- Mia! Ébredj, anya elment Benjaminék és azt mondta, hogy te vigyázol rám.

- Jajj de örülök.

Ehhez még túl álmos vagyok. Nem bírta volna megvárni, míg kialszom magam?!

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és felöltöztem.

- Jessica reggeliztél már? kérdeztem a 4 éves hugomat.

- Igeeeen. válaszolta olyan 4 éves gyerekféle hangon.

Megreggeliztem, fogat mostam és elpakoltam magam után. Ezek szerint nem mehetek sehova…vagy ha mennék is, akkor Jessicat is magammal kell vinnem. Miért pont ilyenkor kell vigyáznom rá? És ha Kimi hív? Mit mondjak neki? Bocs, változott a program?! Ezt nem tehetem vele…na meg magammal sem. Megvan. Felhívom anyát.

- Szia anya!

- Szia! Mondd!

- Szóval arról lenne szó, hogy ma nekem el kellett volna mennem.

- Hát akkor menj.

- De mi lesz Jessicaval?

- Hát magaddal viszed.

- De anya! Nem vihetem akárhova magammal.

- Akkor kérd meg Annát, hogy vigyázzon rá.

- Köszííí anyaa! Csúúcs vagy! Este találkozunk. Szia!

- Szia! azzal bontottam a vonalat.

Alig tettem le a telefont, csörögni kezdett. Egy számomra ismeretlen szám hívott. Felvettem, majd beleszóltam.

- Hallo! Mia Thermopolis.

- Szóval Miának hívnak. Tegnap még a nevedet sem kérdeztem meg. Jah, bocs, amúgy Kimi vagyok.

- Szia. 

- Öö, szóval akkor ráérnél megmutatni 1-2 helyet itt a városban?

- Persze.

- És neked hány óra körül lenne jó?

- Hát nekem akár most is, csak még el kell intéznem egy telefont.

- Ok, akkor esetleg…ha megadod a címed megpróbálok nem eltévedni és érted megyek.

- Rendben.  Széchenyi 26.

- Akkor kb. egy óra múlva ott vagyok.

- Ok, várlak, És el ne tévedj. -nevettük el magunkat mindketten.

- Szia. -majd letettem.

Ezután felhívtam Annát, hogy tud-e vigyázni Jessre. Hála azt mondta, hogy nincs más dolga, szaal ok a dolog. Egy fél óra múlva meg is érkezett Anna, én addig átöltöztem. Egy fekete farmert vettem fel és egy világoskék pólót.

Anna természetesen azonnal tudni akart mindent.

- Na, mondd már mi van!!

- Semmi, egyszerűen értem jön és megmutatok neki pár helyet.

- Az tök szuper. Ha ismeri Heikkit, igazán bemutathatna neki.

- Anna! Még én sem ismerem Kimit. Gondolod, hogy egyből letámadom, hogy: bocsika, a legjobb barátnőmnek bejön Heikki. Nem tudnád valahogy összehozni őket?!

- Jól van na … próbálkozni azért lehet.

Közben lejött Jess és mondtam neki, hogy Anna fog rá vigyázni ma. Nagyon lelkes volt, jól el tudnak hülyülni. Fel is mentek Jessica szobájába, én pedig el kezdtem készülődni. Enyhe sminket dobtam magamra és begumiztam a hajam. Nemsokára hallottam, hogy valaki csenget. Ajtót nyitottam és Kimivel találtam szemben magam.

- Szia. Látom nem tévedtél el. Gyere be.

- Igen, sikerült idetalálnom. -közben elindultunk befelé.

- Még nem teljesen vagyok kész, szóval dobd le magad és érezd magad otthon.

- Hát az nehéz lesz, mert otthon baromira nagy rendetlenség van.

- Itt sincs a legnagyobb rend, nem volt kedvem hétvégén leporolni.

- Ez neked rendetlenség? Látnád a szobámat…Jöhetnél hozzám is takarítani.

- Talán majd egyszer. Na, mindjárt jövök, csak felmegyek köszönni a húgomnak meg Annának.

- Ok.

Felmentem és nyomtam egy puszit Jess arcára meg persze ő is adott nekem egy puszit.

- Anna, kössz mindent. Jövök neked egyel!

- Semmiség, tudod, hogy jól elvagyunk Jessicaval.

- Na, akkor sziasztok, Majd jövök!

Azzal kimentem a szobából és lementem Kimihez.

- Na, meg is jöttem.

- Gyors voltál.

- Pedig nem szoktam az lenni.

- Az jó…vagyis attól függ.

- Haha…tudom mire gondolsz. aztán mindkettőnkből nevetés tört ki.

- Akkor mi legyen az első állomásunk a városban?

- Hallottam valami hatalmas és gyönyörű térről, de a nevét azt sajna nem tudom.

- Akkor az biztosan a Hősök-tere lesz.

Beültünk Kimi kocsijába és útnak indultunk. Kicsit furán éreztem magam, mert én navigáltam, hogy merre kell menni. Tisztára, mint egy navigáció.

- És hogy-hogy ilyen jól beszéled az angolt? -kérdezte Kimi.

- Apu kint dolgozik Angliában és laktunk is kint. 2 havonta szokott hazajárni. Meg már én is jártam kint nála egy párszor, jah, meg megvan a középfokú nyelvvizsgám, de most akarom elkezdeni az emeltszintűt.

- Értem, akkor mostmár tudom, hogy miért angolos a neved. És hogy-hogy ennyire rajongsz a Forma1-ért? A csajok általában csak a pilóták miatt nézik.

- Kicsi korom óta imádom az autókat és a száguldást. Soha nem babáztam. Mindig autókat kértem a szüleimtől.

- Húú, még ilyet nem hallottam egy lánytól sem.

- Mesélj te is valamit magadról.

- Mit szeretnél hallani?

- Hát akármit.

- Ok. Szóval bennem nincs angol vonás, mivel teljes egészében finn vagyok. Nincs nyelvvizsgám sem, sőt, csak 8 általánost végeztem. De a szüleim támogattak mindenben és íme, itt vagyok.

- Húú, ez gyorsönéletrajz volt. -ezen mindketten elmosolyodtunk.

Közben megérkeztünk a Hősök-terére. Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a „felfedezőtúrára”. Megnéztünk néhány, a közelben található szobrot is, majd hirtelen el kezdett esni az eső. Vagyis inkább szakadt, mint esett. Ráadásul egy szál pólóban voltam, ami nem bizonyosult túl melegnek az esőben.

- A frac…ez is ilyenkor tud esni.

- Menjünk vissza a kocsiba, addig vedd fel ezt, meg ne fázz itt nekem. -adta ide Kimi a felsőjét.

- Köszi, nagyon rendes vagy.

- Semmiség. Nem szeretném, ha miattam megfáznál.

Na végre, ismét a kocsiban találtuk magunkat. Ismét beállt a kínos csend. Ez nálam jellemző, hogy amikor nem kellene, akkor annyit tudok beszélni, hogy le sem lehet lőni, de mikor meg mondani kellene valamit, akkor nem jön ki hang a torkomon.

Végig egymás szemébe néztünk. Olyan szép kék szeme van…hogy lehet valakinek ilyen kék szeme? Elég, ha belenézel és látod benne a mindenséget.

Annyira belefeledkeztem a kék szemébe, hogy már éreztem a leheletét. Talán ezt nem kéne… Egyre közelebb és közelebb kerültek az ajkaink, míg végül megtörtem a csendet.