Zoéval madarat lehetett volna fogatni. Boldogsága az egekig ért. Kimi egész délután olyan gyengéd volt vele, mint még soha senki. Rájött, hogy sokkal jobban szereti, mint azt eddig gondolta volna. Simonnal viszont nem tudott mit kezdeni. Talán az lenne a legjobb megoldás, ha időt kérne a fiútól, és beszélne Kimivel is. Csak remélte, hogy ő is olyan fontos a férfinak, hogy képes szakítani érte a barátnőjével. Már nem akar többé szerető lenni. Ő akar lenni „A barátnő”. Már nem érdekli az sem, ha esetleg Simon zaklatná őket.

-Sziasztok! Megjöttem. –kiabált be a konyhába, miután hazaért. Az édesanyja a tűzhelynél állt, és kavargatta a vacsorát.

-Szia. Segítenél teríteni? –mutatott a pulton álló étkészletre.

-Persze, mindjárt. –azzal a lány lerakta a cuccait, és vígan nekiállt teríteni.

-Hát neked meg mitől van ilyen jó kedved? –csodálkozott rajta Hilary.

-Csak úgy. –mosolygott még mindig Zoé, miközben folytatta a terítést. Miután végzett, felment letusolni. Felvett egy fehér farmert és egy türkizkék felsőt. Enyhe sminket tett fel, haját pedig leengedve hagyta, hiszen ma este mutatja be Clara a barátját, Cukit. Szegény pasi. Biztosan papucs, ha hagyja, hogy így szólítsa. Vagy csak totálisan az ujja köré tudta csavarni a nővére. Igen, biztosan ez lehet az oka. Amikor ismét lement a földszintre, az édesanyja Chrisszel beszélgetett. Már ők is átöltöztek, és Duncan is befutott. Felrohant tusolni, hogy ő is időben elkészüljön. Mindenki kíváncsi volt Clara párjára. Vajon milyen lehet? Szőke? Barna? Fekete? Barna, zöld vagy kék szemű? Hilary már másodjára kóstoltatta meg az ételt Chris-szel, hogy biztosan nem rontott-e el valamit. Chris megnyugtatta, hogy fantasztikus, mint mindig. Amikor a csengő megszólalt, mindenki összerezzent. Duncan és Zoé a nappali kanapéján ültek egymás mellett, de most idegesen álltak fel ők is. Az édesanyjuk elindult ajtót nyitni. Zoé már hallotta is a nővére hangját, de a férfi hangját nem tudta kivenni. Túl halkan beszélt.

-Gyertek be. Megjöttek. –terelte be mosolyogva az édesanyja a nappaliba őket.

-Kimi, ő itt Duncan, a bátyám, Zoé, a húgom, Chris pedig a jövendőbeli apum. Anyut már megismerted az ajtóban. –mutatta be mosolyogva a családját Clara. Zoét a rosszullét kerülgette. Lázasan száguldottak a gondolatok a fejében. Most mit tegyen? Letagadja, hogy ismeri? Vagy ne? Hiszen Chris és Duncan is ismeri. Nem, be kell vallania, hogy ő a főnöke. Akkor talán … tényleg mi is lesz akkor? Semmi.

-Tulajdonképpen mi már ismerjük egymást. –nevette el magát Chris. –Együtt dolgozunk.

-Tényleg? –csodálkozott Clara.

-Persze, Zoé is nála dolgozik. Nem mondta? –tette hozzá a férfi. Clara kérdőn, míg Kimi kétségbeesetten nézett a lányra.

-Nem… -szólalt meg végre Zoé- nem tudtam, hogy ti együtt vagytok. –alig tudta kiejteni a szavakat. Rosszul volt. Szédült, és iszonyatos bűntudat lett rajta úrrá. Teljesen kétségbeesett.

-Semmi gond. És kit ismersz még? –nevetett Clara.

-Duncant. –vallotta be Kimi.

-Na szép. Nem baj, így még jobb. –csókolta meg Kimit a lány, amitől Zoé úgy érezte, hogy egy tőrt szúrtak a szívében, és szépen lassan elkezdik forgatni azt. Kimi figyelmét nem kerülte el, hogy mennyire szenved a lány, de ő maga is hasonlóan érzett. Fogalma sem volt róla, hogy Zoé Clara húga. Ha ezt tudja…bár őszintén kételkedett abban, hogy képes lett volna gátat szabni az érzelmeinek. Nem tudta, hogy hogy viselkedjen.

-Gyertek, üljünk asztalhoz. –kísérte be a családod Hilary az ebédlőbe. Zoé pechjére Kimi pont vele szemben kapott helyet.

