- Na, megnyugodtál?

- Nem. – de már nem pityeregtem.

- Nem fog mindenki utálni. – ült le mellém.

- Ne hazudj. Legyünk realisták.

- Igazad van. Vegyük sorba: Az anyja meg az apja tényleg utálni fog, mivel megcsaltad és padlóra küldted az ici- pici fiúkat. Kimi meg hát, ő tudjuk, hogy viszonyul hozzád. Tényleg jobb ha felkészülsz.

- Kösz, te aztán tudod, hogy kell vigasztalni.

- Jobb ha hazudok? Okés, nekem mindegy: besétálsz, mindenki oda lesz érted, Kimi meg bevallja, hogy szeret. Ez igy jó?

- Tökéletes. Már úgy értem, máshogy hangzik. – javítottam ki magam. – Annyival jobb lenne, ha te is jönnél.

- Kösz, de inkább kihagyom. De majd minden nap felhívlak. Eskü – tette a szívére a kezét.

Hát, ez is valami.

- Várj, kinyitom. – Nico volt az. – Akkor én nem is zavarok. Azért majd még beszéljünk, pusz.

Élmény lesz még neki is beadagolni.

- Szia. Most hogy vagyunk?

- Nem tudom.

- Szeretnék az apám nevében bocsánatot kérni.

- Aha. És miért nem kér ő maga? Ok. Értem. – nyilván tesz rám magasról.

- Mész valahova?

- Ami azt illeti – elmondtam neki a dolgot, de csak rövid tőmondatokban.

- Csodás. Most komolyan mész?

- Igen. Ne nézz már igy, muszáj.

- Miért muszáj? Ki kényszerit? – úgy látszik, bárkivel is beszélek, mindig kiabálás lesz a vége. De, mellettem szól, hogy most nem én kezdtem. 

- Nézd, lehet hogy ez a kis szünet, jót is fog tenni. Rendbe tehetsz pár dolgot az apáddal.

- Szünet? Még valami? Mikor jössz vissza?

- Nem tudom. Gondolom pár nap.

- Pár nap? 2 vagy 10? Még csak meg sem kérdezted? – nézett rám hitetlenkedve. Úgy letaglózott ez az egész, eszembe sem jutott ez és végig reménykedtem valami csodában, hogy mégis maradok. – Tudod mit, hívj fel, ha az igazi Faith visszajött.

Én szoktam igy becsapni az ajtót. És még mi vagyunk a hisztisek. Esküszöm, egyszerűbb vagyok az összes pasinál. Lehet, csak én vagyok rájuk ilyen hatással.

3 óra múlva a repülőn ültünk. Változatlanul nem szólt hozzám. Nem baj, az út nem lesz hosszú. Londonból Helsinkibe. 1 köpés. Mielőtt elindultunk, előtte még beszéltem Ronnal: azt mondta, ha kibírom, ezt a pár napot /változatlanul nem vágom, hogy mennyit is pontosan/ akkor törli a tartozásom. Igy megígértem, hogy jó kislány leszek. Meg kellett ígérnem, hogy nem hagyok semmit ennek a dilisnek: sem edzés, sem motor, sem snowboard egyszóval semmi. Még a hely nevét sem tudom, ahova megyünk.

- Héj – böktem oldalba – Hova is megyünk?

- Espooba.

- Aha – nem hallottam még róla – Jelölve van egyáltalán a térképen?

- Ha jól felidegesítesz, akkor kint alszol Ajax házában. – tette vissza a zenét a fülébe.

Már tudom, mivel fognak telni a napjaim. Egész nap a szobámban fogok ülni és ki sem fogom tenni a lábam. Enni is majd csak akkor megyek, ha már mindenki alszik. Ez lesz a legjobb megoldás mindenki számára. Vagy ez, vagy elásom őt a kert hátuljába.

- Van kertetek?

- Hm? – muszáj volt megismételnem a kérdésemet – Persze. Meg 1 erdő is van mellettünk.

- Szuper.

- De miért?

- Csak úgy.

Lelki szemeimmel már látom is, ahogy ásom neki a gödröt. Hamar leszálltunk. Összeszedtük a csomagjainkat. Nem volt nehéz: 1-1 táskánk volt mindössze.

- Tessék – adta a kezembe az övét.

- Mégis mit csináljak ezzel?

- Fáj a vállam. Nem cipekedhetek – dobta hozzám flegmán. Ez komolyan gondolja, el is indult a kijárathoz.

- Nem fogom helyetted hozni – tettem le.

- De.

- Nem.

Jó pár órát elvitatkoztunk volna ezen, ha nem jelenik meg az a haverja, aki elvisz minket.

- De Kimi, nem várhatod el 1 hölgytől, hogy cipekedjen helyetted. Ha anyád ezt látná.

Na, ez már tetszik.

- Hello. Jó újralátni – ölelték meg egymást. Bizti rég nem találkoztak. – Ő Faith.

- Hello. Niklas vagyok. – szimpi. Tipikus finn: szőke haj, kék szem. – Na, gyertek, ott a kocsim.

- Okés.

- Faith, elfelejtettél valamit – mutatott őszőkesége a csomagjára.

Ez kezd kicsit idegesítő lenni.

- Megmondtam, hogy nem viszem.

