2008 : Ismét Massáé a pole, a Ferrarié az első sor Monacóban - Elmaradt a McLaren-uralom |
Ismét Massáé a pole, a Ferrarié az első sor Monacóban - Elmaradt a McLaren-uralom
2008.05.24. 16:03
A Ferrari megdöntötte a McLaren tavalyi uralmát Monacóban, amikor Felipe Massa az időmérő edzés mindhárom etapját uralva megszerezte idei 3. pole pozícióját, maga mögé utasítva csapattársát, Kimi Räikkönent.
A beígért eső nem érkezett meg, és a tavalyi verseny alapján várt McLaren-hegemónia sem érvényesült a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, amelyet meglepetésre az első etaptól az utolsóig Felipe Massa uralt a Ferrarival.
Massa saját 12., a Ferrari idei 4. pole pozícióját szerezte meg, amikor a Q3 utolsó pillanataiban, egy szépen összerakott körrel maga mögé utasította csapattársát, Kimi Räikkönent, valamint a McLaren-es Lewis Hamiltont. A Ferrari Michael Schumacher 2001-es győzelme óta nem tudott nyerni Monacóban, s mivel a szűk utcai pályán a jó rajthelynek a szokásosnál is nagyobb jelentősége van, Massa reményeire holnap a várt eső mérheti a legsúlyosabb csapást.
A brazil versenyző teljesítménye saját mérnökét, Rob Smedley-t is meglepte, aki azt mondta, "sokkolta" őt az eredmény, mert nem az időmérőt, hanem a futamot szem előtt tartva taktikáztak az időmérőn.
A második rajtsort a McLaren párosa, Hamilton és Heikki Kovalainen foglalta el. Noha a pálya első szektorában mindig magabiztosan a leggyorsabb volt, Hamiltonnak a teljes körben nem sikerült felvennie a versenyt a Ferrarikkal.
A BMW Saubertől ezúttal csak Robert Kubica jutott el a Q3-ig, aki az 5. helyet szerezte meg, a Q2-ben káprázatosan gyors Nico Rosberg pedig a jelek szerint nem akart kirívóan alacsony üzemanyagszinttel harcba szállni a pole pozícióért, mert korábbi időeredményén sokat rontva csak 6. lett.
Elvileg bejutott ugyan a döntőbe David Coulthard is, ő azonban a második etap végén elszenvedett balesete miatt nem tudott részt venni a Q3-ban.
Az első etap
David Coulthard, aki délelőtt olajnyomás-problémák miatt nem tett meg mért kört, ezért most elsőként ment ki a korábbi eső miatt még mindig csúszós pályára, 1:18.539 alatt cibálta körbe Red Bullját. Rövidesen az új Toro Rossót kormányzó Sebastian Vettel állt az élre 1:17.862-vel, Coulthard azonban egy második körrel visszavette tőle a vezetést, miközben Sébastian Bourdais felkapaszkodott mögéjük harmadiknak.
Vettel 1:16.955-tel ismét előre került, de ekkor, a 6. percben, kihajtott a pályára a McLarenjét délelőtt összetörő Heikki Kovalainen is, hogy 0.149 másodperces előnnyel megelőzze a Toro Rossót. Elsőre Kimi Räikkönen is csak egy tizeddel volt gyorsabb Vettelnél, csapattársa, Felipe Massa viszont 1:16.604-gyel azonnal a tabella élére állt.
Ekkor érkezett Nico Rosberg, hogy 1:16.116 alatt teljesítse a körét a Williams-szel, mielőtt Kovalainen megkaparintotta a 2. helyet, maga mögé utasítva Massát.
Még 10 perc volt hátra, amikor Fernando Alonso Räikkönen Ferrariját legyűrve 4. lett, a Renault másik versenyzője, Nelsinho Piquet pedig a Ste. Devote féktávján megcsúszva a szuperlágy gumikon kénytelen volt kigurulni a bukótérbe. A versenyzők többsége a keményebb Bridgestone-t részesítette előnyben.
