Úgy döntött Kimi, hogy a bátyja kocsijával megyünk, azt nem ismerik fel
annyian és a Margitszigetet céloztuk meg. Már sötét van, szóval csak
elvegyül valahogy. Nem volt forgalom, hamar oda is értünk. Kiszálltunk és
elindultunk, Ajaxról lekerült a póráz nagy örömére.
Fura, nem tudom mit mondjak, olyan elképzelhetetlen ez az egész. Itt sétálok
a forma1 egyik legjobb versenyzőjével.
A sziget tele van, mindenhol szerelmesek és családok vannak gyerekekkel.
- Szóval miért épp ide jöttünk? -törte meg a csendet Kimi.
- Nem is tudom, csak úgy, szeretem ezt a helyet. Ahogy látom a kutyádnak is
tetszik.
Nem volt nehéz rájönnöm, csak úgy szaladgál mint a mérgezett egér.
- Szegénykém, örül hogy végre igazi zöld füvet lát. Rossz lehet neki a
szállodában, de muszáj magammal vinnem mindenhova, nem bírnám ki nélküle.
Annyira máshogy fest most, mint amikor a dobogón áll, ott olyan távoli és
hideg, most meg tele van érzelmekkel. Úgy látszik, amikor kamera van a
közelben akkor alapból átvált Icemanre. Közben Ajax talált magának
játszótársat.
- Szerintem üljünk le ide, hagy legyenek el –javasoltam.
- Rendben.
Körülöttünk csak családok voltak pici lurkókkal. Kimi le sem veszi róluk a
szemét. Követi minden mozdulatukat.
- Mi jár a fejedben? -milyen jókat tudok kérdezni, többet ki sem nyitom a
szám.
- Tudod, anyuék úgy döntöttek, örökbe fogadna egy gyerkőcöt.
- Komolyan? -erről még nem is hallottam, pedig pár pletykáról azért van
tudomásom.
- Aha. Fura, hogy így 26 évesen kapok egy kistestvért. Persze jó értelemben
fura.
- Tök klassz. Anyukádék nagyon jó emberek lehetnek.
- Azok, nagyon sokat köszönhetek nekik. Elviselték, hogy nem jártam tovább
iskolába, támogattak és mindig mindenben mellettem álltak. Sosem fogom tudni
viszonozni nekik.
- Nem is kell, nem várják el. Elég az nekik, ha boldog vagy.
- És a te családod? Ha jól tudom, akkor a Faith nem magyar név, nem?
- Nem, az apukám angol.
- Az jó, akkor két országban is otthon érzed magad.
- Nem egészen. Apa fiatalon jött ide és egyszer sem ment vissza. Amúgy meg
jó ideje már nem is tartjuk a kapcsolatot.
- Az más. Összevesztetek valamin?
- Csak egy tipikus az esetek közül: elkezdett szerencsejátékozni, nem volt
munkája, aztán elváltak. A szokásos, semmi extra.
- És nem hiányzik?
- Néha, régebben igen, de most már nem. Nézd, ott egy fagyis. Rendezném az
adósságom. Együnk inkább jégkrémet. Ok?
- Jó.
Vettünk magunknak kettőt és visszaültünk a helyünkre. Meséltem neki az
öcsémről és az anyumról. Minden érdekelte
- És hogy-hogy nincs barátod? Mondjuk igaz, nem vagy könnyű eset, de
vannak olyan pasik, akik az ilyen bonyolult lányokat szeretik ?! -közben
egyfolytában mosolygott.
Olyan mint egy gyerek és egyfolytában csillog a szeme.
- Sajnos az utóbbi időben volt egy rossz tapasztalatom. Amúgy meg
szépen fogalmaztál. Szóval szerinted bonyolult vagyok?
-Minden nő az.
Attól függetlenül, hogy komoly témákról beszélünk mindketten folyamatosan
mosolygunk. Biztos a friss levegő miatt.
- Kérdezhetek valamit? -muszáj megkérdeznem, úgyse birom ki.
- Amennyire eddig ismerlek úgyis megkérdezed.
- Mi volt a baj? Jenni és közted?
Beletrafáltam, rögtön elkomorodott.
- Sok minden. Mást akartunk. Én családot, ő meg karriert. Azt mondta
nekem könnyű, én akkor is versenyezhetek ha gyerekünk lesz, de neki
akkor semmi sem marad.
- Értem.
- Voltál már szerelmes? Úgy igazából?
- Arra gondolsz amikor gyorsabban ver a szíved ha meglátod és azt hiszed
vele minden sikerülni fog, nincs lehetetlen?
- Ahham.
- Nem, még nem.
- A mi kapcsolatunk ilyennek indult. Aztán nem tudom mitől, de valami
megváltozott. Már nem siettünk haza egymáshoz. Elmúlt a szerelem,
mindkettőnknél.
- Meg sem próbáltátok helyrehozni?
