Miután végigjárták Wollerau összes menyasszonyi ruha szalonját, fáradtan indultak haza. Hilary és a két lány felpróbált egy tucat ruhát, mire sikerült kiválasztani a megfelelőt. A két lánynak rózsaszín koszorúslányruhát választottak, Hilary pedig természetesen hófehérben fog férjhez menni. Miután Jennit hazavitték, ők is hazamentek. Chris, Duncan, és Clara is otthon volt.

-Gyerekek, szeretnénk beszélni veletek. –ült le a család a nappaliban. A három testvér értetlenül nézett egymásra. –Szóval…nem is tudom, hogy hogy fogjak hozzá.

-Anyu, miről van szó? –kérdezte Clara. Zoé látta Chris-en is, hogy feszeng, éppen úgy, ahogy az anyjuk.

-Szóval arról van szó, hogy egy kicsit bővülni fog a család.

-Ide fog költözni egy rokon? –érdeklődött Duncan, a két lány azonban vészjóslóan egymásra nézett. Ők már sejtették, hogy hova akar kilyukadni az anyjuk.

-Nem éppen. –mosolyodott el Chris Duncan kérdését hallva.

-A helyzet az, hogy kistestvéretek lesz. –mosolyodott el félénken Hilary, mire a három testvér némán nézett rájuk. Percekig nem szólalt meg egyikőjük sem. –Oké, tudom, hogy váratlan volt, de azért mondhatnátok valamit.

-Gratulálok! –ölelte meg az anyját Zoé, bár valójában nem igazán tudta, hogy mit mondjon. Testvérei követték a példáját. –Nekem mennem kell készülődni. –sietett fel a szobájába, majd Duncan és Clara is magára hagyta a párt. Zoé a szekrénye előtt állt. Nézte a ruháit, de valójában az anyja bejelentésén gondolkodott. Találomra kihúzott egy fekete kis ruhát, kisminkelte magát, és várta Simont. A fiú egy kis késéssel meg is érkezett. Elvitte vacsorázni, táncoltak egy jót, majd hazahozta, és elbúcsúztak egymástól. Másnap reggel Zoé korán ébredt, mivel iszonyatosan hangos zenét hallott. Kómásan felvette a köntösét, remélte, hogy Duncantől jön a zene, mert akkor őt könnyen elhallgattathatja. De nem, csalódnia kellett, ugyanis a zene a szomszédból jött. Úgy döntött, hogy megkéri a szomszédot, aki valószínűleg éppen most költözik be az eddig üresen állt lakásba, hogy legalább halkítsa le a hifijét.

-Hahó!! –kiabált be, mivel az ajtó nyitva volt. Egy nagy teherautó állt a ház előtt. Mivel választ nem kapott, így beljebb ment. –Hahó! –próbálkozott még egyszer, mire egy barna hajú 25 év körüli srác jött le az emeletről, énekelve. Amikor meglátta a köntösben álldogáló lányt, elhallgatott. –Nem lehetne kicsit halkabban? Mások még alszanak! – próbálta túlkiabálni a zenét a lány, miközben az emeletre mutogatott, ahol a „zajt” árasztó hifi lehetett.

-Mi? Hogy fel akarsz menni velem az emeletre? –kérdezte egy nagy vigyor kíséretében a srác.

-Nem, azt mondtam, hogy bunkó vagy, és hogy lehetne halkabban is hallgatni ezt a borzadályt! –azzal fogta magát, és elindult kifelé, mire a srác utána ment.

-Ne haragudj, azt hittem, hogy te is az egyik rajongóm vagy. Tudod ez az én zeném. –magyarázkodott a fiú.

-Rajongó? Na ne nevettess! Csak azt akartam, hogy egy kicsit hallgasd halkabban. De tök mindegy. –indult el ismét Zoé a házuk felé.

-Bocs. Kikapcsolom. Egyébként Scott vagyok.

-Zoé. És kösz. –már majdnem az ajtóban volt, amikor meghallotta Scott hangját.

-Egyébként cuki a köntösöd. –ment be nevetve a srác, mire Zoé végignézett magán. A világoskék köntösébe sikerült belebújnia, amelyen apró csillagok és holdak vannak. Csak gratulálni tudott magának. Ráadásul ez a pasi szemtelenül jól néz ki. Ezt nem tagadhatja. Elmosolyodott, majd elfoglalta a fürdőszobát, letusolt, és felöltözött. Lement, készített reggelit az egész családnak. Egy picit furdalta a lelkiismeret, amiért olyan furin reagáltak arra, hogy kistestvérük lesz. Ezért is szerette volna egy kicsit kárpótolni az anyját, a reggelivel. Már majdnem elkészült, amikor Chris jött le a lépcsőn.

-Jó reggelt! –köszönt a lánynak.

