Pont jókor mentünk be, mert épp mint a filmekben, hirtelen elkezdett esni és még dörgött is. Parázom az ilyen villámos és dörgős dolgoktól. Jobb az ilyeneket bentről nézni. Nem, annyival igy se jobb. Visszamentünk, de nem szóltunk egymáshoz. Szerintem ma már nem is fogunk. Most rendesen elfelezte a takarót, bár, ez a minimum. Nem telt el 2 perc és valaki kopogott.

- Remek, tuti mindenkit felkeltettél a kiabálásoddal – mondta miközben elindult az ajtóhoz.

Nem volt időm válaszolni, mert megláttam, ki áll az ajtóban. Lily állt ott és a maciját szorongatta a kezében.

- Mi a baj hercegnőm? –hajolt le hozzá Kimi.

- Félek, amikor villámlik. – kezdtek el peregni a könnyei – És ti is kiabáltatok. Anyuék is mindig ezt csinálják!

- Látod, mondtam, hogy ez lesz! Te meg a hülye hisztid! Szegényre is a frászt hoztad! –fordult vissza hozzám.

- Nem én kezdtem az üvöltözést – estünk újra egymás torkának – és

- Ne veszekedjetek légyszi.

Erre azért mindketten észhez tértünk. Lily szabad utat engedett a sírásnak. Eléggé ramatyul festett. Nekem is sírni támadt kedvem, ha rá néztem.

- Nem fogunk hercegnőm. Na, gyere ide. – már nyújtotta is a kis karjait, Kimi meg felvette és  lerakta az ágyba kettőnk közé. Szégyellem magam rendesen. Nem elég, hogy fél a vihartól, még a mi üvöltözésünket is hallotta. – Mitől éreznéd magad jobban?

- A különleges lilikimi forró csokitól. – közben törölgette az arcocskáját.

- Rendben. Addig Faith vigyáz rád.

- Neki is hozz – adta ki a parancsot.

- Természetesen.

Lily nem szólt semmit, csak belehelyezkedett az ölembe. Kimi tök gyors volt, 3 perc múlva vissza is jött, 3 bögrét hozott.

- Tessék – nyomta a kezünkbe és leült mellém.

- Tök fini – állapítottam meg, pedig fahéj is van benne és azt nem szeretem.

Hirtelen dörgött 1 hatalmasat. Lily tiszta erőből megszorította a kezem, én meg Kimiét. Reflexből.

- Szép, csupa gyáva nyúllal vagyok körbevéve – szólalt meg. – Illene eljátszanod a bátor felnőttet – súgta a fülembe.

- Igen, illene. Gáz, tudom, de én is félek a villámlásnál. – súgtam én is vissza.

- Akkor már nem csak 1 valaki fog hozzám bújni az este.

Istenien zavarba hozott. És még a kezemet is megszorította biztatólag. Az előbb még utáltam, most meg annyira édes.

- Itt aludhatok ma veletek? – kérdezte nagyon óvatosan.

- Hát, nem tudom – kacsintottam Kimire - Te mit gondolsz, megérdemli?

- Nem tudom. Hány puszit kapunk érte?

Amint ezt kimondta, Lily rögtön nekiesett. Aztán én is kaptam. Kb 1 évre elegendő adagot.

Nagy nehezen, de takarékra tettük. Ő aludt középen, Honeyval a kezében /igy hívják a maciját, akinek hiányzik az egyik szeme /. Hamar elaludt. Nekem valahogy nem ment. Olyan nonszensz ez az egész szitu. 25 perccel ezelőtt még feltett szándékom volt minél messzebb kerülni Kimitől, most meg. Bonyolult ez az egész. Nem tudtam tovább töprengeni, mert ha lassan is, de elnyomott az álom.

Valami zajra felébredtem. A szabad kezemmel előkotortam a telefonom, még csak hajnali 6 van. Ha több lenne, akkor sem lenne erőm felkelni. Ez kész, vetettem 1-1 pillantást a mellettem alvókra: Lily beszél álmában, de nem értem mit, mert nagyon halk, Kimi meg nyitott szájjal alszik. Állj, az addig rendben, Lily feje Kimi karján van, de a kezeivel is azt fogja. De akkor viszont kinek a kezét fogom én? Gondolhattam volna. Újabb paradoxon jelenséggel találtam magam szemben. Ezen már kár agyalnom. Meg, ha jól átgondolom, akár maradhat igy továbbra is. Egész eddig is fogtam a kezét és nem történt semmi borzasztó. Ez csak olyan baráti izé. Azért nagyon édes, ahogy alszik. Persze barátilag édes. Le volt csúszva  a takaró, ezért megigazítottam, ehhez el kellett vennem a kezem, ő meg elkezdte keresni. Megtalálta. Na jó, csaltam kicsit, mert segítettem.

