8-kor indul a vonat, a találka Lizzel fél 8-ra van megbeszélve. Az órámat fél 7-re állítottam be, de korábban keltem egy fél órával. Már nagyon mehetnékem volt. Azt hiszem ez érthető is. Csak feküdtem az ágyamban és bámultam a plafont. Mikor végre megszólalt az óra (ami igazából telefonJ ), kikászálódtam az ágyból és elkezdtem készülni. Reggelizni nem tudtam. Egy falat se ment volna le a torkomon. Persze anya csomagolt kaját, nehogy egyetlen kislányának „éhezni” kelljen az úton. Felöltöztem, és próbáltam valami emberit kihozni az ábrázatomból. Nagy nehezen sikerült is…

Apa vitt ki a vasútállomásra, de anyától még otthon elbúcsúztam. Nem kerítettem nagy feneket a dolognak, hiszen mindössze 4 nap az egész. El is indultunk. Liz már ott volt a megbeszélt helyen. Felvettük őt is és mentünk az állomásra.

Apától is elköszöntem, mert a vonat már bent állt, indulásra készen. Ezután felszálltunk és elindultunk. Beszélgettünk egy csomót Lizzel, de valahogy meguntuk. Bekapcsoltam az mp3-at és a kezembe vettem egy F1 Racing-et. Úgy eltelt az idő, hogy mikor észbe kaptunk már pesten voltunk. Hamarosan meg is érkeztünk. Lekászálódtunk a vonatról és hívtunk egy taxit, mert nagyon nehezek voltak a csomagok.

Végre (kb délben) megérkeztünk a szállodába. Egy kétágyas szobát foglaltunk le. Nagyon szép, komfortos szoba volt. Egyszóval tökéletes.

     - Te! Nem kéne ennünk valamit? – kérdezte Liz – Én kezdek éhes lenni.

     - Én nem vagyok éhes. Megettem anya szendvicseit, amit csomagolt. – válaszoltam

     - Hát te tudod, de én lemegyek és eszek valamit. Te nem jössz? Biztos?

     - Nem kösz. Inkább elmegyek sétálni, szétnézek a környéken.

     - Jól van, ha azt akarod… na én megyek kajálni. Szia!

     - Szia!

Azzal én is elindultam. Csak sétálgattam a környéken , nézelődtem, stb. Egyszercsak egy aranyos (németjuhász) kutya jelent meg előttem, szájában egy kisebb labdával. Letette elém a labdát és leült elém.

     - Szia kutyus. Hát rólad elfelejtkezett valaki? Lássuk, mi a neved?

Leguggoltam a kutyushoz és megnéztem a bilétáját. Az állt rajta: „Ajax”.

     - Jéé valaki még nálam is fanatikusabb Kimi drukker, ahogy elnézem. Még a kutyáját is úgy hívják, mint a Kimiét. – mosolyogtam magamban. És ekkor egy hang szólt mögöttem:

     - Ajax! Hát itt vagy! Itt kereslek legalább 100 éve.

Valahonnan mintha ismerős lett volna a hang, de nem tudtam hova tenni. Nem is foglalkoztam vele. Akkor felálltam, megfordultam és …

Atttya úr isten!!! Már megint valami hülyeséget álmodok?!? Neeem, ez úgy tűnik nem álom. Nagyon nem. Nem hittem a szememnek. Kimi állt ott és a kutyáját kereste. Szóval nem egy fanatikus rajongó, hanem maga Kimi. Ezt nem hiszem el… Én teljesen leblokkoltam. Csak álltam ott bamba képpel.

     - Ne haragudj! Még soha nem szökött el. Legközelebb jobban oda figyelek rá. – mondta közben Kimi. Én nem nagyon figyeltem, de próbáltam össze kapni magam.

     - Ahogy elnézem igazán jó ízlése van a kutyámnak – mondta mosolyogva, amint végig nézett rajtam, mire én is rá mosolyogtam, majd azt hiszem teljesen elpirultam

     - Ó, én hülye! Még be se mutatkoztam. Kimi Räikkönen – és nyújtotta a kezét

Én addigra már észhez tértem és viszonoztam..

     - Hegedűs Mira – mutatkoztam be én is

     - Abból, ahogy reagáltál az előbb, azt szűrtem le, hogy tudod, ki vagyok – mondta kissé már nevetve

     - Hát, ami azt illeti igen, tudom ki vagy – válaszoltam neki és ekkor már én is nevettem

     - Csak nem egy rajongóm vagy? – és ehhez olyan értetlen képet vágott, hogy az valami hihetetlen

     - Hát… ráhibáztál.

     - Fantasztikus, milyen jók a megérzéseim – mondta, és ezen mindketten nagyot nevettünk

Poénkodott még egy sort, én meg csak nevettem vele. Soha nem gondoltam volna, hogy civilben ő ilyen is tud lenni. Ezután Kimi kicsit komolyabbra vette a figurát.

     - Meg sem köszöntem még, hogy megtaláltad a kutyámat. Nagyon köszönöm.

     - Igazán nincs mit, hiszen nem én találtam meg Ajaxot, hanem inkább ő engem. Megjelent előttem egy labdával, és leült elém.

     - Tényleg? Ez igazán érdekes, ugyanis csak velem szokott játszani és mindenkit megugat maga körül, csak engem nem. A szüleimmel se békélt meg, pedig már régen ismeri őket.

     - Ez tényleg fura. Biztosan tudta, hogy nem ellendrukker vagyok – válaszoltam mosolyogva

     - Igen, biztosan. – és ő is elnevette magát

     - És… te ide valósi vagy? – kérdezte Kimi, több komolysággal

     - Vidéki vagyok, csak a hétvégére jöttem Pestre a barátnőmmel, a futam miatt.

     - Helyes! Jól tettétek, hogy eljöttetek, illetve jöttök majd. De… Mira!

     - Tessék?

     - Ő… esetleg… nincs kedved este eljönni velem vacsorázni?

     - Éppenséggel… van.

     - Hát, ennek őszintén örülök. Találkozzunk 7-kor, ugyanitt. Rendben?

     - Persze. Rendben.

     - Akkor este itt várlak. – azzal elmentek

Nekem pedig ekkor esett le, hogy Kimivel futottam össze, fényes nappal, csütörtökön, Pest kellős közepén. Mindemellett még vacsorázni is elhívott. Mindez úgy történt, hogy kb. 2 órája vagyok Pesten. Ez hihetetlen. Micsoda mázlista vagyok. Ezt nem hiszem el. Csak álmodom. Teljesen kész vagyok. Aztán rájöttem, hogy ez a valóság. És ezt Ajaxnak köszönhetem. Hogy talált meg pont engem az a kutya??? De nem számít. Csak az, hogy eszméletlenül jó kedvem lett. Örömömben visszarohantam a szállodába elújságolni Liznek a történteket.