulj, nem szőrősszívű! Az okos nőket mindig is komálta, nem lesz probléma! Tudod jól, hogy nálunk a helyed! Dalai Láma:) - mondogattam magamban, mígnem benyitottunk a nagyfőnök ajtaján, és ott állt telefonnal a kezében, kicsit testes, kedves arcú középkorú emberke, maga a nagy Ron Dennis. Más érzés ilyen nagy embereket élőben látni, mint tévében. Személyesen nem érzed, hogy ők már mennyi mindent elértek, mennyire meghatározóak sokak számára, hanem pusztán ugyanolyan emberek mint én vagy bárki más.
-... jöjjenek be, pillanat! - beszélt tovább, addig Montoya a tekintével igyekezett bíztatni, és üzengetni is:) - ... oké, viszlát! Elnézést, csak ezek a srácok már megint késnek a gumik tervének átküldésével, és bosszant kifejezetten, de hagyjuk, nem érdekes. Ellentétben... kit tisztelhetek eme ifjú hölgyben, Juan? - a fenébe, Montoya megmondta. Szereti túlságosan a fiatal lányokat. Azért igazán kedves.
-Ron, bemutatom a mi új reménységünket, Eszter Kálmán, Magyarországról. - ezt miért kellett hozzátenni, te nagy ész. Teljesen mindegy, honnan jövök, a lényeg, hogy mi van a fejemben. Viszont lehet, hogy ezzel növelem a szimpátiát? Kizárt dolog!
-Igazán örvendek, nagyon megtisztel, hogy fogadott. - ráztam kezet vele, és hellyel kínált.
-És miattunk ilyen messzire eljött? Egészen kíváncsi vagyok már. Kér valami üdítőt, mielőtt ráténénk a tárgyra? - leültünk már mindannyian, és azért nem ártana valami folyadék. Oldja a csökkenő izgalmat és feszültséget.
-Köszönöm, ásványvíz jól esne. - már intézkedett is.
-Juan elmesélte, hogy milyen fantasztikus ötlettel rukkolt elő, és vág az esze mint a borotva... és nem kell feszengenie, mert 18 éves, a kor nem számít. Vannak fiatal géniuszok, akik kiskorukban találnak fel valami új dolgot... inkább legyen büszke rá. Tudja, én sokra tartom Juan tudását, és ha ő azt mondja, hogy magának a terve tökéletes, akkor az is... - közben megjött a vizem, és gyorsan benyaltam. Jól estek Ron bíztató szavai, és nem tétováztam sokat, magamtól felálltam, kiterítettem az asztalára az összes rajzot, tervet, számítást, jegyzetet, és belekezdtem. Hirtelen megjött minden bátorságom, életerőm, önbizalmam, céltudatosságom, ami pár órával ezelőtt hiányzott a lelkemből. Nem éreztem a tervet magaménak, elbizonytalanodtam, erre itt vagyok, és 180 fokos fordulat. Ha ránéztem Montoyára, erőt nyertem. És ezzel se Ron, se Juan nem köthetett belém. Jól halljátok, Montoya is kérdéseket tett fel, amiket már a tegnap estén is, azok mentek mind. Figyeltem Ronnak a reakcióit, és minden kérdés után a száját szélesebbre húzta az elégedettségtől és a csodálattól is. Nem tudta elhinni, hogy Kimi kénytelen náluk maradnia az egyezség miatt. Épp most fejeztem be, és úgy tűnt kifogytak a kérdésekből. Azta mindenit! Túl vagyok rajta! Sikerült elmondanom amit akartam, ez már nekem sikerélmény! Innentől kezdve nem érdekel, hogy ha nem vesznek be mégis, találkoztam velük, és ez a lényeg. Miután ők hallgattak mélyeket, csendben összeszedtem az anyagaimat, pakolni kezdtem. Pár perccel később  Ron hozzám lépett, és...