9 óra. Szépen csendben felöltözöm és elmegyek futni. Imádom ezt az erdőt, főleg ilyenkor reggel. És ahogy este esett most minden tiszta harmat és kellemesen friss a levegő. Régebben hármasban jártunk futni: apu, Rami meg én. Csak apu belustult, Rami meg szintúgy ritkán van itthon, mint én. Meg is van 10km. Nincs kedvem többhöz. Anyut a konyhában találtam. Min lepődöm meg? Általában már 7kor elkezdi csinálni a dolgait.

- Szia. – megijedt, nem hallotta, hogy bejöttem mert dúdolgatott. Egész jó hangja van. J

- Merre voltál?

- Futottam kicsit.

- De jó. Azt hittem tartjuk magunkat a vállas meséhez.

- Tartjuk is. Te, anyu – kezdtem bele.

- Ne is folytasd, tudom, mindjárt éhen halsz. Pirítós megfelel? – na igen, senki sem ismer nála jobban.

- Tökéletes – ültem le.

- Szóval – közben azért nekifogott a reggelimnek – szerinted egyeseknek nem fog feltűnni, hogy

- Nem. Egyesek még alszanak.

- Merre futottál?

- Az erdőben, a szokásos útvonalon. Miért?

- Mert Lily nem volt reggel az ágyában, meg a fiúknál sem. Gondoltam, biztos kiment játszani, de most kezdek aggódni, ahogy nem találkoztál vele kint.

- Felesleges. A szobámban van. Nálunk aludt. – ezek az illatok.

- Értem. És mi volt este az a veszekedés? – elém tette a pirítósokat és kaptam forró teát is.

- Nem tudom mire gondolsz – tettem az ártatlant. Erre elvette előlem a tányért. – Aktív sportoló vagyok, szükségem van a kiadós reggelire.

- Meg is kapod, amint válaszolsz arra, amit kérdeztem. – és elhúzta az orrom előtt a tányért.

- Ok. Csak add vissza. Nem szeretem hidegen. – végre – Kicsit összekaptunk, de ennyi, nem vészes.

- Pontosan mit is takar az az összekapás?

- Semmit – nyögtem ki 2 falat között- mindketten hibásak voltunk. Én mondtam valamit, ő meg csinált valamit.

- Ugye nem küldted el? – ült le velem szemben és nagyon ráncolta a homlokát.

- Hát, ami azt illeti – mindjárt kitör – de utána mentem és visszahoztam. – tettem gyorsan hozzá.

- Még jó. Bele sem merek gondolni, mennyi minden történhetett volna vele. – csak ezt a sápítozást ne.

- Nem történt volna semmi. Ha nem megyek utána, akkor is visszajött volna magától. Mégis mit csinált volna 1 ismeretlen helyen? Tudom, mik járnak a fejedben, de hidd el, ha valaki elvitte volna, akkor miután kinyitotta volna Faith a száját, még fizettek is volna azért, hogy visszaadhassák. – igen, ez igy eléggé logikus.

- És mégis min kaptad úgy fel a vizet. Szabad tudnom?

Mégis min? Azon, hogy volt pofája odaadni annak a görcsnek az én pólómat. Nem elég, hogy lefekszik vele, de utána még az én felsőmet veszi fel. Most megint rendesen felhúztam magam.

- Mi ez a nagy csend ?

- Csak gondolkodtam.

- Min?

Azt hittem, elkezd poénkodni, hogy nem kéne erőltetni, meg ilyenek. De nem, tök komolyan kérdezte,

- Csak úgy. Jennin járt az agyam. Illetve a kapcsolatunkon. Már 1 éve, hogy elváltunk. Ideje lenne illetve jó lenne, ha megint lenne valami komoly. Meguntam minden reggel más mellett ébredni. Értesz?

- Persze. Nekem Faith elég komolynak tűnik.

- Nem tudom. Szeretem, de néha olyan dolgokat tud mondani meg csinálni, amiktől teljesen kiakadok.

- Ebben ez is benne van.

- Igen, de nem tudok rajta kiigazodni. Hol azt érzem, hogy ő is ugyanazt szeretné, amit én, hol pedig mond valami olyat, hogy

- Nem lenne egyszerűbb, ha elmondanád neki, hogy mit érzel? Van 1 olyan sanda gyanúm, hogy eddig ezt nem tetted meg.

- Hát, Nem.

- Akkor, mire vársz?

- Felesleges, úgysem hinné el. Kínos szituba kevernénk mindkettőnket: ő elmondaná a legyünk barátok dumát.

- Miért mondaná ezt?

- Mert azzal a hülyével van.

- És biztos, hogy szereti?

- Honnan tudjam biztosra, de mégis mi másért lenne vele? – de jókat tud kérdezni. – lényeg, hogy kellemetlen lenne. A végén még nem győznék bocsánatot az érzéseim miatt.

- Mégis mióta kér az ember bocsánatot az érzései miatt? Nem erre tanítottalak! – ezt nem lett volna szabad felhoznom, erre mindig ugrik. – Kapd össze magad, és mond meg neki, hogy szereted. Ne legyél már ilyen mamlasz!

- Majd még meggondolom. – elindultam az üres tányérral a mosogató felé. –Faith, te mióta vagy itt?