Kimi nem szólt egy szót sem. Leparkolt, majd nagyot sóhajtva elvette tőlem a telefont.

- Azt hiszem ezt most nem kell fenyegetésnek vennem. – erőltetett egy mosolyt az arcára.

- Én is azt hiszem. – bólintottam.

Kiszálltunk, és elindultunk a legnagyobb fényárban úszó hajó felé.

- Kimi tényleg nem tudod milyen táskát akar a merénylő tőled? – kérdeztem.

- Nem. – rázta csalódottan a fejét. – Pedig sokat gondolkodtam rajta, de egyszerűen nem jövök rá, hogy milyen táskát akarhat tőlem!

Hát ettől nem lettem bölcsebb.

- Ráadásul – folytatta. – Még ha meg is lenne se tudom hogyan értesíthetném.

Pont ez zavart engem is! Honnan tudta eddig a merénylő, hogy nincs már meg a táska? És miért nem szab meg egy határidőt, és helyszínt, mint minden más ilyen ügyletben? Ölni képes lenne érte, de úgy tűnik annyira mégsem fontos neki, ha ennyire ráér megkapnia!

Elértünk a hajóhoz. Hangos zene, és beszédfoszlányok szűrődtek le róla. Bárcsak otthon aludhatnék!

Kimi után én is felmentem a hajóra. Mindenki barátságosan felé intett. Volt pár ismerős arc is a boxutcából, és a száguldó cirkuszból. Ott volt például Liuzzi, Klien, Doornbos, és jó néhány Mclaren szerelő is. Kimi igyekezett mindenkinek odaköszönni.

- Ha nem lenne gond… - mutatott egy társaság felé.

- Persze, menj csak. – jelent meg egy halvány mosoly az arcomon. Azzal már ott sem volt.

Nem mentem túl messze, nem szerettem volna szem elől téveszteni. Lehet, hogy pillanatnyilag fegyverszünetet kötöttünk, de azért még nem bízom benne! A bár tűnt a legközelebbi megfigyelő pontnak. Leültem egy székre, és rendeltem egy koktélt. Mivel nem igazán vagyok tisztában ezeknek a löttyöknek a nevével, így szinte csak ráböktem valamire az itallapon. Mindenesetre nem volt rossz választás! Egész finom íze volt. Csendben nyalogattam a koktélom, mikor leült valaki mellém.

- Látom nem nagyon élvezi a partyt. – mosolygott rám Ron.

- Ó…öhm, de hogyne, nagyon. – bizonygattam.

- Érdekes, akkor vajon milyen lehet, ha nem élvez valamit.

Elmosolyodtam:

- Na jó, tényleg nincs nagy kedvem itt lenni, de ami kötelező, az kötelező.

- Higgye el, én aztán végképp nem szeretem ezeket a hm… bulikat. De ez, mint kiderült kicsit szponzor buli is, úgy hogy illik tiszteletemet tenni egy kis időre. – kortyolt bele a zöld lébe, amit elé raktak.

- Magának ez ízlik? – fintorodott el.

Elnevettem magam:

- Dehogy, azt se tudom, hogy hívják! Csak gondoltam iszok valami alkoholosat, még nem volt elég ütős a napom.

- Nocsak, csak nem megint történt valami? – kérdezte elkomorodva, miközben félre tolta a koktélt.

- Ááá semmiség. – legyintettem, aztán elmeséltem neki kalandos esténk első felét.

- Micsoda?? – hüledezett.

- Nem én találtam ki. – tártam szét a karom.

- Ezt nem hiszem el! Komolyan hihetetlen! Frank! – szólt oda pultosnak. – Valami erőset!

A Frank nevezetű elmosolyodott, majd neki állt valami erőset keverni.

- Számomra nem az. Hanem inkább az a furcsa, hogy ez a merénylő túl profi! Nem hagyja sehol se ott a kéznyomát! Egyszerűen nincs min elindulni! – forgattam a poharam a kezembe.

- Mindenki hibázik egyszer. – gurította le Ron az elé rakott italt.