Räikkönen 1:15.717-tel az élre állt, de csak addig, mígnem Lewis Hamilton 1:15.582-vel nála is gyorsabbnak bizonyult. Öt perccel a kaotikus etap vége előtt Bourdais, aki ekkor a 19. helyen állt, levágta az alagút utáni sikánt, miközben a BMW-k is megtették első mért köreiket. Robert Kubica ekkor a 4., Nick Heidfeld a 13. helyen állt.
A 17. percben Kovalainen egy második menetben 1:15.295-re javította az időeredményét, a 2. helyre száműzve Hamiltont. Ám az utolsó pillanatban Massa is visszatért a pályára, és 1:15.190-nel, középen 37.0-es részidőt futva végleg megkaparintotta a vezetést.
Bourdais végül mindössze 5 századmásodperccel csúszott le a továbbjutásról, s rajta kívül kiesett Piquet, Vettel, valamint a két Force India is. De Heidfeld is csak a nem különösebben biztató 14. helyen verekedte be magát a középső etapba.
A második etap
Most érdekes módon Alonso és Räikkönen hajtott elsőként a pályára, azt sugallva, hogy ebben az etapban két menetet terveznek. Alonso 1:16.511-es körrel nyitotta meg a sort, miközben a versenyirányítás közölte, hogy vizsgálnak egy incidenst - vélhetően feltartást -, amely Rubens Barrichello és Giancarlo Fisichella között történt.
Räikkönen 1:15.404 alatt teljesítve a körét átvette a vezetést, de Massa a hétvége eddigi legjobb időeredményével, 1:15.110-zel azonnal rákontrázott. Hamilton a pálya első szektorában szenzációsan jó, 19.5-ös részidőt ért el, ám a Grand Hotel hajtűben megcsúszott, így csak a két Ferrari mögé hozta be McLarenjét.
Ekkor már mind többen tértek át a szuperlágy gumira - Massa, Hamilton, valamint a 4. helyen álló Kovalainen is ezen futotta a legjobb körét.
Négy perccel az etap vége előtt újra felpörögtek az események, amikor Hamilton, nyomában a többi élmenővel, másodszor is kihajtott a boxutcából. Noha egy hajszállal javított korábbi köridején, 2. maradt a garázsban pihenő Massa mögött, sőt, a következő pillanatban még a nagyot hajrázó Rosberg is hátrébb tolta őt a tabellán.
Alonso a finisben felkapaszkodott a továbbjutást jelentő 9. helyre. David Coulthard is a 10. helyre kormányozta Red Bullját, utána azonban az alagútból kihajtva a bal oldali védőkorlátnak csapódott, majd az autója letört kerekekkel a gumifalban állt meg. Az egyik kereke elgurult a pályán, akadályozva azokat, akik még a mért körükön jártak.
Heidfeld meglepetésre kiesett, ahogy nem léphetett tovább a Q3-ba Timo Glock, Kazuki Nakajima, és a Honda párosa sem.
A harmadik etap
Kovalainen 1:16.621-gyel kezdte meg a Q3-at, de csak addig maradhatott az élen, amíg csapattársa, Hamilton - aki az Anthony Noghes-ban látványos farolást mutatott be - át nem vette tőle a vezetést. Räikkönen azonban nála is gyorsabb volt, 1:16.112-vel megszerezve az 1. helyet a Ferrarinak.
Első körével Massa erőfeszítései ekkor csak a 3. helyre bizonyultak elegendőnek, miközben Alonso a kemény gumikat használva beszúrta Renault-ját ötödiknek, Kovalainen és Mark Webber közé. Még három perc volt hátra, amikor Kubica egy elfékezést követően megelőzte Hamiltont a BMW Sauberrel.
