Több probléma nem volt velem a nap folyamán. Persze a piszkálódásokat, nem kerülhettem el a folyosón, a mosdóból pedig szinte kiutáltak… De nem érdekelt. Már hidegen hagyott az egész.

     - Mi ütött beléd matek órán? – kérdezte Tomi, suli után.

     - Tényleg eléggé… hogy is mondjam… Szóval nem szoktál te ilyen lenni. – fűzte hozzá Liz meglepetten, de nevetve

     - Ki? Én? Mi? Jaaah. – nevettem el én is magam – Ilyen kedvem volt. Nem tehetek róla. Nem értem miért baj ez. Kicsit jobban elengedtem magam, mint szoktam. Na és? – mondtam, de már nem nevettem.

     - Oké, igazad van. Megértjük. – mondta Liz

     - De… - kezdte Tomi

     - Megérjük, ugye Tomi – vágta hasba Liz Tomit

     - Áuuuuuu – jajgatott – Igen, persze – mondta, miközben a hasát fogta, majd megszólalt: - Mit csináltok ti Ramival? Verekedtek, hogy ilyen erős lettél hirtelen? – kérdezte Liztől, hogy kicsit cikizze. – Vagy esetleg…

     - Dugulj már el! Vagy kérsz még? – Liz kicsit besérdődött, én pedig megint nevetni kezdtem. Ezt szeretem bennük. El tudják terelni a figyelmem a bajaimról. Mindig megnevettetnek valamilyen formában.

     - Mira! Nincs kedved átjönni hozzánk este? Megnéznénk egy filmet, beszélgetnénk, stb.

     - És én? Engem már nem is hívtok? – duzzogott Tomi

     - Úgy gondoltam, hogy mi csajok egymás közt. Tudtommal te nem vagy csaj, bááár… ki tudja – nevetett Liz

     - Nem vagyok csaj igaz. De tudok úgy viselkedni. Figyeljetek: „Juj, szia! Tetszik a rucid, új? Hol vetted? Á, láttad már az új körömlakkom? Ó, már megint egy pattanás! Brühühü” – adta elő magát Tomi félre fésült hajjal, és a tőle telhető legnyávogósabb hangon. Mondanom sem kell, hogy dőltünk a nevetéstől.

     - Most akkor sem jössz. Bocsi. Na Mira? – kérdezte Liz

     - Oké. Nekem jó. – válaszoltam – De lehetőleg valami vígjátékot nézzünk, oké?

     - Oké.

Lassan hazaértünk. Ettem, összedobtam a házit, majd 6-kor elindultam Lizhez. Megnéztünk egy nagyon jó vígjátékot. Nevettünk egy csomót és valóban elfeledkeztem egy időre azokról a dolgokról, amik a fejemben jártak. Közben magunkba tömtünk egy kis fagyit, meg beszélgettünk. Később bekapcsoltuk a rádiót. Liz kiment hozni valami innivalót. Közben a rádióban kívánság műsor ment…

„A barátnőmnek szeretném küldeni a Wild roses című számot. És üzenem neki, hogy nagyon szeretem!!!” – egy kedves hangú srác üzent a barátnőjének. És akkor bevillant egy kép… Mikor a partyn Kimivel táncoltunk… Nem sírtam. Már úgy kibőgtem magam, hogy nem tudtam. Csak ültem bambán megint.

     - Mi a baj? – kérdezte Liz mikor visszajött, és a kezembe nyomott egy pohár innivalót

     - Semmi. Csak… Hallod ezt a számot?

     - Aha, szép szám.

     - Na erre táncoltunk Kimivel. Tudod, mikor elhívott arra a partyra.

     - Oh. Értem. Jól vagy?

     - Persze. – sóhajtottam – Megvagyok. De késő van, holnap meg suli, szóval, most inkább megyek. – azzal összeszedtem a cuccom, és hazamentem. Végeztem az esti dolgokkal, mint pl. fürdés és ilyenek, majd magamra zártam a szobaajtót. Elő a gépet, ideje megnézni a maileket meg ilyenek. Volt egy pár. Válaszolgattam rájuk, majd F1-es oldalakra tévedtem. Hisz akármi történt, az F1 mániám nem csillapodott. Érdekeltek a hírek. Nézelődtem ott a cikkek között, de megakadt a szemem egy képen és a mellé biggyesztett szövegen…