- Ok. Majd én – vette át az irányítást Niklas. Amikor megláttam az autóját rögtön mosolyra húzódott a szám: 1 fekete Renault volt. Természetesen én kerültem hátra. Innentől kezdve, mintha itt sem lennék. Be sem állt a szájuk Nem baj, el vagyok nélkülük is. Sík ideg vagyok. Úgysem fognak még csak kedvelni sem. Kiindulok abból, hogy Nico apja sem bírt. Ráadásul ők abban a tévhitben vannak, hogy hülyét csináltam a fiúkból. Kész. Ez szép baleset lesz. Rágódtam még ezen 1 darabig, de nem sokáig, mert amint kiértünk a reptér vonzásköréből tök szép helyeket láttam. Minden csupa zöld volt és sehol csúnya több emeletes házak. 25perc utazás után megálltunk 1 ház előtt. Amikor kicsi voltam, mindig ilyennek képzeltem azokat a házakat, amik a mesékben voltak: fából van az egész, 1 szint van plusz a tetőtér. És beleillik ebbe a gyönyörű környezetbe. Nincs is más ház a közelben. Iszonyatosan tetszik.

- El ne kezdjétek megint, majd én beviszem a bőröndöt. – ajánlotta fel már szegény csávó magától.

Gyerünk, nagy levegő. Nem fognak megenni. Legalábbis remélem. Azért megtorpantam. Oké, nem ártana tudni, mitől parázom annyira. Kit érdekel, ha nem fognak bírni. Ők csak Kimi szülei. Többet nem is fogok velük találkozni.

- Jössz vagy maradsz? – szólhatna kicsit kedvesebben is. De mit is várok tőle?

Jó meleg volt bent.

- Valaki! Megjöttünk! – kiabált Kimi.

Nem kellett sokat várnia, rögtön megjelentek a szülei, ő meg rögtön megölelte őket. Arik igy együtt. Most vajon kéne mondanom valamit. Legalább köszönnöm illene, de olyan aranyosak, nem akarom őket félbeszakítani. Paula hirtelen rám nézett és mondott valamit. Aztán Kimi is rám nézett és válaszolt valamit. Remélem nem akarnak végig finnül beszélni. Ez igy nem fair: ha már rólam van szó, már pedig gondolom, akkor én is szeretném tudni.

- Szia. Paula vagyok. Te pedig biztosan Faith – ölelt meg engem is. Huh, erre nem számítottam, de jól esik.

- Úgy van – bár, per pillanat szívesebben lennék bárki más.

- Matti vagyok – nyújtotta a kezét.

Első ránézésre szimpik voltak. Paulának barna haja van, középmagas és nyugalmat áraszt az egész lénye. Matti ugyanaz, csak neki szőkés a haja.

- Ne álldogáljunk itt, menjünk beljebb – terelt be minket az anyukája a nappaliba.

Odabent egy csomó gyerek játszott a szőnyegen, de amint beléptünk mindegyik izgatottan felpattant és Kimi nyakába ugrottak hatalmas kiáltások közepette.

- Faith, ők rokonok: nézzük csak, kivel kezdjük: Aleksi, Kristian, Lauri, Seppo és végül, az egyetlen lány itt most Lily. – mutatott végig rajtuk.

Nem nagyon törődtek velem, túlságosan lefoglalta őket, hogy szétszedjék Kimit. Csak 1 pillanatra néztek meg, aztán tovább nyüstölték őt. Nem tudom, hogy fogom tudni megkülönböztetni a fiúkat, olyan egyforma mind: szőke haj, kék szem, kivéve az egyiknek: neki majdnem fekete a szeme és egykorúak is.

- Szerintem tegyétek le a cuccotokat, és utána örülhetünk egész délután. Na?

Egyetértően bólogattam.

- Gyere, megmutatom a szobád.

- Elég, ha megmondja – nem akarom, hogy félbe legyen hagyva miattam ez a családi dolog.

- Oké, de tegezz légyszi. Szóval, felmész a lépcsőn és az utolsó ajtó a folyosón. Biztos, ne mutassam meg?

- Nem köszönöm.

Amint kitettem a lábam, abban a pillanatban megint a nevemet hallottam, aztán nagy csalódás következett, mert megint finnül nyomták.

A falakon mindenhol családi képek: Kimi és Rami, Paula és Matti.

 Ez lesz az. A folyosón az utolsó. Közepes méretű a szoba és a polcokon mindenütt díjak vannak: a Japán nagydíj serlege, a ringé. Vajon mit fog szólni Kimi, hogy kitúrtam a helyéről? De jó, erkély is van és a kilátás elképesztő: hegyek és 1 tó.

- Te meg mit keresel itt? – a frászt hozta rám.

- Úgy tudom, ez lesz a szobám – mondtam elbizonytalanodva.

- Ez biztos nem – dobta le a cumókáját az ágy végébe.

- Bocs, elnézhettem valamit.

- Valószínű.

Villámgyorsan távoztam. Nem értem, megint megnéztem, de ez az utolsó. De ciki, 1 rohadt szobát nem vagyok képes megtalálni.

- Valami gond van?

- A szobám.

- Ne is mondd tovább. – és Paula már mutatta is az utat.

Ugyanabba a szobába vitt, ahol az előbb is voltam.

- Ez lesz a szobád Faith.

- De anya, ez az enyém. Nem megyek a vendégszobákba. – kapta fel a vizet Kimi.

- Nincs is rá szükség. Osztozni fogtok rajta.

- Ha? – esett le az állam.

- Hogy mi? – reagált ő is kis fáziskéséssel.

- Nincs másik üres szoba. Mind a ketten itt lesztek.

De basszus, itt csak 1 ágy van.