Annyira meglepődtem, hogy nem tudtam mit válaszolni, így csak némán félre álltam az útjából, mire ő tétován belépett a szobába. Vajon mit akar? Nagyon remélem, hogy nem megint ki akar osztani, bár nem úgy néz ki.

-Nem ülsz le? –kérdeztem végül, mivel egyikőnk sem szólt a másihoz, csak néztünk egymásra. Végül leültünk a kanapéra, de azért megtartottuk a távolságot.

-Szeretnék bocsánatot kérni a kórházi viselkedésem miatt. Ne haragudj. Nem kellett volna kiabálnom veled, csak…

-Tudom, semmi gond. –wow, ezt így képes vagyok elintézni? Klassz. Magamat is meglepem, de végül is megértem, hogy ideges volt.

-Tényleg ne haragudj. És köszönöm.

-Micsodát? –most mit köszön? Nem értem.

-Hogy apa mellett voltál. Mondta, hogy vigasztaltad.

-Nem kell megköszönnöd. Én is aggódom anyukádért.

-Tudom, ezért is bánt, hogy kiabáltam veled. –nézett a szemembe.

-Fátylat rá. Kérsz egy martinit? –basszus, be kéne fognom a számat.

-Azt hiszem igen, köszi. –oké, megcsináltam magamnak a bajt, de nem gond. Felálltam, és kitöltöttem egy-egy pohár martinit, az enyémet teleraktam jéggel, neki csak kettőt raktam bele. Nem akarom magam kiütni, de ahogy látom, rá most ráfér. –Köszi. –vette el a poharat, és belekortyolt.

-Mit mondanak az orvosok? –próbáltam kipuhatolni, hogy mi van Paulával.

-Még nem tudnak mindent pontosan, de jobban van. Holnap még elvégeznek néhány vizsgálatot. –kortyolt bele ismét az italába.

-Ne aggódj, jobban lesz. –gondoltam arra, hogy megfogom a kezét, de végül nem tettem.

-Én úgy megijedtem. –temette a kezébe az arcát. –Istenem, annyira féltem. –sírt.

-Nem lesz semmi baja. –eddig bírtam, közelebb húzódtam, és átkaroltam a vállát, mire ő átölelt, és a vállamon sírt. –Jól van, semmi baj. –próbáltam megnyugtatni.

-Ne haragudj. –szedte össze magát.

-Semmi gond. –megértem, hogy ki van borulva, ilyenkor jó, ha az ember mellett ott van valaki.

-Csodálom, hogy még szóba állsz velem. –nézett rám.

-Erre most mit mondjak? –kérdeztem tétován.

-Semmit. –mosolygott egy picit. –Azt hiszem mennem kellene. Már így is feltartottalak.

-Ugyan már! Ráérek, úgyis végeztem a tanulással. –bár pontosan tudom, hogy nem így gondolta.

-Köszönöm, hogy meghallgattál. –állt fel, és indult el kifelé.

-Nincs mit.

-Ja és ha be szeretnél menni anyához a kórházba, nyugodtan bemehetsz. –válaszolta bátortalanul az ajtóból.

-Köszi. Akkor holnap délelőtt bemegyek. –álltam meg én is az ajtóban.

-Rendben. Szia, jó éjt.

-Jó éjt. –csuktam be az ajtót. Tisztára meglepődtem. Hát igen, érik még az embert meglepetések, és most látom csak igazán, hogy tényleg nem ismerhetünk meg valakit teljesen pár hét vagy hónap alatt. Évek vagy akár évtizedek kellenek hozzá. De talán így van rendjén. Akkor semmi izgalom nem lenne, ha már 3 nap után tudnánk mindent a másikról. Nem? No azt hiszem elég is volt mára a filozofálgatásból, még a végén megárt, jobb lesz, ha lefekszem aludni. Gyorsan bemásztam az ágyba, és próbáltam elaludni. Nem ment, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek úszni egyet. Tudom, hogy nem a legjobb időpontot választottam, de ha már egyszer nem tudok aludni…Átvettem a fürdőruhám, felvettem a köntöst és lementem. Szuper, egyedül vagyok. Ez a legjobb, bár kétlem, hogy van még egy olyan ember, akinek ilyenkor támad kedve úszkálni egyet. A víz pont jó volt, langyos. Először leúsztam 2 hosszt, aztán egy kicsit üldögéltem a vízben és gondolkodtam. Nem ment ki a fejemből ez a mai nap. Kicsit túl sok volt így egyben. Alfredo bácsi kavarása, Brendan lelépése, Paula rosszulléte aztán meg Kimi kiborulása. Jesszus, még felsorolni is rossz.

