2008 : Massáé a pole Isztambulban, Kovalainen rajtolhat mellőle - Räikkönen csak a 4. rajtkockát csípte el |
Massáé a pole Isztambulban, Kovalainen rajtolhat mellőle - Räikkönen csak a 4. rajtkockát csípte el
2008.05.10. 14:56
Felipe Massa rajtolhat az élről a holnapi Török Nagydíjon, miután a szombati időmérőn meggyőző teljesítménnyel maga mögé utasította a McLaren nagyot hajrázó párosát, Heikki Kovalainent és Lewis Hamiltont. A címvédő Kimi Räikkönen 4. lett.
Felipe Massa megszerezte pályafutásának 11., és a Ferrari idei 2. pole pozícióját, amikor a Török Nagydíj időmérő edzésének döntő etapjában futott mindkét mért körével maga mögé utasította az ellenfeleit.
Massa, aki a Q1-ben biztosnak tűnő továbbjutása ellenére másodszor is kiment az isztambuli pályára, s megkaparintotta az 1. helyet, a középső etapban lassabb volt csapattársánál, Kimi Raikkönennél, valamint a BMW Sauber versenyzőjénél, Robert Kubicánál is.
A Q3-ban aztán azonnal remek kört futott, s noha Heikki Kovalainen egy pillanatra befurakodott elé, végül mégis bebiztosította magának az 1. rajtkockát.
A barcelonai balesetéből visszatérő Kovalainen eddigi legjobb edzéseredményét érte el, amikor a lágyabb gumikon küszködő Lewis Hamiltont legyőzve 2. lett, miközben Raikkönen 0.319 másodperces lemaradással csak a 4. helyet szerezte meg, így nehéz dolga lesz, ha holnap növelné szeretné az előnyét az összetettben.
Mögüle Kubica és a Red Bullt kormányzó Mark Webber vághat majd neki a versenynek, utánuk pedig Fernando Alonso Renault-ja és Jarno Trulli Toyotája következik.
Az első etap
Az első mért kört az 5. percben Giancarlo Fisichella tette meg a Force Indiával, 1:29.273-as mércét állítva fel. Őt, ahogy az várható volt, hamarosan a Toro Rosso versenyzője, Sebastien Vettel, majd Timo Glock is megelőzte, aki a Toyotával azonnal meglepően gyorsan, 1:27.539 alatt teljesítette a körét. Fisichellához hasonlóan Glock is kint maradt egy második mért körre, 0.127 másodperccel lejjebb szorítva a lécet.
Kimi Raikkönen azonban a 9. percben, a kemény keverékű gumikon mindjárt meg is futotta a hétvége eddigi legjobb körét, 1:26.736-tal átvéve a vezetést a Ferrarival. Ám a McLaren sem vesztegette az időt: Heikki Kovalainen 3 századmásodperccel megelőzte Raikkönent, mielőtt Lewis Hamilton egy 1:26.192-es körrel őt is letaszította az élről.
Eközben Felipe Massa, aki zsinórban két mért kört teljesített, 3 tizedes hátránnyal felkapaszkodott másodiknak, de csapattársa, Raikkönen egy harmadik körre is kint maradt a pályán, hogy 1:26.457-tel felzárkózzon Hamilton mögé.
A hétvége eddigi részében mutatott jó formáját igazolva David Coulthard is a 4. helyre repítette a Red Bullt, a két BMW Sauber viszont egészen a 14. percig várt, mielőtt kigurult volna a boxból. Nick Heidfeld végül a 7., Robert Kuibica pedig a 10. helyen kezdett - jóllehet, ő szintén két mért kört tett meg, és előrelépett Kovalainen mögé, az 5. helyre.
Öt perccel az etap vége előtt Nelsinho Piquet, Sébastien Bourdais, Rubens Barrichello, Adrian Sutil, valamint Fisichella szerepelt a kiesők között, mielőtt megindult az utolsó roham a továbbjutásért.
A hajrában érdekes módon a két Ferrari is visszatért a pályára, és Massa egy 1:25.994-es körrel elcsente az 1. helyet Hamiltontól a pályán, melynek hőmérséklete 20 perc leforgása alatt 8 fokot emelkedett.
Barrichellónak végül sikerült feltornáznia magát a 12. helyre, kiszorítva a továbbjutók közül a williams-es Kazuki Nakajimát.
A második etap
Már négy perc eltelt, amikor az első autó, Coulthard Red Bullja, elhagyta a boxutcát. A skót 1:26.895-tel nyitotta meg a sort, de hamarosan Fernando Alonso, majd Jarno Trulli is megelőzte őt.
Alonsót a 8. percben Raikkönen taszította le az élről 1:26.050-es körével, már a lágyabb keverékű gumikon. Massa, aki szintén ilyeneket használt, ezúttal lassabb volt, mint az első etapban, amikor még a keményebb gumikon vezetett, s 23.8-as utolsó részideje ellenére csak 2. lett.
Hamiltont viszont így is sikerült maga mögé utasítania, miközben Kovalainen feljött az 5. helyre, Alonso mögé, Raikkönen pedig a levezető körében kisodródott a 8-as kanyarnál. Kubica a pálya közepén hiába volt mindenkinél gyorsabb, csak a 4. helyet tudta megszerezni a BMW Sauberrel, hátrébb szorítva Alonsót a tabellán.