- Persze, de jó lenne, ha még időben tenné ezt. – morogtam.

- No, ne aggódjon itt nekem! Ma estére már megvolt a napi stressz! Érezze jól magát! – azzal elindult egy asztal felé.

Napi? Ebben a pár napban egy egész évi meg volt!

Kissé kezdett megfájdulni a fejem, úgy hogy kisétáltam a fedélzet egyik nyugalmas részére, és rákönyököltem a korlátra. Kimit nyugodtan ott hagyhattam. Úgy tűnt jól érzi magát, és nem láttam, hogy bárki is veszélyes lenne rá. Ünnepeljen csak, elvégre jó versenye volt.

A hajó állt a kikötőben, úgyhogy végig nézhettem közelről Bahrein éjszakai fényeit. Szép volt. Ha nem éreztem volna magam állandó fenyegetettségben, talán még szebb lett volna.

- Hello, nem zavarlak? – könyökölt mellém Kimi.

Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Hát ő mit keress itt? Az előbb még ott vigyorgott a barátai között!

- Nem zavarsz. – rántottam meg a vállam.

- Az jó. – nézett ő is a város felé.

 Jó darabig nem szóltunk egy máshoz. Aztán végül ő törte meg a csendet:

- Szereted a munkád? – fordult felém.

- Imádom. – jelent meg egy mosoly az arcomon.

- Én is. – bólintott. – Mégis most úgy érzem, hogy felelőtlen vagyok! Embereket sodrok veszélybe azzal, hogy versenyzek! – szomorú volt a tekintette. Ajjaj most lelkizni kell? Nagyon úgy tűnik, na sebaj elvégre némi pszichológiát is tanítottak az egyetemen!

- Nem vagy felelőtlen! Nem bújhatsz el a világ elől, sok ember éli így az életét!

- Tudom, de kezdem azt érezni, hogy lassan mindent, ami fontos elvesztek! – túrt bele tehetetlenül a hajába.

- A válásod… -  húztam össze a szemöldököm.

- Igen. – bólintott. – Nem azért váltam el, mert már nem szerettem Jennit, épp ellenkezőleg! Azért, mert féltettem! Elvégre azt írta a merénylő, hogy azokat fogja először bántani, akiket szeretek. Jenni lett volna a legelső, ebben biztos vagyok.

- És együtt döntöttetek a válás mellett? – dőltem neki a korlátnak.

- Nem. – rázta meg egy boldogtalan mosollyal a fejét. – Úgy gondoltam, ha elmondom neki, hogy így áll a helyzet, és ez a legjobb megoldás, hogy biztonságban legyen, akkor nemet mondott volna.

- És akkor…

- Egyszerű. – nézett rám. – Úgy intéztem, hogy úgy tűnjön a dolog, hogy megcsalom. Elhanyagoltam, nem foglalkoztam vele, aztán rajtakapott egy nővel. Vagyis ő annak hitte a dolgot. Rá egy hónapra elváltunk. Ennek lassan fél éve. – sóhajtott fel.

- De bolond vagy. – ingattam a fejem.

- Tessék? – nézett rám.

- Szerintem jobb lett volna, ha megbeszélitek! Biztos megértethetted volna vele!

- Lehet, de már mindegy! – rántotta meg a vállát.

Oké, én nem fogok újabb vitába keveredni, csak annyit mondhatok magamban, hogy egyáltalán nem úgy tűnik, mintha mindegy lenne a dolog!

- És, ha lezárul az ügy nem keresed meg, és nem magyarázol meg neki mindent? – pöcköltem egy apró bogarat a vízbe.

- Fogalmam sincs róla, hogy merre jár, mi van vele. Még a számát is megváltoztatta. – nézte a kezeit.

- És akkor…

- Nem tudom! – szakított félbe. – Ő is éli az életét és én is.

Nem egyszerű a dolog, de hátha később, majd máshogy látja. Egyelőre még itt lebeg Demoklatész kardja a fejünk felett!

- És…- kezdtem a mondatot, de megint csak nem tudtam befejezni.

Hatalmas robbanás rázta meg ugyanis a partot…