-Úgy látom nem csak nekem nem megy az alvás.

-Jézusom de megijesztettél.

-Bocs, nem akartam. –sétált bele a medencébe Fernando, és leült mellém. –Ilyenkor már minden rendes lány aludni szokott. Te miért nem alszol?

-Csak nem tudok. –és most hogy így mellettem van, valószínűleg még rosszat is fogok álmodni, ha felmegyek és netalán sikerül elaludnom.

-Én sem. Volt egy olyan érzésem, hogy le kell jönnöm a medencéhez, és tessék. Itt vagy. –nézett végig rajtam. Érzem, ahogy vetkőztet a szemével. Fújj!!

-Szerintem csak véletlen. –próbáltam a kedvét szegni.

-Ó én nem hiszek a véletlenekben. Szerintem minden okkal történik. –tisztára mintha jósnő lenne. És mintha közelebb csúszott volna. Azt hiszem itt az ideje, hogy ússzak egyet. Azzal ellöktem magam a padkától, és elkezdtem úszni. Remélem veszi a lapot. Amikor már visszafelé tartottam, és a medence végére értem, egyenesen belefutottam Fernando karjaiba, aki kaján vigyorral nézett rám –Látod, ez sem véletlen.

-Kérlek engedj el. –egyszerűen úgy fog, hogy nem bírok szabadulni, akármennyire is próbálkozom.

-Miért? Szerintem nagyon jól elvagyunk. Vagy te nem így gondolod? –húzott még közelebb magához. A mellkasára tettem a kezem, és úgy próbáltam eltolni magamtól, de ő erősebb volt nálam.

-Engedj el! Kérlek. Vissza szeretnék menni a szobámba. Kérlek. –már könyörögtem neki.

-Ugyan már, ne legyél ilyen. Jobban szeretem, amikor olyan vagy, mint egy tigris, nem mint egy nyuszi. Vagy úgy kell előhozni belőled a vadságot? –azzal elkezdett simogatni.

-Engedj már el!! –már sírtam. Csak ki akartam szabadulni a karjai közül.

-Azonnal engedd el Raquelt!! –hallottam Alfredo bácsi hangját a hátam mögül. Fernando szerencsére engedelmeskedett neki, mire én a lehető leggyorsabban elhagytam a medencét. Magamra kaptam a köntösömet, és felsiettem a szobámba. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha nem jön Alfredo bácsi. Nagyon remélem, hogy nem durvult volna el jobban a szitu. Megtörülköztem és felvettem a pizsimet. Éppen be akartam bújni az ágyba, amikor kopogtak. Csak nem Fernando az már megint? Mit csináljak?

-Ki az? –kérdeztem félénken.

-Alfredo bácsi vagyok. –rendben, neki kinyitom. –Jól vagy? –kérdezte amint belépett a szobámba.

-Igen. Köszönöm, hogy közbeléptél.

-Nincs mit, ennyivel tartoztam azután, hogy elüldöztem Brendant. Ne, kérlek ne mondj semmit. Tudom, hogy hibát követtem el, de többet nem fogok.

-Ezt érthetem úgy, hogy ezentúl hagyod, hogy én magam válasszam ki, hogy kivel járok?

-Igen, de…

-De? –de mi? Máris meggondolta magát.

-De előtte megakadályozom, hogy butaságot csinálj.

-Ezt meg hogy érted? Az előbb azt mondtad, hogy nem fogsz beleavatkozni a dolgaimba.

-Tudom, de még egy dolgot segítek elrendezni.

-És micsodát?

-Helyrehozom, amit elszúrtam. Nos, akarod??

-Rendben. Ahogy akarod. –komolyan, magam sem hiszem, hogy ebbe belementem. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle.