A szöszmötölésben a kopogás zavart meg. Amikor kinyitottam az ajtót, csak egy óriási rózsacsokrot láttam, a tulajdonosa arcát tökéletesen eltakarta.

-Szia, ezt neked hoztam. –bújt elő Fernando a virág mögül. Ő????? Én azt hittem, hogy…mindegy, nem számít, hogy mit hittem.

-Szia. Köszönöm. –vettem el tőle végre a virágot. –Öhm…gyere be. –okés, ciki, ha hagyom, hogy a folyosón álldogáljon azok után, hogy virágot hozott. Gyorsan bementem a hálóba, és az egyik vázába vizet engedtem, majd beleraktam a virágot, és kimentem vele az előtérbe. Fernando időközben kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. –És minek köszönhetem ezt az óriási csokrot?? –na jó, ez megint nem volt valami értelmes mondat, bár a Kimivel lefolytatott beszélgetésem sem volt az.

-Nem tudom, csak úgy. Megláttam, és eszembe jutottál. Olyan gyönyörű, mint amilyen te vagy. –kezdett el bókolni.

-Köszönöm. –okés, ő itt töri magát értem, én meg nem vagyok képes kedves lenni hozzá. Még mindig Kimin jár az eszem. A kínos csöndet szerencsére a telefonom csörgése szakította félbe.

-Hello, Katherina vagyok. Most indulok, elviszem a ruháitokat, mert nekünk is szóltak, hogy hamarabb kezdődik a verseny.

-Okés, köszi. Akkor lent találkozunk. Szia. –bontottam a vonalat- Fernando, bocsi, de mindjárt hozzák a ruhákat, és le kell mennem.

-Rendben megyek. Látlak még? –kérdezte már akkor, amikor a folyosón álltunk.

-Talán. –hagytam magára egy mosoly kíséretében. Talán??? Ez meg mi volt?? Én sem vagyok százas, az biztos. Hoppá, szólnom kéne Kiminek is, hogy jöjjön. Előkaptam a telóm, és írtam neki egy sms-t, majd lementem a terembe, és vártam Katherinát. Hamarosan be is toppant, ám Kimi nem volt sehol. Mindegy, nélküle is lehet próbálni. Legalább nem fogom azt érezni, hogy bámul, már ha bámulna. Nem számít. Először a latin ruhába bújtam bele, és próbálgattam néhány lépést, hogy milyen a ruha.

-Na, hogy tetszik? –kérdezte idegesen Katherina.

-Szuper. Nagyon jó!! –mentem hátra, majd felvettem a fehéret is.

-Huh, ez nagyon jól áll, tisztára, mintha menyasszony lennél. –hüledezett. Megnéztem magam a tükörben, és tényleg.

-Köszi, de nem szándékozom egyenlőre férjhez menni.

-Sziasztok, bocs a … -toppant be Kimi, de szemmel láthatóan elakadt a szava, amikor meglátott.

-Semmi gond, én már úgyis végeztem. –menekültem hátra, hogy levegyem a ruhát. Mire visszabújtam a rendes ruhámba, Kimin már a fehér táncruha volt. Azt hiszem most nekem volt gondom azzal, hogy megszólaljak. Gyorsan ott is hagytam őket, és átmentem az étterembe és kértem egy salátát. Nem nagyon volt máshoz kedvem. Egy kis idő múlva inkább a felmentem a szobámba, és zenét hallgattam, miközben a csokrot bámultam. Annyira kiismerhetetlen Fernando. Egyszerűen nem tudok rajta eligazodni. Jó lenne, ha nem kellene rajta is agyalnom, bőven elég fejtörést okoz Kimi is.

-Bújj be! –kiabáltam ki, mivel valaki kopogott.

-Szia. –Kimi jött be, és egyből kiszúrta a csokrot. –szép virág.

-Köszi. Fernandotól kaptam. Komolyan, néha tökre meglepődöm rajta.

-Fernandotól?? –sápadt el.

-Aham tőle. –kapcsoltam ki a hifit. Most már szeretném tudni, hogy miért is jött. 

-Egyébként azért jöttem, hogy felőlem kezdhetünk próbálni. –komolyodott el.

-Okés, megvársz vagy előremész? –kezdtem összepakolni a cuccom.

-Előremegyek. –s már itt sem volt. Hát ebbe meg mi ütött?? Okés, én mondtam, hogy csak a táncpróbákon találkozzunk, de azért igazán megvárhatott volna. Á, már meg sem próbálom megérteni őt. Inkább bezártam az ajtót, és lementem. Kimi éppen a cipőjét kötötte, s gyorsan be is fejezte, mire bekapcsoltam a hifit, és beraktam a CD-t.

-Rumba vagy keringő? –tettem fel neki a szokásos kérdést.

