Még aznap este hazarepültem. Anyáékhoz mentem, persze már tárt karokkal vártak. Elmeséltem nekik mindent részletesen, hogy mi és hogyan történt. Természetesen örültek neki. Örültek, hogy boldog vagyok, és jól érzem magam. Apa különösen örült neki, hogy ebben találtam meg magam. Annak viszont már nem örültek annyira, hogy sokat leszek távol. Nagyon távol. Féltettek, ami érthető. De felnőtt ember vagyok, bele kell törődniük.

A mesélés igen későn ért véget, másnap délután 2-kor keltem fel. Ettem, majd első utam „haza” vezetett Vikihez az albérletbe.

     - Halihó! Megjöttem! – kiáltottam el magam, és ledobtam a cuccaimat.

     - Nóri? Szia! Jááááj! De jó újra látni! – szaladt felém Viki.

     - De hát csak 4 napja mentem el.

     - Az épp elég. Hogy vagy? Mi volt? Mesélj! Tudni akarok mindent! – azzal lehuppantunk az ágyra és mesélni kezdtem.

     - …, szóval két hét múlva megyek Kínába. – értem a mondandóm végére.

     - Ez tök jó! – örvendezett Viki. – Te találkoztál ott mindenkivel?

     - Hát majdnem…

     - Éééés… találkoztál vele is? – puhatolózott.

     - Kire gondolsz? – értetlenkedtem.

     - Ne csináld már! Pontosan tudod, kire gondolok.

     - Fogalmam sincs. – mondtam teljesen komolyan – Á, Nickre gondolsz? – vigyorogtam.

     - Ugye, hogy tudsz te, ha akarsz. Találkoztál vele?

     - Igen, beszéltem vele. Pontosabban ő velem. Ő keresett meg. – váltottam komolyra.

     - Tényleg? – kérdezte Viki. Olyan furcsán nézett. Nem is tudom mi volt benne. Talán azt hiszi miattam jött Nick, és féltékeny, vagy…? Nem tudom…

     - Igen.

     - És… mit akart?

     - Érdeklődött, hogy velem vagy-e.

     - Ne már! Tényleg? – csillant fel a szeme.

     - De, de! Azt mondta próbált elfelejteni, de túl nagy hatással voltál rá, és nem tud kiverni a fejéből. Azt hiszem szeret… - mire ezt elmondtam, Viki halkan sírni kezdett.

     - Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – kérdeztem

     - Nem. Csak… Olyan jó, hogy ezt mondod, de… olyan messze van. Semmi esély rá… El kell felejtenem. Muszáj lesz. – szipogta.

     - Már miért lenne muszáj? Nem kell elfelejtened!

     - De. Jobban járok. Így csak kínzom magam.

     - De nem kell elfelejtened! Még nem mondtam a lényeget!

     - Miről beszélsz? – nézett rám.

     - Arról hogy… Nem akarsz velem jönni Kínába?

     - Mi??? Én? – meresztett rám hatalmas szemeket.

     - Hát nem is a szomszéd macskája. – nevettem.

     - De én nem mehetek… - sütötte le a szemét.

     - Dehogy nem jöhetsz! Nick megígértette velem, hogy legközelebb magammal viszlek. Ugye nem akarod, hogy miattad szegjem meg az ígéretem!

     - De..

     - Csak semmi de! Nick vár!

     - Tényleg? – kérdezte.

     - Persze. Beléd van esve.

     - Az jó. – mosolyodott el végre – Mert én is belé.

     - Akkor hol itt a probléma? Szépen velem jössz Kínába, és személyesen is elmondhatjátok egymásnak!

     - Oké.

     - Igen? Jössz?

     - IGEEEEEN! – kiabálta boldogan.

     - Szuper! Akkor két hét múlva irány Kína. – vigyorogtam.

     - Nóri! Itthon vagy? – jelent meg Robi és Norbi.

     - Nem! Csak képzelődsz. Hallottál lépteket a fejedben?

     - Mi van? Nem. – vágott értetlen pofát Norbi.

     - Akkor még nem jött meg az eszed… - nevettem.

     - Ja, de. Hallom. – próbált „javítani”

     - Akkor most ment el! – kacagott Viki.

     - Ha-ha! Nagyon poénos kedvetekben vagytok. – vágott sértődött képet a két srác.

     - Jól van, na. Nem kell úgy a szívetekre venni. – nevettem még mindig. – Na jó. Hagyjuk. Hogy vagytok fiúk? – kérdezem.

     - Megvagyunk köszi. – válaszolt Robi – De inkább te mesélj mi volt?

     - Hát az van, hogy tesztpilóta leszek a McLarennél. – mondtam tök természetesen.

     - Mi??? Nóri! Ez tök jó!!!!! Azta! Fú, hát… Gratulálok! – ájuldozott.

     - Kösz. Szóval két hét múlva megyek Kínába. És Viki is velem jön.

     - Viki? Hogyhogy?

     - Hát… Valakinek nagyon hiányzik, és megígértem neki, hogy magammal viszem.

     - Ahha. A mázlisták. Minket nem tudnál vinni? – kérdezte Norbi.

     - Sajnálom, majd máskor. Bocsi.

     - Szóval itt hagytok, csajok?

     - Hát… Igen. De addig még van két hét.

Csak két hét, de örökkévalóságnak tűnt, mire eltelt. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Már mehetnékem volt. Alig vártam. De azért volt bennem egy kis izgalom. Hiszen először fogok hivatalosan beleülni a McLarenbe.

Vikinek is mehetnékje volt. Már alig várta. Teljesen be voltunk zsongva. Viki másról se beszélt, csak Nickről, meg hogy milyen rendes volt vele a nyáron. De nem zavart. Soha nem unatkoztam, de most valahogy ez a két hét az istennek se akart eltelni. Nem tudtunk mit kezdeni magunkkal… Lassan, de biztosan eltelt ez az idő.