- De, Jenni kitalálta, hogy legyen kisbabánk és legyünk igazi család. De nem
volt őszinte, csak kapálózott, ő is helyre akarta hozni a dolgot.
De az egészről úgy beszélt, mintha csak egy kutyát szeretett volna. Én
úgy képzelem, olyan nő lesz a gyerekem anyja, akit szeretek, de nagyon.
És egy baba az kettőnké, mind a kettőnkből van benne. Közösen
kell akarni és nemcsak az egyik félnek. Nem azért kell 1 gyerek, hogy
megmentsen egy kapcsolatot. Akkor kell jönnie, amikor két ember úgy dönt,
együtt hagynak valamit hátra a világnak magukból. Valakit, akiben mindketten
továbbélnek.
- Tudod nem gondoltam volna, hogy, hogy... -rögtön el is szégyelltem magam.
Hogy mondhatok ilyet?
- Mit, hogy ilyen felelősségteljes is tudok lenni?
- Valahogy így.
- ez van. Szeretem a gyerekeket, azért mert nem ölelgetem őket a
fotósok előtt, attól még imádom őket.
Mennyire tévesen ítéltem meg.
- És te? Szeretnél babát?
- Tőled? -basszus hogy lehetek ilyen hülye?
- Hát, akár!
- Bocs, én nem úgy gondoltam -szokás szerint beégtem. Ez durva. Bárcsak
láthatatlanná válhatnék. Akarom 1 Harry Potteres köpenyt.
- Tetszik, hogy kimondod amit gondolsz –és megfogta a kezem. Héj, ez nem jó,
illetve jó, csak nem kéne. Oké, most elveszem a kezem, jaja, most, na jó, az
a pár másodperc már nem számit. Már egy perce csak nézünk egymás szemébe. Ez
már szemezésnek minősül. Sőt, ha azt is veszzük, hogy lényegében
fogjuk egymás kezét akkor flörtölés. Jó és, Faith! Mit csinálsz már megint?
- Bocsánat -úgy megijedtem, reflexből elhúztam a kezem -nem tudnátok
segíteni?
Egy fiatal nő jött oda hozzánk, csak mi eddig nem vettük észre.  Egy
kisfiú is volt vele, nem lehet még két éves, de lehet hogy egy se, olyan
totyogós.
- Persze. Miben? -kérdeztem, Kimi meg csak nézett, az egészből egy
kukkot sem értett.
- 5 percre el kéne szaladnom, tudnátok addig vigyázni az én kicsi
Krisztiánomra?
- Persze.
- Köszönöm, csak 5 perc .- el is rohant miután még nyomott egy gyors puszit
a gyerkőc arcára.
- Kaptunk egy kisfiút?
- Az anyukája megkért, vigyázzunk rá 5 percig.
- Na gyere kishaver -Kimi felkapta Kriszt és a nyakába ültette. Azt hittem
elkezd sírni, de nem, élvezte- és most repülünk.
- Nehogy leejtsd!
- Kösz a  bizalmat!
De jól elvannak. Tuti nagyon jó apuka lesz belőle.
- Vaúúú -gagyogta a kisfickó.
- Ajax, gyere ide.
Nem kellett neki kétszer szólni, rögtön ide szaladt hozzánk.
- Ajax ő Krisz.
A manó rögtön elkezdte simizni, Ajax meg hagyta magát. Egészen mostanáig,
amikor is Krisz jó erősen meghúzta a farkát, a kutyus meg ijedtében
ugatott egyet. Krisz pedig elkezdett bömbölni.
- Héjj, kishaver! Semmi baj -ez most nem fog használni- most mit csináljak?
- Először is add ide és ne vágj olyan ijedt képet.
Imádom a kicsiket, olyan finom illatuk van. Már ha éppen nem kakilnak be.
Ide vettem magamhoz az ölembe és elkezdtem simogatni a fejét.
- Kimi, ülj le, mindjárt megnyugszik.
- Biztos?
- Biztos. –legalábbis remélem. Szegény anyukája még azt fogja hinni ha
visszajön, hogy bántottuk. –és mit szólnál ahhoz ha énekelnék valamit, ha?
Az öcsémnél mindig bejött és a cicáimnál is. Igaz, hogy amikor abbahagytam
rögtön felébredtek. Elkezdtem az egyik mostani nagy kedvencem: everytime you
touch. Oké, tudom, nem altatódal, de most más nem jut eszembe. De legalább
már nem sir. Úgy látszik ez mindenkinél használ. Egészen addig
elénekelgettem, ami Kimire nem néztem. Olyan furán néz rám. Most mi van?
Rögtön abba is hagytam.
- Ne hagyd abba.
- Már elaludt. –vissza is jött az anyukája.
- Ezer köszönet. Tényleg az életemet mentettétek meg. Nagyon hálás vagyok
neked és a barátodnak is –a barátom? – nagyon szép pár vagytok! És nektek
van gyereketek?
Jézus, tűzpiros lettem, érzem. Levegőt sem tudok venni. Nekünk
gyerekünk...