-Hercegnő, ébresztő. –cirógatta Kimi az arcom.

-Abba ne hagyd –suttogtam, és közelebb bújtam hozzá.

-Mit szólnál egy ágyban reggelihez? –folytatta a cirógatást.

-Szuper lenne, de nem lehet –nyitottam ki végre a szemem. –Vissza kell mennem a szobámba, mielőtt Fernando rájön, hogy itt voltam.

-És ha rájönne? Akkor mi van? –könyökölt fel Kimi.

-Nem akarom, hogy rájöjjön. –bújtam ki az ágyból, hogy felöltözzek. –Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk, nem?

-De. És meddig? –dőlt vissza az ágyra unott arccal.

-Kérlek, csak még egy kicsit. –simogattam meg most én az arcát.

-Rendben. De nem ígérem, hogy sokáig bírom. –kezdett el ő is öltözködni. –Most min mosolyogsz? –hagyta abba az ing begombolását.

-Semmin, csak… jó nézni téged. –vallottam be. De tényleg az. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Mindig a közelében szeretnék lenni.

-De édes vagy. –jött oda és átölelt.

-Ne haragudj. –tört elő belőlem.

-Ugyan miért? –nézett rám csodálkozva.

-Ezért az egészért. Ezért a hülye helyzetért. –bújtam oda hozzá.

-Jajj kincsem. Te mondtad, hogy még egy kicsit bírjam ki. Neked is ki kell tartanod. Nem választhatnak minket el, szeretjük egymást, nem?

-De. –annyira jó, hogy itt van ő nekem. Szeretem. Teljes szívemből. –Ideje mennem. –bontakoztam ki az öleléséből és elindultam kifelé.

-Várj! Előbb kinézek, hogy tiszta-e a levegő. –azzal Kimi odasétált az ajtóhoz, és kikukkantott. –Gáz van. –csukta be halkan az ajtót.

-Micsoda?

-Fernando éppen nálad kopog. Mi legyen? –basszus. Ez nem lehet igaz. Gyorsan körülnéztem, majd odarohantam a gyógyszeres szekrényéhez. Előkerestem a fájdalomcsillapítót.

-Okés, megyek. –azzal kinyitottam az ajtót. –Köszi Kimi, életmentő vagy. –lobogtattam meg a dobozkát.

-Nincs mit, máskor is. –állt Kimi zavartan az ajtóban.

-Szia, hát te? Azt hittem, hogy rosszul vagy! –kezdte rögtön Fernando.

-Rosszul is vagyok, ezért kértem Kimitől fájdalomcsillapítót. –nyitottam ki az ajtómat.

-Miért, neked már nincs? –csapta be az ajtót.

-De van, csak az nem hat. Valami baj van? –néztem rá kérdőn, mivel úgy bevágta azt a szerencsétlen ajtót, hogy csoda, hogy még a helyén van.

-Baj? Szerinted hogy néz ki, hogy a menyasszonyom se szó se beszéd lelép az eljegyzési partinkról? –kezdett el kiabálni.

-Mit se szó se beszéd? Írtam sms-t. –kezdtem el pakolászni. Fogalmam sincs, hogy miért, csak úgy pakolásztam.

-Ja, egy rohadt sms-t. Luxus lett volna megkeresni, hogy szólj? Vagy nem bírtál volna még ki pár órát?

-Most mit ordítasz? Elég jól elvoltál. Nem akartalak zavarni. Meg sem találtalak volna abban a tömegnyomorban. Ja és nem én akartam azt a flancos partit.

-Lorenának mit mondtál? Azt mondta, hogy megbántottad.

-Én őt? Hát ez jó. Édes egy pofa. Arról vitatkozhatnánk, hogy ki bántott meg kit. De tudod mit? Nem érdekel. És te sem!

-Tudod mit? Engem sem. De! –karon ragadott, és odacipelt a tükör elé- Amíg az én párom vagy, addig azt csinálod, amit én mondok, világos?

-Tudod mit? Nem vagyok a jegyesed! –lehúztam az ujjamról a gyűrűt, és a kezébe nyomtam.

-Mi ez az ordibálás? –jött be Alfredo bácsi.

-Raquel visszaadta a jegygyűrűt. Mert meg mertem kérdezni, hogy miért lépett le az esti partiról. –ó, hogy mekkora egy…

-Raquel, igazán lehetnél egy kicsit türelmesebb. Gyerünk, vedd fel újra a gyűrűt. –mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-Dehogy veszem! Még csak az kéne! Nem őrültem meg.

-Ha még egyszer meghallok egy ilyet…!!!- kezdte Alfredo bácsi.