-Szia. Chris, figyelj, ne haragudj, hogy tegnap olyan hülyén reagáltunk, csak tudod meglepődtünk. De örülök. –mosolyodott el.

-Köszönöm. –azzal megölelte a lányt, amivel meglepte őt, de végül is jól esett neki. –Ha megvárod, amíg megreggelizem, elviszlek Kimihez, szeretnék vele megbeszélni egy-két dolgot.

-Rendben. Én addig egy kicsit összerámolom a szobám. –azzal a lány felsietett az emeletre. Húsz perc múlva már a kocsiban ültek. –Láttad már az új szomszédot?

-Nem, de a zenét hallottam. Pocsék. –erre Zoé elnevette magát. –Most mi van? Ne mond, hogy neked bejön. –nézett rá elborzadva a nevelőapja.

-Nem, nekem sem tetszik. Viszont a srác jól néz ki. –azzal maga elé idézte Scott csibészes mosolyát.

-És mi van Simonnal?

-Mi lenne? Jól vagyunk. –zárta rövidre a választ a lány.

-Csak a szomszéd miatt kérdeztem.

-Figyi, attól, hogy még azt mondom valakire, hogy jól néz ki, még nem jelenti azt, hogy a karjaiba vetem magam. –Zoé gyomra összeszorult, amint leparkoltak Kimi háza előtt. Fogalma sem volt, hogy mire számíthat Kimitől. A legjobb az volt, hogy azt sem tudta, hogy magától mire számítson. Próbált nyugalmat erőltetni magára, elsősorban azért, hogy Chris ne vegyen észre semmit. Bementek a házba. Kimi néhány perc múlva elő is került az alagsori edzőteremből.

-Á, sziasztok! –köszönt megdöbbenve, amikor nem csak Zoét, hanem a versenymérnökét is a nappaliban tudhatta.

-Szia. –köszöntek egyszerre, majd Chris folytatta, mivel Zoé elvonult a konyhába, hogy hozzálásson az ebéd megfőzéséhez- Ne haragudj, hogy csak így rád törtem, de akad itt néhány dokumentum, amit át akartam küldeni, és gondoltam, akkor elhozom a lányt is.

-Semmi gond, gyere, menjünk a „dolgozó szobába” –a szoba valójában inkább amolyan „nyugalom szigete” volt Kimi számára. A polcokon sorakozott néhány könyv, a kényelmes kanapé és az íróasztal azonban furcsa kontrasztot adott a szobának.

-Egyébként, hogy dolgozik Zoé? –érdeklődött Chris, amikor már átnézték az összes papírt.

-Jól, meg vagyok vele elégedve. Miért?

-Semmi, csak kérdeztem. Egyébként nem furcsa, hogy a mai lányok milyen hamar ágyba bújnak valakivel? –Kimi zavartan nézett a versenymérnökére. De egy új érzés is beférkőzött a szívébe, mérges volt.

-Hát…

-A múltkor sikerült rájuk nyitnom. Szerencsére, még mind a kettőjükön volt ruha. Fura, hogy az anyja is beleegyezett abba, hogy Simon néha nálunk éjszakázzon. Most meg ez a szomszéd srác…

-Milyen szomszéd srác? –kérdezte meglepetten.

-Á, valami zenész. Már találkozott Zoéval, aki szerint jól néz ki a pasi.

-Ugyan, ne aggódj. Az ő korában a lányok minden pasit megnéznek. –nyugtatta inkább magát, mint a vele szemben helyet foglaló Christ.

-Azt mondod?

-Persze. Ne aggódj. Különben is, szerelmes Simonba, nem? –állt fel idegesen, járkálni kezdett, végül ásványvízzel kínálta főnökét.

-De, azt mondja. Igazad van, nem fogok ezzel törődni. És ha szexelni akar, hát egészségére. –Kimi majdnem megfulladt, annyira félrenyelt. –Na jó, nem is tartalak fel tovább. Örülök, hogy sikerült megbeszélni a kocsi beállításait. Szia.

-Szia. –kísérte ki Christ, majd a konyhába ment, ahol Zoé éppen mosogatott. Már felkészítette az ebédet, így egy kicsit rendet akart rakni a konyhában. –Hallom új szomszédotok van. –próbált Kimi beszélgetést kezdeményezni.

-Aham. –Zoé nem tudta, hogy hova akar kilyukadni a főnöke. Ő inkább azt a múltkori csókot szerette volna tisztázni.

-És?

-És? –nézett rá kérdőn a lány. Ekkor leesett neki, hogy biztosan Chris elmesélte, hogy jó pasinak tartja a srácot. –Zenész. És pokoli a zenéje. De jól néz ki.

-Ühüm.

-Kimi, figyelj…-hagyta abba a pakolászást a lány. Sikerült elég bátorságot összeszednie, hogy szóba hozza a csókot-…szerintem beszélnünk kellene.