| 2007 : 2007.08.04 Időmérő |
2007.08.04 Időmérő
kimiklub 2007.08.04. 20:45
Fernando Alonso elhalászta a pole pozíciót a másik McLarent vezető Lewis Hamilton elől a Magyar Nagydíj drámai időmérőjén, akinek nem maradt ideje utolsó gyors körére. A Ferrarik közül Kimi Räikkönen a 4., Felipe Massa csak a 14. helyről rajtolhat.
Fernando Alonso indulhat az első rajtkockából a vasárnapi Magyar Nagydíjon, miután a hungaroringi időmérőn megelőzte McLaren-es csapattársát, Lewis Hamiltont.
A brit újonc, aki a kvalifikáció első két etapjában fölényesen uralta a mezőnyt, akkor vesztette el a pole-t amikor a hajrában nem maradt ideje utolsó gyors köre megkezdésére.
Hamilton késlekedését az okozta, hogy Alonso autója mögött kellett várakoznia a McLaren garázsa előtt, amikor autóikra friss abroncsokat tettek a gyors körhöz. A csapat azonban hosszú másodpercekig nem engedte ki a spanyolt a kerékcsere után, mivel az ideális időpontot várta, amikor Alonso üres pályán száguldhat.
De a McLaren elszámolta magát, mert Hamilton csak néhány másodperccel az edzés leintése után tudta átszelni a célvonalat saját kerékcseréjét és felvezető körét követően, így nem tudott javítani addigi 1:19.781-es etalonján. Alonso azonban 1:19.674-re szorította a lécet, és megszerezte a pole-t.
A McLarenek mögé meglepetésre nem a Ferrari, hanem Nick Heidfeld BMW-je zárkózott fel. Kimi Räikkönen 4. lett, bő egy másodperces hátrányban a feltámadó McLarenekhez képest. Felipe Massa még rosszabbul járt: a brazil már a 2. etapban kiesett, miután valamiért képtelen volt megismételni a szabadedzéseken mutatott tempóját.
1. etap
A pályára szokás szerint a kiscsapatok versenyzői merészkedtek először, akik közül Takuma Sato volt a leggyorsabb. A Super Aguri pilótája 1:22.438-cal állította fel a mércét, amit Alex Wurz az edzés ötödik percében 1:21.442-re, majd félidőnél Kovalainen 1:21.096-ra javított.
Ekkor azonban már pályán voltak az élversenyzők is. Hamilton ellentmondás nem tűrően tette le névjegyét, amikor a hétvégén először áttörve az 1:20-as határt 1:19.570-es kört repesztetett - méghozzá a keményebb keveréken.
Mögötte szoros verseny alakult ki Massa, Alonso, Räikkönen és a két Toyota között, akik 0.073 másodpercen belülre kerültek egymáshoz. Ezt az ötöst azonban a hajrában ketten is megelőzték: előbb Kovalainen hozott össze egy 1:21.285-ös kört, majd Kubica zárkózott fel a harmadik helyre.
A biztos kiesőnek számító Spykereken kívül búcsúzni kényszerült a két Honda is, a Super Agurit vezető Anthony Davidson azonban továbbjutott a 2. etapba. Takuma Satónak ez nem sikerült, miután hibázott az utolsó kanyarban, ugyanott, ahol a Toro Rossónál debütáló Sebastian Vettel is. A másik Toro Rossót vezető Tonio Liuzzinak viszont összejött a továbbjutás.
2. etap
A második negyedórában Wurz volt az úttörő a pályán, de az első említésre méltó kört Jarno Trulli autózta, amikor 1:19.951-el ő is áttörte az 1:20-as határt. Hamiltonra azonban ez sem jelentett veszélyt, 1:19.301-es idejével tudatta, hogy továbbra is ő az úr a háznál, majd a Alonso a McLaren fölényét hangsúlyozva felzárkózott a 2. helyre.