-Akkor mi lesz? Elegem van, hogy úgy kezeltek, mint egy kisgyereket. –kiabáltam mind a kettőjükkel. Kikaptam Fernando kezéből a gyűrűt, és felhúztam. –Tessék, remélem boldog vagy, de most közlöm, hogy pokollá fogom tenni a házaséletünket! –mentem be a fürdőbe, és bevágtam az ajtót. Hogy lehetnek ennyire utálatosak?? Azt hiszem itt az ideje, hogy kitaláljak valamit. Muszáj, különben bele fogok dilizni. A bolondok házába meg nem szeretnék szobát bérelni, az tuti. Amikor kimentem, már csak Alfredo bácsi ült az egyik fotelban, Fernando szemmel láthatóan elment. Hála.

-Raquel –szólt immáron sokkal kedvesebben Alfredo bácsi- mi a baj?

-Inkább nem részletezném. –minek? Úgysem hallgat meg. Vagy ha meghallgat, nem figyel rám.

-Minden kapcsolatban vannak jobb és rosszabb periódusok, hullámvölgyek.

-Hullámvölgyek? Fernando és köztem nem hullámvölgy, hanem egyenesen egy szakadék tátong. És még mindig mást szeretek. –céloztam neki arra, hogy ne próbálkozzon semmivel.

-Majd elmúlik. Na én megyek dolgozni. Jó légy. –nyomott egy puszit a homlokomra, majd magamra hagyott. Azt hiszem jobb, ha már fel sem idegesítem magam. Minek? Inkább egy kicsit összepakoltam a szobámban, mert kezdett úgy kinézni, mint egy kisebbfajta disznóól. Miután végeztem a pakolással, lementem a próbaterembe. Kimi is éppen akkor ért oda, amikor én.

-Szia, na mi a helyzet? –ölelt át rögtön, ahogy becsuktuk magunk mögött az ajtót.

-Kérek egy csókot, hogy kibírjam a mai napot.

-Amennyit csak szeretnél. –tett készséggel eleget a kérésemnek. –De miért is kell kibírnod a mai napot?

-Ma jön a nőci, hogy megtervezze „álmaim menyasszonyi ruháját”. –raktam be a CD-t közbe a hifibe.

-Erre inkább most nem mondok semmit. –pakolt le Kimi a padra.

-Talán jobb is. Inkább próbáljunk, jó? –indítottam el a zenét.

-Rendben, ahogy akarod. –furcsa érzésem van. Nem tudom mi, de furi. És egész nap megmaradt ez a furcsa, nyugtalanító érzés. A próbát a hamarabb fejeztük be, hogy még legyen időm letusolni, mielőtt találkozok a ruhatervezővel. Kimi egész délután szótlan volt, ami még inkább tetézte a nyugtalanságom.

-Este átjössz? –karolt át Kimi a próba végén.

-Persze. Igyekszem gyorsan végezni, és aztán átmegyek. –adtam neki egy csókot, majd elindultam a szobámba. Gyorsan letusoltam, átöltöztem, erőt vettem magamon, és lementem abba a terembe, ahol múltkor a rendezvényszervezővel találkoztam. Legnagyobb meglepetésemre nem egy nő, hanem egy pasi várt rám. Mondjuk gondolhattam volna. A pasik is szép sikereket érnek el tervezőként a divat világában.

-Hello, Michael vagyok.

-Szia, Raquel –fogtunk kezet.

-Akkor vágjunk is bele. Hoztam néhány katalógust, amit tanulmányozhatsz. De persze ha van esetleg ötleted, akkor kérlek mondd el. –tök rendes a pasi. Nekem meg olyan ötletem van, amitől 1, padlót fog, 2, én sem venném soha fel. Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni. Szegény rendezvényszervezőt is hogy kiakasztottam, most meg őt fogom. De ha ez az ára, hogy végre Kimivel lehessek, akkor meg kell tennem.

-Ami azt illeti igen, már van tervem. Biztosan láttad Britney Spears Toxic klippjét.

-Igen, láttam.

-Nos, abban van egy olyan rész, amikor bőrszínű ruha van rajta, tudod, amilyet a táncosok is használnak. Nos, olyat szeretnék…

-De az átlátszik –hüledezett Michael.

-Tudom. Ezért szeretnék ugyan olyan köveket, nagyméretű strasszokat vagy felőlem valami gyémánt is lehet, teljesen mindegy, a lényeg, hogy kitakarja az intimebb részeket. A többi nem érdekel. –Michael csak némán nézett rám. Látszik rajta, hogy gondolatok kavarognak a fejében, és legszívesebben egy rakás kérdést zúdítana rám, de nem teszi.

-Meglátom, hogy mit tehetek. –szólalt meg végül- De ezeket azért nézd át, hátha megtetszik mégis valamelyik. –nyomta a kezembe a katalógusokat.

-Köszi, Szia. –hagytam magára.