Amikor még két és fél perc volt hátra az etapból, Heidfeld a továbbjutás peremén egyensúlyozott, Barrichello, Rosberg, Vettel, Glock és Button pedig egyelőre a kiesők között volt. A sorrend azonban még korántsem tűnt véglegesnek, mert a két Ferrarin kívül mindenki visszament a pályára.
Az első szektorban mindenkinél gyorsabb Kovalainen Hamiltont lepipálva megkaparintotta a 3. helyet, Kubica pedig beszúrta BMW-jét a két Ferrari közé. Hamiltont Webbernek is sikerült megelőznie, a továbbjutók köre azonban már nem változott. Glock köre jól indult, a 9-es kanyarnál azonban Toyotáján eltört a felfüggesztés.
A harmadik etap
Heidfeld azonnal kiment a pályára, de egyetlen felvezető kör után vissza is gurult a boxba, és röviddel később, a 3. percben, már a többiekkel együtt vágott neki első próbálkozásának.
Trulli 1:30.299 alatt fejezte be első mért körét. Őt az egyik kanyarban driftelő Hamilton 1:29.093-mal azonnal letaszította az élről, de Massa mindhárom szektorban a leggyorsabb volt, és ekkor még valószerűtlenül jónak tűnő, 1:27.896-os eredménnyel átvette a vezetést.
Hamarosan Raikkönen is felzárkózott mögé a másik Ferrarival, még ha 6 tizedmásodperces hátrányban is, s a két McLaren elé beférkőzött Kubica és Alonso is. Heidfeld a 7. helyen állt, Kovalainen és Trulli között.
Hamilton másodszorra a kemény gumikon próbálkozott, és Raikkönent maga mögé utasítva fel is jött a 2. helyre, Massa mögé. Kovalainen, aki kitartott a lágyabb gumik mellett, egy pillanatra átvette a vezetést, de csak addig, amíg Massa be nem fejezte utolsó mért körét, 1:27.617-re javítva az eredményt.
Raikkönen végül Kubica előtt csak 4. lett, miután úgy tűnt, beragadt Alonso Renault-ja mögé, amely a 7. helyen zárta az edzést.
A megtett körök száma technikai okokból később kerül kitöltésre a táblázatokban.
Török GP |
Az időmérő edzések összesített eredménye |
|
|
|
Végső sorrend |
|
1. etap |
|
2. etap |
|
3. etap |
P |
Név |
Csap |
G |
Ö |
P |
Köridő |
K |
M |
P |
Köridő |
K |
M |
P |
Köridő |
K |
1. |
F. Massa |
FER |
B |
0 |
1. |
1:25.994 |
|
 |
3. |
1:26.192 |
|
 |
1. |
1:27.617 |
|
2. |
H. Kovalainen |
MCL |
B |
0 |
6. |
1:26.736 |
|
 |
4. |
1:26.290 |
|
 |
2. |
1:27.808 |
|
3. |
L. Hamilton |
MCL |
B |
0 |
2. |
1:26.192 |
|
 |
6. |
1:26.477 |
|
 |
3. |
1:27.923 |
|
4. |
K. Räikkönen |
FER |
B |
0 |
3. |
1:26.457 |
|
 |
1. |
1:26.050 |
|
 |
4. |
1:27.936 |
|
5. |
R. Kubica |
BMW |
B |
0 |
7. |
1:26.761 |
|
 |
2. |
1:26.129 |
|
 |
5. |
1:28.390 |
|
6. |
M. Webber |
RED |
B |
0 |
8. |
1:26.773 |
|
 |
5. |
1:26.466 |
|
 |
6. |
1:28.417 |
|
7. |
F. Alonso |
REN |
B |
0 |
9. |
1:26.836 |
|
 |
8. |
1:26.522 |
|
 |
7. |
1:28.422 |
|
8. |
J. Trulli |
TOY |
B |
0 |
5. |
1:26.695 |
|
 |
10. |
1:26.822 |
|
 |
8. |
1:28.836 |
|
9. |
N. Heidfeld |
BMW |
B |
0 |
11. |
1:27.107 |
|
 |
9. |
1:26.607 |
|
 |
9. |
1:28.882 |
|
10. |
D. Coulthard |
RED |
B |
0 |
10. |
1:26.939 |
|
 |
7. |
1:26.520 |
|
 |
10. |
1:29.959 |
|
11. |
N. Rosberg |
WIL |
B |
0 |
13. |
1:27.367 |
|
 |
11. |
1:27.012 |
|
|
|
|
|
12. |
R. Barrichello |
HON |
B |
0 |
12. |
1:27.355 |
|
 |
12. |
1:27.219 |
|
|
|
|
|
13. |
J. Button |
HON |
B |
0 |
14. |
1:27.428 |
|
 |
13. |
1:27.298 |
|
|
|
|
|
14. |
S. Vettel |
STR |
B |
0 |
15. |
1:27.442 |
|
 |
14. |
1:27.412 |
|
|
|
|
|
15. |
T. Glock |
TOY |
B |
0 |
4. |
1:26.614 |
|
 |
15. |
1:27.806 |
|
|
|
|
|
16. |
K. Nakajima |
WIL |
B |
0 |
16. |
1:27.547 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
17. |
N. Piquet |
REN |
B |
0 |
17. |
1:27.568 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
18. |
S. Bourdais |
STR |
B |
0 |
18. |
1:27.621 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
19. |
G. Fisichella |
FOR |
B |
0 |
19. |
1:27.807 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
20. |
A. Sutil |
FOR |
B |
0 |
20. |
1:28.325 |
|
|
|
|
|
|
|