Massa kálváriája akkor kezdődött, amikor első próbálkozásra, a keményebb Bridgestone-okon egy másodperccel elmaradva délelőtti legjobbjától 1:21.021-et autózott, ami csak a 14. helyre volt elég. Amikor pedig a szuperlágy gumikon újabb támadásra indult, kevés benzint kapott, és vissza kellett tolni a boxutcában a Ferrari garázsához utántöltésre. De Massa ezután sem tudott javítani, így a brazil nem jutott a legjobb tíz közé.
Nem Massa kiesése okozta az egyetlen meglepetést: az első etapban még 2. leggyorsabb Kovalainen ugyancsak kiesett, akárcsak Liuzzi, Davidson, David Coulthard és Wurz.
3. etap
A benzinégetéshez a mezőny zöme a szuperlágy keverékeket választotta, Hamilton, Räikkönen, valamint a két Toyota azonban a keményebb abroncsokra voksolt. A gyors körökre szintén változatos volt a gumiválasztás: Räikkönen, Hamilton és Rosberg lágyabb, Alonso, Heidfeld, Kubica, Trulli és Ralf a kemény keverékeket tetette fel.
A gyors körök első hullámát Hamilton nyerte 1:19.781-gyel, Alonso 1:20.133-ra, Heidfeld 1:20.922-re, Räikkönen pedig 1:20.922-re volt képes. Hamiltont leszámítva mindannyian tudtak javítani második próbálkozásuk során, de a McLaren-helycserét leszámítva a sorrend nem változott.
Magyar GP
Az időmérő edzések összesített eredménye
Végső sorrend
1. etap 2. etap 3. etap
P Név Csap G Ö P Köridő K M P Köridő K M P Köridő K
1. F. Alonso MCL B 17 5. 1:20.425 3 2. 1:19.661 3 1. 1:19.674 11
2. L. Hamilton MCL B 17 1. 1:19.570 3 1. 1:19.301 3 2. 1:19.781 11
3. N. Heidfeld BMW B 22 10. 1:20.751 5 6. 1:20.322 6 3. 1:20.259 11
4. K. Räikkönen FER B 19 6. 1:20.435 4 4. 1:20.107 3 4. 1:20.410 12
5. N. Rosberg WIL B 22 9. 1:20.547 6 5. 1:20.188 5 5. 1:20.632 11
6. R. Schumacher TOY B 24 7. 1:20.449 7 8. 1:20.455 6 6. 1:20.714 11
7. R. Kubica BMW B 23 3. 1:20.366 6 10. 1:20.703 6 7. 1:20.876 11
8. G. Fisichella REN B 25 15. 1:21.645 7 9. 1:20.590 6 8. 1:21.079 12
9. J. Trulli TOY B 20 8. 1:20.481 6 3. 1:19.951 3 9. 1:21.127 11
10. M. Webber RED B 22 11. 1:20.794 6 7. 1:20.439 5 10. 1:21.256 11
11. D. Coulthard RED B 12 14. 1:21.291 6 11. 1:20.718 6
12. H. Kovalainen REN B 12 2. 1:20.285 6 12. 1:20.779 6
13. A. Wurz WIL B 18 13. 1:21.243 9 13. 1:20.865 9
14. F. Massa FER B 9 4. 1:20.408 3 14. 1:21.021 6
15. A. Davidson AGU B 12 12. 1:21.018 6 15. 1:21.127 6
16. V. Liuzzi STR B 16 16. 1:21.730 9 16. 1:21.993 7
17. J. Button HON B 6 17. 1:21.737 6
18. R. Barrichello HON B 6 18. 1:21.774 6
19. T. Sato AGU B 6 19. 1:22.143 6
20. S. Vettel STR B 7 20. 1:22.177 7
21. A. Sutil SPY B 9 21. 1:22.737 9
22. S. Yamamoto SPY B 7 22. 1:22.774 7
| |