Kopogtak a szobám ajtaján. „Biztos anya” – gondoltam.

     - Gyere! – szóltam ki

     - Oh, Mira! – rontott be Liz zokogva, és azonnal a nyakamba borult. Értetlenül néztünk össze Kimivel, és csak a vállát vonogatta, mondván, hogy én ismerem jobban, nekem kéne tudni mi baja. De a legegyszerűbb, ha megkérdezem.

     - De hát, mi a baj, te csaj? Mi történt. Kimi kimennél? – kezdtem

     - Hagyd. Ha úgy vesszük, rá is tartozik. – mondta Liz, mire mi még jobban csodálkoztunk.

     - Jó, de mondd már mi a baj! Ne játssz az idegeimmel, van annak elég baja. Mondd már.

     - Az van, hogy… - kissé akadozva beszélt a sírás miatt. – Felhívtam Ramit. – de ezzel el is hallgatott. Nem igaz, hogy harapófogóval kell kiszedni belőle… Mondjuk, ha baj van, megértem, hogy nehezen beszél.

     - Felhívtad. Oké. De hol itt a probléma? - kérdezte Kimi

     - Említettem neki, hogy Kimi itt van – mondta nekem – és, hogy hiányzik. És hogy jó lett volna, ha ő is jön.

     - És??? – faggattam tovább

     - És azt mondta, hogy azért nem jött, mert… Mert… Mert már nem szeret… - és amint ezt kimondta, hangos zokogásba kezdett.

     - Oh, szegénykém. De hát miért? Nem mondta, mi baja lett? – folytattam a kérdések sorát.

     - Azt mondta, neki nem megy ez ekkora távolsággal, nem tud úgy szeretni, hogy kilométerekre vagyok tőle… Hogy ez így lapos, és nem akarja erre „pazarolni az idejét” – utánozta Ramit sírva.

     - Oh. – nem tudtam mit mondani. Szívem szerint mondtam volna Ramira valami „szépet” de, Kimi előtt nem akartam.

     - De kretén bátyám van… - mondta ki Kimi helyettem. Kicsit meglepődtem ezen a kijelentésén, hisz úgy tudom jóba vannak, és… végül is nekem sincs vele bajom, de ez most… - Nem bántom mert a bátyám. – folytatta Kimi – És oké, hogy szakít, megesik, hogy nem mennek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk, de enyhén szólva bun*kón adta elő. Nem igaz, hogy nem lehetett volna szebben előadni a dolgot. – háborgott Kimi, mire összenéztünk Lizzel.

     - Mindegy. Ez már így esett. – sóhajtott nagyot szegény barátnőm. – Bocs, hogy rátok zúdítottam a bajaimat, de muszáj volt elmondanom valakinek.

     - Ugyan már. Nincs miért bocsánatot kérned, hisz a legjobb barátnőm vagy. Jól tetted, hogy hozzám jöttél. – mosolyogtam rá

     - Köszi – mondta, és erőltetett egy kis mosolyt ő is az arcára. – De most azt hiszem, megyek. – mondta. Még egyszer megöleltem, kapott két puszit, majd hazament.

Időközben beesteledett. Vacsora után elmentem zuhanyozni. Majd utánam Kimi is. Még ő a fürdőben volt, és befeküdtem az ágyba, oldalamra fordultam, nyakig magamra húztam a takarót, és gondolkozni kezdtem. Észre se vettem, hogy Kimi kijött a fürdőből, csak mikor bemászott mellém a takaró alá, és megölelt.

     - Min gondolkodsz ennyire, hercegnő? – kérdezte kedvesen

     - Hm… A legjobb barátnőmön és a bátyádon. – válaszoltam

     - És mire jutottál?

     - Nem tudom… - mondtam halkan, majd elhallgattam – Mi van, ha velünk is ez lesz? – kezdtem megint és szembe fordultam Kimivel.

     - Mi lenne?

     - Úgy értem: Oké, hogy most itt vagyunk együtt, de te sem fogsz örökké itt maradni. Te hazamész Svájcba, vagy Finnországba, vagy mit tudom én, aztán újabb szezon. Én meg itt maradok ebbe a kis városba, a szüleimmel, és gyötröm magam tovább a suliban.

     - Felejtsd már el a baljós gondolatokat. Majd te is meglátogatsz engem, és én is meglátogatlak téged…

     - De akkor is. Ez nem túl sok alakalom. Te túl elfoglalt vagy, nekem meg itt a suli. Mi van, ha nem fog működni? – sírtam el magam, megöleltem, és a mellkasára hajtottam a fejem.

     - Hjaj, ne sírj, kérlek! Megoldjuk. Nem engedlek el még egyszer. Ígérem, kitalálok valamit, csak ne sírj! Kérlek! – szorított magához, miközben az arcomat simogatta. Láttam, hogy ő is gondolkodóba esett. – Reggel megbeszéljük, most aludjunk, jó? – mondta és adott egy gyors csókot. Én csak bólogattam, majd hamarosan el is aludtunk.