-Rumba. –válaszolt röviden-tömören. Végül is nem kell társalognunk. Elindítottam a zenét, majd táncolni kezdtünk. Okés, én ezt nem bírom. Egyszerűen ahogy hozzám ér, máris úgy érzem, hogy felrobbanok. Minden porcikám remeg az érintése nyomán. Nem tudok a lépésekre koncentrálni. Csak nézem őt, és belefeledkezem az egészbe. Akarom őt, megint. Úgy, ahogy még soha senkit. Azt akarom, hogy megérintsen úgy, mint az éjjel. Hogy csak rám gondoljon, csak engem szeressen. A zene lassan elhalkult, mi pedig megálltunk, de nem engedtük el egymást, sőt. Talán még közelebb voltunk egymáshoz, mint azelőtt. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Érezni akartam újra az ajkait, meg akartam simogatni az arcát. Nem bírtam tovább, megcsókoltam. Nem ellenkezett, hanem szorosan átölelt, majd szépen a padhoz sétáltunk, és az ölébe ültetett.

-Nem azt mondtad, hogy felejtsük el, ami az éjszaka történt? –simított ki egy hajtincset az arcomból.

-Nem megy. Megőrjítesz. Csak rád gondolok. –néztem a szemeibe.

-Szerencséd van, mert én is. –kaptam máris egy csókot.

-Sajnálom, hogy reggel azt mondtam, amit, de azt hittem, hogy egyéjszakás kaland volt.

-Nem az volt. Csak Rami hívott, mert kirakta a csaj egy szál boxerban, én hülye meg nem hagytam neked üzenetet. Aztán amikor találkoztunk, te előálltál a „felejtsük el” dologgal.

-Azt hittem, hogy te akarod azt mondani, hogy felejtsük el.

-Nem, el akartam mondani, hogy mi volt. Csak utána már feleslegesnek tartottam. És a rózsákat nem Fernandotól kaptad.

-Hanem?? –mi van? Most ezt nem értem.

-Tőlem.

-Komolyan?? De édes vagy!! –simogattam meg az arcát, és adtam a szájára egy kis puszit.

-Nem tudom, hogy hogy került ahhoz az idiótához.

-Hát én sem. De Kimi…kérhetnék valamit? –néztem rá nagy szemekkel.

-Persze. Mi lenne az? –simogatta meg az arcom.

-Tartsuk titokban. –hopsz, most jól elképedt szegénykém.

-De miért?

-Nem akarom, hogy szétszedjenek minket. Tuti mindenki ezen csámcsogna. Aztán meg jönnének a hülye szövegeikkel meg az interjúkkal. Koncentráljunk most csak a versenyre. És azt sem akarom, hogy a bírák is azzal jöjjenek, hogy könnyű nekik, mivel együtt vannak. Érted?

-Rendben. Igazad van. De akkor senkinek egy szót sem.

-Senkinek. Köszi. –bújtam oda hozzá. –Na jó, ennyit a lustálkodásról, gyerünk táncolni. –keltem fel az öléből, és húzni kezdtem a terem közepére. Miután sikeresen odavonszolta magát, a hifihez mentem, hogy megkeressem a zenét a keringőhöz. Hirtelen Kimi ölelt át hátulról.

-Nálam alszol ma éjjel? –súgta a fülembe, majd egy apró puszit adott a nyakamra.

-Tényleg aludni akarsz? –fordultam hátra nagy komolyan.

-Hát nem éppen, de így költőibben hangzott. –komolyodott el.

-Nyugi, csak ugratlak. –kapott most ő tőlem egy puszit. –Talán ott alszom. –indítottam el a zenét.

-A talánnal nem elégszem meg. –mentünk a terem közepére.

-Akkor lehet. –mosolyogtam még mindig rá.

-Ó ti nők! Miért nem tudtok rendesen fogalmazni. –sóhajtott egy nagyot.

-Na szép, ha sértegetsz, feléd sem nézek. –adtam a sértődöttet, persze majdnem elnevettem magam.

-Jesszus, dehogy. –vágott ijedt arcot.

-Jajj, így irtó édes vagy. Na de jobb ha táncolunk, azzal, ha egymással foglalkozunk, nem megyünk semmire.

-De én ezt jobban élvezem. –vigyorgott, miközben végigsimított a fenekemen.

-Azt elhiszem. Kapsz egy csókot, aztán táncolunk, na, mit szólsz hozzá?

-Kapok két csókot, és táncolunk. –alkudozott.

-Rendben, lásd, hogy velem lehet alkudozni. –azzal megcsókoltam, majd ő engem. –Rendben, teljesítettem az alku rám eső részét, most te jössz.

-Nem akarsz újra alkut kötni? –vigyorgott.

-Okés, ha most táncolunk, nálad alszom este.

-Akkor gyerünk táncolni. –azzal felvettük a tánctartást, és elkezdtünk keringőzni.