Reggel iszonyat kómásan ébredtem. Már megint nem volt meg a 8 ra alvásom.
Jobb, ha ebbe beletörődöm. Nico még alszik, addig le tudok zuhanyozni.
Előtte vetettem egy pillantást a telefonomra. Rengeteg nem fogadott
hívásom volt Rontól. Az sms egyértelmű: nem tudja mi a francot képzelek
magamról, hogy nem vagyok képes felvenni a telefont. Csak szólni akart, hogy
elmarad a reggeli megbeszélés. Végre egy jó hír, lesz időm hajat is
mosni. Nem siettem, 40 percet biztos eltöltöttem a zuhany alatt. Úgy
döntöttem, fürdőköpenyben reggelizem, nem akarok szöszmötölni azzal,
hogy nekiállok ruhát kutatni. Anyum megelőzött és már kint reggelizett.
- Jó reggelt. Meg fogsz fázni – célzott a szabadon lévő vizes hajamra.
- Már most is van minimum 23 fok. Mi lesz a reggeli? Éhen halok.
- a kedvenced: palacsinta – rakta elém.
- Te csináltad? – kezdtem gyanakodni, mert elég furán nézett ki.
- Bolond vagy? Még este vettük.
Nem mutattam, de megnyugodtam ettől a mondattól. Az utolsó próbálkozása
valami hús volt. Egyikünk se merte megkóstolni és a kóbor kutyák is inkább
kihagyták.
- Nico nem kér?
- Még alszik.
Kíváncsi voltam, meddig bírja megállni, hogy ne hozza fel a témát.
- Tudod, már kezdtem aggódni, ahogy Zoli óta nem volt senki. 5 hónap. De
örülök, hogy minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba.
- Bírom, hogy te mindig olyan jól tájékozott vagy. Képzeld, lehet nem is
történt semmi – kicsit kezd kínos lenni ez a beszélgetés. Minek jöttem haza
egyáltalán?
- A lányom vagy, láthatatlan kötelék – 2 falat között azért volt időm,
hogy a mimikámmal kifejezzem a kétkedésemet ezzel a láthatatlan kötelék
dologgal kapcsolatban. – jól van, azért a szanaszét heverő ruhák is
segítettek.
Azt hittem menten megfulladok.
- Nyugi, ez teljesen normális. Én is voltam fiatal.
- Miért nem vagy képes olyan lenni, mint más anya. Tudod, úgy tenni mintha
nem vágnád a szitut. Nem veszed észre, milyen ciki?
- Le ne harapd már a fejem! Mi bajod van?
- Semmi. Ne haragudj.
- És, van esély arra, hogy 9 hónap múlva nagyi legyek? Csak azért, hogy
tisztán lássak.
Sikeresen kiborítottam a narancslevemet. Éreztem, hogy nem lesz
egyszerű a reggel, de kezd elfogyni a türelmem.
- Lehet, rosszul emlékszem, de nem említettem, hogy vele szeretném leélni az
életemet. Azt meg már ezerszer elmagyaráztam, hogy előbb lesz unokád az
öcsitől, mint tőlem.
Ha nem tévedek, most fog jönni a szöveg: ő 17 évesen ismerte meg az
apámat, 4 évig jártak, utána összeházasodtak, majd jöttem én. Már bele is
fogott.
- Nem akarlak megbántani, de a sztori végét miért nem meséled soha? A válás
meg a veszekedés mindig kimarad érdekes módon. – mondtam miután befejezte.
- Ez igaz, de ti itt vagytok nekem – nem adja fel könnyen.
- Nincs bajom a gyerekekkel, de kiráz a hideg a gondolattól, hogy egyszer
nekem is legyen. A máséval semmi bajom. Szeretem, amikor oda adják pár
percre és bármikor visszaadhatom. Pl ha sir vagy ha megunom. Erről
ennyit. Amúgy meg mondtam, nem történt semmi.
A többit meg sem eszem, elment az étvágyam a témától.
- Ha azt mondod semmi, akkor biztos semmi.
- Tényleg nem, mert Kimi
- Hogy ki? Arról volt szó, hogy megalázott és beletaposott a lelkedbe. Akkor
hogy kerül már megint képbe? Ugyanolyan buta liba akarsz lenni, mint ezek
itt? – és elém dobott 1 újságot. Képek voltak benne a tegnapi buliról, ahol
Kimi már megint becsajozott. Hol itt az újdonság?