Räikkönen a döntő rohamban 1:15.815-re szépített, és Kovalainen felzárkózott mögé, a 2. helyre. Hamilton az első szektorban ismét villámgyors volt, de így is lemaradt Räikkönentől, Massa viszont az utolsó pillanatban kihúzott még néhány döntő századmásodpercet a kalapból, és elhódította a pole pozíciót.
Alonso a 7. rajtkockát biztosította be magának, beférkőzve Jarno Trulli Toyotája, valamint Webber Red Bullja elé.
A megtett körök száma technikai okokból később kerül kitöltésre a táblázatokban.
Monacó-i GP |
Az időmérő edzések összesített eredménye |
|
|
|
Végső sorrend |
|
1. etap |
|
2. etap |
|
3. etap |
P |
Név |
Csap |
G |
Ö |
P |
Köridő |
K |
M |
P |
Köridő |
K |
M |
P |
Köridő |
K |
1. |
F. Massa |
FER |
B |
0 |
1. |
1:15.190 |
|
 |
1. |
1:15.110 |
|
 |
1. |
1:15.787 |
|
2. |
K. Räikkönen |
FER |
B |
0 |
4. |
1:15.717 |
|
 |
5. |
1:15.404 |
|
 |
2. |
1:15.815 |
|
3. |
L. Hamilton |
MCL |
B |
0 |
3. |
1:15.582 |
|
 |
3. |
1:15.322 |
|
 |
3. |
1:15.839 |
|
4. |
H. Kovalainen |
MCL |
B |
0 |
2. |
1:15.295 |
|
 |
4. |
1:15.389 |
|
 |
4. |
1:16.165 |
|
5. |
R. Kubica |
BMW |
B |
0 |
6. |
1:15.977 |
|
 |
6. |
1:15.483 |
|
 |
5. |
1:16.171 |
|
6. |
N. Rosberg |
WIL |
B |
0 |
5. |
1:15.935 |
|
 |
2. |
1:15.287 |
|
 |
6. |
1:16.548 |
|
7. |
F. Alonso |
REN |
B |
0 |
13. |
1:16.646 |
|
 |
9. |
1:15.827 |
|
 |
7. |
1:16.852 |
|
8. |
J. Trulli |
TOY |
B |
0 |
12. |
1:16.306 |
|
 |
7. |
1:15.598 |
|
 |
8. |
1:17.203 |
|
9. |
M. Webber |
RED |
B |
0 |
7. |
1:16.074 |
|
 |
8. |
1:15.745 |
|
 |
9. |
1:17.343 |
|
10. |
D. Coulthard |
RED |
B |
0 |
8. |
1:16.086 |
|
 |
10. |
1:15.839 |
|
 |
10. |
|
|
11. |
T. Glock |
TOY |
B |
0 |
11. |
1:16.285 |
|
 |
11. |
1:15.907 |
|
|
|
|
|
12. |
J. Button |
HON |
B |
0 |
10. |
1:16.259 |
|
 |
12. |
1:16.101 |
|
|
|
|
|
13. |
N. Heidfeld |
BMW |
B |
0 |
14. |
1:16.650 |
|
 |
13. |
1:16.455 |
|
|
|
|
|
14. |
K. Nakajima |
WIL |
B |
0 |
15. |
1:16.756 |
|
 |
14. |
1:16.479 |
|
|
|
|
|
15. |
R. Barrichello |
HON |
B |
0 |
9. |
1:16.208 |
|
 |
15. |
1:16.537 |
|
|
|
|
|
16. |
S. Bourdais |
STR |
B |
0 |
16. |
1:16.806 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
17. |
N. Piquet |
REN |
B |
0 |
17. |
1:16.933 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
18. |
S. Vettel |
STR |
B |
0 |
18. |
1:16.955 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
19. |
A. Sutil |
FOR |
B |
0 |
19. |
1:17.225 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
20. |
G. Fisichella |
FOR |
B |
0 |
20. |
1:17.823 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|