Vikivel repülőre ültünk, és irány Kína. Korán megérkeztünk, és azonnal a szállodába vettük az irányt. A kis alacsony, húzott szemű kínai recepciós lánynál bejelentkeztem és elkértem a szobakulcsomat. Előre le volt foglalva nekem egy szoba, mint minden csapattagnak.J Viki persze jött hozzám. Ledobtuk a cuccunkat és már mentünk is a pályára. Szét se néztünk, se a szobában, se a környéken. Majd később talán arra is kerítünk időt. De most irány a pálya.

Először Nicket kerestük elő. Meg is leltük a bmw-boxban. Mily meglepő… :p Épp konzultált az egyik mérnökével. Gondoltam előbb én megyek oda.

     - Á, szia Nóri! Hogy vagy? – kérdezte.

     - Köszönöm, jól. És te?

     - Megvagyok… - mondta nem nagy kedvvel.

     - Aham… Na, akkor én megyek is. Csak meglátogattalak. Szia. – mondtam és elindultam.

     - Nóri! – szólt utánam

     - Igen?

     - Egyedül jöttél?

     - Jaaaah! Én bolond, majd’ elfelejtettem! – csaptam a homlokomra – Hoztam a barátnőmet, ha nincs kifogásod ellene. – mondtam, és ekkor lassan előjött Viki. Megállt mellettem és csak várta, mi lesz most. Mondanom sem kell, hogy Nicknek láthatóan, azonnal visszatért eltűntnek hitt életkedve.

Óvatosan közelítettek egymás felé, egyikőjük sem akarta letámadni a másikat, bár legbelül biztosan azt szerették volna. ;) Majd hirtelen mindketten „erőre kaptak” és egymás nyakába borultak.

Egy ideig néztem őket, majd jobbnak láttam, ha megkeresem az én emberem. Viki el lesz most már.J Ha bármi adódna, akkor pedig telefonon elér.

Először megkerestem Ront, jeleztem neki, hogy megérkeztem.

     - Szia Nóri! Újra itt? – köszönt Mark.

     - Igen, és remélhetőleg még itt is leszek egy ideig. – nevettem.

     - Örülök neki. – ölelt meg.

     - Kösz. Kimi merre van?

     - Már vártam a kérdést. – kuncogott – Egyébként a motorhome-ban megtalálod.

     - Köszi. – és indultam a motorhome felé.

     - Szabad! – szólt Kimi, miután bekopogtam hozzá.

     - Hahó. – nyitottam ki résnyire az ajtót és bekukkantottam. Kimi elnyúlva az ágyon valami filmet nézett.

     - Nóri?! Végre! Jaj, de jó. – pattant fel.

     - Szia. – köszöntem, ő pedig magához ölelt.

     - Vikit hol hagytad? Vagy ő nem jött veled? – kérdezte.

     - Ő is itt van. Jó kezekben hagytam nyugi. – mondtam sunyi vigyorral.

     - Értem. – mosolygott.

     - Nah, akkor jó.

     - Hiányoztál. Azt hittem nem jössz. – mondta, miközben még mindig a karjaiban tartott.

     - De már itt vagyok.

     - Szerencsére. – nézett mélyen a szemembe, és kedvesen elmosolyodott.

A szeme lassan a szememről a számra tévedt. Majd ismét a szememre és újra csak a számra. Ilyenkor érzem azt, hogy nem tudom irányítani magam. Hatalmába kerít egy érzés, és uralkodik rajtam. Istenem, ez hiányzott! Ezt hiányoltam több mint két héten át. A Jégember csókját. És végre megcsókolt.

     - Öhm… A flúgos csaj nem jelentkezett azóta? – kérdeztem hosszú csók után.

     - Nem hát! Mondtam, hogy ártalmatlan. Csak a szája nagy.

     - Akkor jó. – mondtam és ekkor valami furcsát éreztem. A kezem…

     - Áh, ő itt Ajax. – mutatott Kimi a kutyára, aki épp a kezemet nyalta…

     - Szép kutya. – mondtam és leguggoltam Ajaxhoz. Megsimogattam, erre végignyalta a képem. – Hééé! – nevettem.

     - Azt hiszem kedvel. – nevetett Kimi is.

     - Srácok, Ron üzeni, hogy… Te jó ég! Mi van itt? – nyitott be Mark és azonnal nevetni kezdett, mikor meglátott Ajax-szal a nyakamban.

     - Semmi különös. – válaszoltam és próbáltam Ajaxot levakarni magamról.J

     - Szóval mit üzen Ron? – kérdezte Kimi.

     - Csak annyit, hogy 10-kor megbeszélés. És ne késsetek! – hangzott a válasz.

     - Okés, ott leszünk.

     - Rendben.

     - Nóri, nem vagy éhes? – kérdezte Kimi.

     - De, mint a farkas.

     - Akkor gyerünk. Mark? Jössz?

     - Aha. – válaszolt Mark, Kimi pedig rátette a pórázt Ajaxra, és elindultunk.

Hamar eltelt az idő az evéssel és a hosszas cseverészéssel. Majdnem elfelejtettünk, hogy 10-kor jelenésünk van. Ron leszedi a fejünket, ha késünk, így szedni kellett a lábunkat. Mark visszavitte Ajaxot, mi pedig rohantunk.

     - A francba, elkésünk! – mondtam futás közben. – Szép kis „első benyomást” teszek.

     - Majd kidumáljuk valahogy, nyugi. – nyugtatott Kimi és rohantunk tovább.

10 perccel kezdés után be is estünk. Szinte szó szerint… Természetesen minden szem ránk szegeződött, hogy még rosszabbul érezzem magam. Zavartan álltunk az ajtóban, a futástól kipirultan.

     - Áh, már itt is van a két hiányzó. – mosolygott Ron. – Üljetek le.

Leültünk, de még mindig kíváncsi tekintetekkel találtam szemben magam. Sunyi mosolyok, kínos csend, és halk sutyorgások.

     - Szerinted most azt hiszik, hogy… hogy mi… - súgtam oda Kiminek.

     - Hát… meglehet… - nézett körül.

     - Szuper…

     - Na akkor, ha mindenki itt van, kezdjük! – mondta Ron miután már látta, hogy épp eléggé zavarban vagyunk. Én viszont továbbra is hülyén éreztem magam, alig vártam, hogy szabaduljunk innen. Mikor aztán vége lett, igyekeztem minél előbb kiosonni, de Ron megállított.

     - Nóri és Kimi! Álljatok meg kérlek! – szólt Ron. Ajjaj! Azt hiszem itt a vég. Most fog leszólni… Nem volt mit tenni, megfordultunk, és szinte szemet lesütve álltunk Ron elé.

     - Ha jól emlékszem világosan megmondtam, hogy ne késsetek! – mondta szigorúan - Egy percet sem. Erre különösen igényes vagyok. Inkább gyertek korábban, de ne késsetek! – hangsúlyozta ki. – Többet ne forduljon elő. – váltott át kedvesebb hangszínre, és már némi mosolyt véltem felfedezni szigorú arcán. - Nem szeretek veszekedni. Főleg veletek nem. Szóval figyeljetek oda, kérlek.

     - Nem fordul elő többet. – mondta Kimi.

     - Ígérjük. – tettem hozzá.

     - Helyes. Na menjetek! A tesztre időben kinn legyetek! – mondta, mi pedig kimentünk.

Rég éreztem így magam. Mint mikor még kicsi voltam, és apukám leszidott, mert nem értem időben haza Vikitől. Pedig csak a szomszédban volt…