Kimivel az egész napot együtt töltöttük. Rengeteget beszélgettünk, s elterveztük, hogy karácsonykor meglepjük Kimi szüleit Finnországban. A következő héten már megjelentek a képek, és a producer szerint rekordszámú lapszám fogyott. Minden párra kíváncsiak voltak az emberek, így elég nagy összeg gyűlt össze, amiből jó sok játékot és hasznos dolgot tudtak venni a gyerekeknek.

-Készen vagy? Mehetünk? –türelmetlenkedett Kimi a szobában, mivel én még mindig a tükör előtt álltam, hogy feltűzzem a hajam.

-Nyugi, nem fogunk elkésni. –nem tudom mit aggódik ennyire. Még van háromnegyed óránk, hogy odaérjünk az árvaházba. Minden pár kapott egy-egy intézményt, ahova elviszik az ajándékokat. Mi egy árvaházat kaptunk. Kicsit tartok a dologtól. Nem tudom, hogy hogy fognak minket fogadni.

-Szeretnék időben odaérni. Mi van, ha dugó lesz? –sürgetett tovább.

-Kicsim, nem fogunk elkésni. –mentem ki a fürdőből, és örömmel láttam, hogy klasszul áll neki a kék pulcsi és a fekete nadrág. –Én még meg akarok inni egy kávét is.

-Na ne. Arra már tényleg nincs időnk. –türelmetlenkedett.

-Oké, kávé törölve. –pakoltam be a cuccom a táskámba. Rajtam egy egyszerű rózsaszín pulcsi és egy farmer volt. –Mehetünk. –indultam el kifelé.

-Na végre. –követett Kimi, majd beszálltunk a liftbe.

-Nem félsz, hogy ha elakad, akkor itt ragadunk? –kezdtem húzni az agyát.

-Nem fog beragadni. Most miért piszkálsz? –úgy látom idegesebb, mint gondoltam.

-Kicsim, mi a baj? Egész reggel sürgetsz és kész ideggörcs vagy. –hoztam tudtára, hogy milyennek látom.

-Ne haragudj. Nem tudom mi ütött belém. Csak…tényleg ideges vagyok.

-Oké, ide a kulcsokat. –tartottam a kezem a kocsinál.

-Minek? –nézett rám csodálkozva.

-Vezetni akarok. Ne nézz rám így. –mivel még mindig nem adta ide a kulcsot, úgy döntöttem, hogy bevetem a női meggyőzőképességem- na, kérlek –azzal megcsókoltam, egyik kezemmel megsimogattam a fenekét, a másikkal meg kivettem a kezéből a kulcsokat –Köszi. –és már be is ültem vigyorogva a kocsiba.

-Ugye tudod, hogy ez aljas húzás volt? –ült be ő is mellém.

-Aham. De nem érdekelsz. –mosolyogtam rá, majd beindítottam a kocsit, és elindultunk. Az út kb. 15 perces volt, így gyakorlatilag majdnem fél órával korábban érkeztünk a vártnál. Kiszálltunk, és a bejárat felé vettük az irányt.

-Jó napot, az SNF-től vagyunk, a gyerekekhez jöttünk a jótékonysági akció keretében. –köszönt be Kimi a portásnak.

-Jó napot. Az igazgatót a harmadik emeleten a 106-os irodában találják. –nyitotta ki a kaput, majd ismételten az újságjának szentelte figyelmét. Kedves. Kimivel elindultunk a megadott irányba. A folyosókon gyerekek játszottak, akik amikor elhaladtunk mellettük, abbahagyták a játékot, és ránk figyeltek. Kimivel megálltunk, beszélgettünk egy kicsit velük, így gyakorlatilag pont időben találtuk meg az igazgató irodáját. Kopogtunk, majd a „szabad” után bementünk.

-Á, jó napot kívánok! Erica Hill vagyok. –állt fel az íróasztaltól egy középkorú vékony nő.

-Jó napot, Raquel Mendez.

-Kimi Räikkönen. Örvendek.

-Igazán nagyon köszönjük a gyerekek nevében is, hogy részt vettek a kezdeményezésben. Nagyon sokat jelent ezeknek a lurkóknak, hogy valaki gondol rájuk.

-Mi is örülünk, hogy tehetünk értük valamit. –szólalt meg Kimi.

