Nem tudtam hova tenni a dolgot, bár őszintén szólva nagyon jól estek Ron szavai. Örülök, ha így látja és hát… jó lenne, ha igaza lenne, és Kimi belém szeretne. Hiszen én is szeretem őt. Már azelőtt szerettem, hogy most Pestre jöttem. Csak akkor olyan valótlannak tűnt. Mint egy mese. Egy tündérmese szőke herceggel és minden egyébbel. De ez most a valóság. Mintha a mese, vagy inkább az álom megvalósulni látszana… De nem lehet. Nem vehetem komolyan a dolgokat. Legalábbis még nem.

Mikor lehiggadtam visszaültem arra az asztalféleségre, amin Ron előtűnése előtt ültem.

     - Jaj! Ugye nem zaklatott, esetleg megbántott? Nem szereti ha idehozok, úgymond idegeneket. Sőt azt sem szereti, ha a rokonaimat hozom.

     - Nem, dehogy. Épp ellenkezőleg.

     - Hogyhogy épp ellenkezőleg? Ez érdekes

     - Azt mondta, örömmel lát a csapatnál. – erre Kimi szeme kikerekedett.

     - Hú, ez most meglepett. Ron nem szokott ilyet csinálni. Jennit se szerette a környéken látni. – na szép… Jenni a téma? Pár perc csend következett. Mind ketten gondolkodtunk…

     - Talán úgy véli, hogy… mi összeillünk. Nem gondolod? – hoppá! Okos gyerek! Rátapintott a lényegre.

     - Tudod… Ron valóban ezt mondta. Azt mondta, hogy ő úgy látja, hogy te…

     - Hogy én…? – vágott közbe

     - Hogy te talán… szerelmes vagy belém.?

     - Az az igazság, hogy Ron jól ismer engem. És azt hiszem igaza van. Soha nem találkoztam még ilyen nagyszerű lánnyal, mint te. Mindig egy ilyen lányról álmodtam, és most itt van előttem. És hát… az a csók nem volt véletlen tegnap. Őszintén gondoltam.

Elmosolyodtam a rögtönzött „szerelmi vallomás” hallatán.

     - Ezt igazán jó hallani. Azt hiszem én is ezt érzem, de még alig ismerjük egymást, illetve inkább te engem, és olyan gyorsan történik minden körülöttem.

     - Akkor engedd, hogy megismerjelek. Kérlek. Persze, csak ha nincs ellenedre…

     - Persze, hogy nincs. – azzal átkaroltam a nyakát, és kapott egy puszit az arcára, hogy lássa, minden rendben. Persze rögtön elvigyorodott.

Ezután szinte eltátottam a számat. Régi nagy kedvencem, Mika jelent meg, a feleségével, Erjával, és a kis Hugoval. Kimi nem tudta mi ütött belém, de mikor megfordult, leesett neki, és elmosolyodott.

     - Hello Mika, jó titeket itt látni. – köszönt Kimi honfitársának, egyben barátjának. – Ő itt Mira! – mutatott be.

Bemutatkoztam, és kezet fogtam Mikával, valamint Erjával. És a kis Hugohoz is szóltam pár szót. Aranyos, 5 éves kisfiú volt. És nagyon hasonlított az édesapjára.

     - A barátnőd? – kérdezte Mika Kimitől

     - Nem a barátnőm. Még… - kacsintott rám Kimi – De remélem az lesz

     - Kimi! Öltözz! Kezdődik a második edzés – szólt az egyik szerelő (az elsőn nem szoktak részt venni)

     - Sajnálom, de most itt kell hagyjalak benneteket. Mika te nem jönnél velem? Pár dologban szeretném kikérni a véleményed. – mondta Kimi

     - Menjetek csak, mi elleszünk Mirával. – válaszolt Erja, én pedig kedvesen bólogattam, mert Kimi kérdőn nézett rám.

     - Rendben. Akkor sziasztok. – Mondta Mika, azzal letette kisfiát, aki ezután játszani kezdett a sarokban

     - Szóval te dobogtattad meg Kimi szívét!? – szögezte nekem a kérdést Erja. Erja egy kedves, szimpatikus nő volt. A finneknél megszokottnál sötétebb a haja, de valahogy mégis jellegzetesen finn arca volt.