- Inkább hagyjuk, nem akarok úgy elmenni, hogy veszekszünk. – ma békepárti
vagyok.
- Pedig úgy fogsz! Hová tetted az eszed?
- Ezt pont te kérdezed? Azt se tudod, mit akartam mondani! Végig sem
hallgatsz! Jobb, ha inkább a saját kapcsolatoddal törődsz.
Korán reggel kiabálással indítani. Fasza.
- Jó reggelt – jelent meg Nico is.
- Palacsinta a reggeli, remélem szereted – vele persze tud normálisan
beszélni – Te meg, pakolj meleg ruhát is, ott nem 40 fok van – ezt nekem
címezte .- Jó utat Nico.
Tőlem még el sem köszönt. Milyen jó, ha az embernek van családja. Az
azért jó, hogy felhozta a meleg holmit, magamtól nem jutott volna eszembe.
Villámgyorsan szedtem össze a cuccaim, nem akarom lekésni a gépet. Még a
szállodában is mindenem szanaszét van.
Odafelé meg sem szólaltam, bőven volt min rágódnom. Már megint jól
megcsináltam ezt az egészet. Pedig nem ezt akartam. Megszokhattam volna,
hogy semmi sem jön össze. A liftre vártunk, mikor Nico először
megszólalt:
- Nem vágom, min ment a vita, de nyugi, úgyis kibékültök.
- Nem hiszem. Egyhamar biztos nem. Tényleg nem haragszol? Tudod, hogy
elszúrtam az estét?
- Mondtam, semmi baj, majd máskor. Ráérsz ma este? – kérdezte 1 nagyvigyor
kíséretében.
- Nem. A ma este nem jó nekem.
- Rendben, de azért majd rád csörgök, ha nem baj.
- Dehogy. De te nem jössz? – céloztam a liftre, ami időközben leért.
- Nem, van még 1 kis dolgom. – kinyílt az ajtó, kaptam 1 csókot és be is
vágódtam.
- Majdnem elhánytam magam.
A frász jött rám, azt hittem egyedül vagyok, körbe sem néztem mikor
beszálltam.
- Neked is jó reggelt Kimi. Nem értem ezt a hányás dolgot, jó estéd volt,
láttam az egyik újságban. – rá sem nézek, eljutottam odáig hogy egyáltalán
nem érdekel.
- A tiéd is, ahogy láttam. Bár azt nem írták meg. Vele voltál?
Na, variációk: 1. Nem veszem a célzást 2. Leállok vele veszekedni. A 2.
tetszik, de az ellenkezőjét kell tennem annak amit csinálnék, mert
eddig azt csináltam amit akartam és katasztrófa lett belőle.
- Nem tudom, mire célozgatsz.
- Semmire. Csak Nicón a tegnapi ruha van, te nem aludtál a szobádban és tök
hamar leléptél a buliról. Mire is célozgatnék?
- Semmi közöd hozzá, hogy hol voltam. Élem az életem, ahogy te is.
- Csak aggódtam.
Ja, persze. De azért erre már megfordultam és úgy válaszoltam, hogy közben a
szemébe néztem.
- Felesleges volt. Jól vagyok.
De ha 1 ici-picit is aggódott, amit kétlek, akkor legalább tudja, milyen
érzés volt nekem, amikor a futam előtt nem jött időben és
később beállott azzal a picsával.
- Ja, láttam. Túl jól. – ez a lenéző hang.
- Oké. Nálunk aludtunk. Most jobb?
- Nem , tulajdonképpen nem. Tök mindegy, mit csinálsz, ennél jobban már
úgysem tudlak utálni.
- Na, ebben egyetértünk – zártam le a témát. Egyszerre léptünk ki is.
- Nagyon is – csak nem bírja ki, hogy ne legyen övé az utolsó szó. Azért sem
szólok vissza, legyen meg az öröme.
Belépve a szobába megállapítottam, 1 óra kevés arra, hogy mindent
összepakoljak, de megpróbálom. Hátha. 10 perc után meguntam a hajtogatást,
igy csak bedobáltam mindent és imádkoztam, hogy be tudjam húzni a cipzárt.
- Gyere – szóltam, miközben nem fejeztem be az előbbi műveletet.
- Szia – jött be Kata.
- Helló. Bocs, de nincs túl sok időm, mindjárt indulnom kell a
reptérre.
- Tudom, ezért jöttem.
- Vagyis? – bőrönd bezárva, max majd nem tudom kinyitni.
- Én is megyek veled.