-A játékok ma reggel megérkeztek, a nagyterembe vittük be őket, ha megtennék, hogy velem jönnek…

-Persze, megyünk. –azzal elindultunk az igazgatónő után. A felügyelők behívták a gyerekeket a nagyterembe, ahol megkezdődött az ajándékok szétosztása. Kimi szemmel láthatóan nagyon élvezet a dolgot, hogy gyerekek között lehet. A nagyobbak, akik felismerték, kértek tőle aláírást is, és még közös fotók is készültek. Míg Kimi a fiúkkal volt jobban elfoglalva, én a lányokkal voltam. A kisebbeknek mesét olvastam, vagy éppen játszottam valamit velük. Annyira aranyosak voltak. Látszik rajtuk, hogy mennyire vágynak a szeretetre. Miért dobják el őket maguktól az emberek?? Oké, az más, ha meghalnak a szüleik, és nincs rokon, aki felnevelné őket, de akik megtehetnék?? Miért teszik ezt? Azt hiszem sosem fogom megérteni. Úgy 2-3 óra múlva az igazgatónővel tettünk egy sétát. Kimi még a gyerekekkel maradt.

-Olyan jó ilyen boldognak látni a gyerekeket. –szólalt meg az igazgatónő.

-Én is örülök, hogy egy kicsit felvidíthatjuk őket.

-Van kedve megnézni a kicsiket?

-Kicsiket? –én azt hittem, hogy csak ennyien vannak.

-Igen, a kisbabákat. Ők a negyedik emeleten kaptak helyet.

-De, nagyon szívesen. –felmentünk a negyedikre, és megmutatta a kicsiket. A többség aludt, egy-kettő sírt, viszont volt egy baba, aki csöndesen csak bámult a nagyvilágra a gyönyörű kék szemeivel. Tisztára, mint Kimi.

-Ő itt Mia. Nagyon aranyos, csöndes baba. –jött vissza mellém az igazgatónő, mivel meglátta, hogy megálltam mellette.

-Tényleg nagyon aranyos. Esetleg…felvehetem?

-Persze, nyugodtan. –azzal máris kivette a kiságyból –Ott le is tud ülni vele –mutatott egy fotelra. Leültem, ő pedig a kezembe adta a kicsit. Milyen aranyos. És nem sír. Ő az első baba, aki nem sír, amikor kézbe veszem.

-Köszönöm. Szia. –fogtam meg a kis kezét. –Milyen pici vagy. Igen. Pici. És gyönyörű –szegénykém, fogalma sincs, hogy mit gagyogok itt hozzá. De ari, a picike ujjaival megfogta a mutatóujjam, és most azzal játszik. Nagyon édes. Rózsaszín rugdalódzóban van, aminek az elején egy maci alszik. Oké, a legjobb lesz, ha visszafektetem az ágyba, különben nem fogok tudni elszakadni tőle. Felálltam, és lefektettem. Visszamentünk a nagyterembe, de Kimi nem volt ott. Mindegy, én addig elleszek még a gyerkőcökkel. Egyébként most eszembe jutott valami. Mi lenne ha…de…nem tudom. Nem tudom, hogy Kimi hogyan reagálna, ha felvetném az örökbefogadás gondolatát. Ez a kis barna szépség belopta magát a szívembe. Milyen furi lenne, ha örökbe fogadnánk. Teljesen megváltozna minden.

-Gyere velem. –termett hirtelen mellettem Kimi.

-Hova? –kérdeztem értetlenül.

-Gyere, beszélni akarok veled. –vettük a lépcsőház felé az irányt.

-Mondd.

-Az előbb fent voltam a negyediken, ahol a kicsik vannak, és mutatnom kell neked valakit. Annyira aranyos. –beléptünk a folyosóra, majd Mia ágya felé vettük az irány. –Ő itt Mia.

-Tudom. –mosolyogtam rá.

-Tudod? –nézett rám elképedve.

-Igen, az előbb feljöttünk ide az igazgatónővel.

-Kicsim, nem tudom, hogy hogy fogsz reagálni, de én megszerettem ezt a csöppséget. Nézd meg milyen aranyos. –áradozott Kimi. Látom rajta, hogy tényleg komolyan gondolja minden egyes szavát.

-Én is gondoltam már az örökbefogadásra. –mondtam ki Kimi helyett a mondatot.

-Komolyan? –csodálkozott –Én is erre gondoltam, csak féltem, hogy nem akarod.

-Én is azon gondolkodtam, hogy hogy hozzam elő a témát. Nem tudtam, hogy mit szólnál hozzá.

-Akkor? Megpróbáljuk? –ölelt át.

-Meg. –Az itt eltöltött néhány óra után nincs kétségem afelől, hogy Kimi remek apuka lesz.