     - Hát… azt hiszem én lennék. – válaszoltam – De megdobogtattam, volna?

     - Ami azt illeti, nagyon úgy néz ki. Az este Kimi rengeteget beszélt Mikával telefonon és ódákat zengett rólad. Rég láttam ilyennek a srácot. - mondta

Érdekes, hogy mindenki ezt mondja, pedig csak egy napja ismerjük egymást. De ezek szerint Kimi tényleg őszinte velem, és valóban komolyan gondolja. Lesütöttem a szemem és elmosolyodtam. Kicsit elgondolkodtam, és átértékeltem magamban a dolgokat. Azt hiszem, már ennyi idő után komolyan vehetem Kimit és ez jó érzéssel töltött el.

Az edzés alatt még sokat beszélgettem Erjával és később Mika is előkerült. Voltak hozzá kérdéseim, amire ő készséggel válaszolt. Igazán jól éreztem magam.

Mikor az első szabadedzésnek vége lett, Kimi begördült McLarenjével a boxba. Kiszállt a kocsiból, lekapta a sisakot és miután már rádión tudatta a csapattal, hogy minden rendben a kocsival és az időeredménye is jó, jött is oda hozzánk, illetve inkább hozzám. Megöleltem és kapott egy nagy pusszt az arcára.

     - Minden rendben? - kérdeztem

     - A lehető legnagyobb rendben. – válaszolta és adott egy puszit, majd elengedett – Figyelj csak! Meg kellene keresni a bátyámékat… - úr isten! Tényleg. Liz és Rami. El is feledkeztem róluk, annyi minden történt. – És, tegnap mintha azt mondtad volna, hogy szereted a motorokat is. Szóval, habár legtöbbször cross-ozni szoktam, mi lenne, ha elmennénk motorozni? Elviszlek egy pár körre itt a Ringen miután a többiek visszavonulnak. Mit szólsz?

     - Benne vagyok! – mosolyogtam – De előbb keressük meg Lizt és Ramit.

Kimi átöltözött, majd elmentünk megkeresni a srácokat. A nap már kezdett lemenni, 8 óra körül volt, mikor ráakadtunk a már-már elveszettnek hitt barátnőmre és Ramira, és ahogy elnéztük őket, nem is voltak olyan elveszettek, sőt… Egy eldugott helyen voltak, egymás karjaiban és csókolóztak.

     - Hát nem vesztegetik az idejüket – súgta nekem Kimi

     - Hát nem. De szerintem hagyjuk őket. Különben is ígértél valamit, és mindjárt besötétedik. – súgtam neki vissza. Esküszöm olyan volt az egész szitu, mint ha bújócskáztunk volna, de csak nem akartuk megzavarni a „párocskát” feltéve, ha annak lehet már őket nevezni.

     - Igaz. Megígértem. Gyerünk.

     - De Ron mit fog szólni, ha megtudja? Ha jól tudom, nem szereti, ha motorozol, mert nem akarja, hogy valami bajod legyen. És ebben igaza van.

     - Ron nem fogja megtudni. Amúgy meg mi bajom lenne? Az őrangyalom ott fog ülni mögöttem. Erre megint elvörösödtem. Hogy mindig tud mondani valamit… Imádom. J

Kimi egy fekete motorral állt elő. (inkább nem mondanék, illetve írnék márkát, habár lenne ötletemJ ) Kezembe nyomott egy sisakot. Felvettük, majd Kimi megint bókolni kezdett.

     - Jól áll neked a sisak, mondták már? – közben felszállt a motorra

     - Még nem – válaszoltam, közben én is felültem Kimi mögé és átkaroltam a derekát

     - Mondd, nem félsz? – kérdezte

     - Nem. Miért? Kéne? – kérdeztem vissza

     - Nem, csak gondoltam jobban fogsz kapaszkodni – á, szóval erre megy ki a játék, értem én

     - Most jó? – és erősseben fogtam a derekát, kicsit közelebb húzódtam hozzá

     - Sokkal – és láttam a sisakja alatt, hogy elégedetten vigyorog.