-Behozom az italokat. –állt fel rögtön Zoé, és kiment a konyhába. Duncan észrevette, hogy valami nincs rendben. Nagyon nincs.

-Segítek neki. –Zoé a konyhapultnak támaszkodott, és úgy próbált nagyokat lélegezni. Miért? Miért szeretett ő pont Kimibe bele??? Miért pont a nővére barátjába?? Nem talált volna magának mást??? Sőt! Egyáltalán miért keresett mást??? Neki ott van Simon. Igen, ez a megoldás. Simon. –Minden rendben? –a bátyja hangjára összerezzent. Nem vette észre, amikor a fiú bejött.

-Igen. –azzal elindult poharakat keresni.

-Zoé.

-Igen?

-Ott vannak a poharak. –mutatott Duncan a tálcára, amelyre már jó előre oda voltak készítve a poharak az italokkal együtt.

-Oh, tényleg. Segítesz bevinni? –kérdezte elcsukló hangon.

-Biztos jól vagy? –méregette félve Duncan.

-Persze. Csak menjünk már. –azzal csatlakoztak az ebédlőben ücsörgő családhoz. Kimin látszott, hogy nagyon feszélyezve érzi magát, pedig próbálta titkolni, de akárhányszor Zoéra nézett maga előtt látta a lányt, amint a csókjaikkal egy másik dimenzióban lebegnek. A legjobb az volt, ha felhagyott azzal, hogy akárcsak lopva is a lányra pillantson. Helyette a tányérját, vagy a többieket fixírozta.

Zoé remélte, hogy Duncan-en kívül senki más, legfőképpen Claire nem veszi észre, hogy mi zajlik le most benne. Azzal már tisztában volt, hogy Kimi tudja. Duncan-nel meg ráér később foglalkozni.

-…Zoé, téged kérdeztelek. –térítette vissza a gondolataiból nővére szavai.

-Tessék? –nézett fel riadtan.

-Azt kérdeztem, hogy eljössz-e velem holnap vásárolni.

-Holnap? Dolgozom. –vágta rá gyorsan.

-Nem figyelsz? Az előbb mondta Kimi, hogy elenged. –pirított rá nővére, de persze csak kedvesen.

-Oh…ne haragudj. Akkor persze. –erőltetett egy mosolyt magára, de már előre rettegett a holnaptól. Hogy fog a nővére szemébe nézni ezek után??? Az már nem kérdés, hogy Kimivel ennyi volt. Ezt nem csinálhatja tovább. Nagyon tartania kellett magát, hogy ne kezdjen el sírni.

-…Zoé, te nem is figyelsz. –szólt rá most az édesanyja.

-Elnézést. Ne haragudjatok, de nem érzem jól magam. Felmehetnék a szobámba? –nézett segélykérően Hilary-re.

-Hát ha Claire-ék nem bánják…

-Nem, menj csak. Ha holnap sem leszel jól, akkor majd hívj, jó? –nézett rá őszinte aggodalommal a nővére.

-Persze. Sziasztok.  –amilyen gyorsan csak tudott, visszavonult szobája menedékébe. Nem akarta elhinni, hogy ez vele történik. Remélte, hogy ez csak egy rossz álom, amiből egyszer majd felébred, de erre az esély minimális volt. Lefeküdt és végre utat engedett könnyeinek. Végre úgy érezte, hogy igazán boldog, erre tessék. Máris vége mindennek. Gyűlölte magát. Szerette volna, ha most rögtön elnyeli a föld. Azt már tudta, hogy nem fog holnap a nővérével vásárolgatni. Képtelen lenne eléállni, és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Nem tudta, hogy mennyi ideje jött fel a szobájába, de egyszer csak kopogtak. Remélte, hogy ha nem válaszolt, akkor békén hagyják, de terve nem jött be, ugyanis Duncan, Chris és az anyja ott álltak a szobájában.

-Minden rendben? Jól vagy? –kérdezte aggódva Hilary. Zoé arccal az ablak felé feküdt, így nem látták, hogy sírt.

-Igen. –felelte röviden.

-Mi történt? –faggatta Duncan.

-Semmi.

-Nem hiszem el! –csattant fel a fiú, mire Zoé idegesen feléjük fordult.

-Nem lehetne, hogy egy kicsit békén hagytok??? Egyedül akarok lenni! –azzal máris visszafordult, miközben újra eleredtek a könnyei.

-Addig nem, amíg el nem mondod, hogy mi történt. –kötötte az ebet a karóhoz tovább a bátyja.

-Menjetek ki, majd én beszélek vele. –terelte őket ki Chris a szobából. Zoénak már nem volt ereje, hogy válaszoljon, így hagyta. Csak azt remélte, hogy Chris nem fog hosszasan elidőzni nála.