Elérkezett a vasárnap délután, és a bmw-sek bulija, illetve kosárlabda-meccse, amire Viki is hivatalos volt. Elment a meccsre, és figyelmesen nézte, mi történik. Jó poénnak ígérkezett, mindenki nagyszerű hangulatban volt. A bmw-sek két csapatra oszlottak. Ott volt szinte mindenki. A pilóták, szerelők, menedzserek, mindenki. Viki olykor mosolyogva figyelte a többiek labdaszerzési munkálatait, de meglepődve tapasztalta, hogy Nick igencsak jól játszik, kicsiny termete ellenére. Miután a két csapat döntetlennel befejezte a meccset, a jókedv a tetőfokára hágott. Mindenki elengedte magát, hangos nevetések hallatszódtak, mindenki ugratta a másikat. Nick pedig igyekezett bevezetni Vikit a kosárlabda rejtelmeibe, Viki pedig szorgalmas diáknak bizonyult. Nick gondosan tanítgatta Vikit kosárra dobni, meg egyebek, ez olykor nem jött össze, de legalább együtt voltak. Végül is, bármennyire is tagadnák ők ketten, teljesen egyértelmű, hogy lényegében erre ment ki a játék. :p

     - Kimegyek a mosdóba, meg hozok valamit inni. Azonnal jövök. – mondta Viki.

     - Oké, de siess! – vigyorgott Nick.

Viki pár perc múlva vissza is ért két üveg ásványvízzel a kezében. Nick épp a labdát próbálta elkobozni valakitől, mikor hirtelen nagyot kiáltott, majd elvágódott a földön.

     - Basszus, Nick! – ejtette el Viki a vizet – Orvost! Ja én is az vagyok. Vagy valami olyasmi. Mindegy…

     - Nick, mi történt? Jól vagy? Mondd, hogy nincs semmi bajod! Ugyanis most épp csapatorvosunk sincs, aki rendbe tegyen a következő futamra. – aggódott Mario.

     - Nick mi bajod? – kérdezte ismét Viki.

     - Áúúúúú, nagyon fáj! Áááá! A bokám. – mondta ki nagy nehezen.

     - Mutasd! – szólt Viki.

     - Áúúúúú! – jajgatott ismét Nick, mikor Viki hozzáért a lábához.

     - Azt hiszem rándulás. – állapította meg Viki.

     - Pontosabban? – kérdezte Mario.

     - Pontosabban? A szalagok túlnyúltak, az ízület megduzzad, stb. Nick reakciójából ítélve inak is sérülhettek. – világosította fel Viki a jónépet.

     - Az mit jelent? – kérdezte Nick, sziszegve.

     - Ha ínszakadás? 4-5 hét pihenőt. – közölte a hírt.

     - Jaj, ne! Még van 2 futam! Nem pihenhetek! Ott kell lennem! Áúú! – idegeskedett Nick.

     - Pontosan! Ott kell lennie. Nem igaz, hogy pont most. – mondta ki Mario is a gondolatait.

     - Mondjuk, van rá gyógyszer és krém, amivel a gyógyulás ideje 1-1,5 hétre csökkenthető… - mondta Viki.

     - Jaj, de jó! Akkor gond egy szál se! – mondta Mario.

     - De. Éppenséggel van. Nem adják ki csak orvosnak, annak is csak nyomós indokkal. Túl erős.

     - De te orvos vagy, nem? – tette fel Nick a kérdést.

     - Nem. Csak tanulok. Nekem nem adják ki.

     - Szuper. Akkor elvesztünk… - mérte fel a helyzetet Mario.

     - De… esetleg… - gondolkodott Viki hangosan.

     - De??? – kérdezte Nick, majd ismét jajgatott.

     - Esetleg… szerezhetünk egy gyógyszertárból… - mondta Viki.

     - De most mondtad, hogy nem adják ki. – ismételte Nick, Viki szavait.

     - Tudom. Nem is akarom elkérni…

     - Úgy érted, lopjuk el? – meresztett hatalmas szemeket Mario. – Azt nem lehet!

     - Akkor Nick, idén már nem versenyzik… - mondta Viki.

     - Hm… ez igaz. Mondd, hogy is gondoltad ezt az egészet? – adta meg magát Mario, hiszen sok választása nem nagyon volt. Nicket rendbe kell tenni. Minél hamarabb.

     - Nemsoká sötétedik, a gyógyszertár bezár. Valahogy majdcsak bejutok. Csak kellene valaki, aki velem jön. – regélte el gyorsan Viki.

     - Majd én! – mondta Nick lelkesen.

     - Ember! Neked fáj a lábad! Felállni se tudsz! – mondta Viki szigorúan, de mosolyogva.

     - Ja tényleg. Áúúúú! – jajgatott megint Nick, mikor próbált felállni. Sikertelenül.

     - Majd én veled megyek. – ajánlotta fel a „legkisebb”, Sebastian.

     - Rendben. De előbb hozzám megyünk, kell ez-az. - döntött Viki, majd el is indultak.

Mikor Vikiék megérkeztek, már én is „otthon” voltam.

     - Sziasztok! Hát ti? Nickkel mi van? – kérdeztem csodálkozva.

     - Nick lesérült, mi meg megyünk el. – mondta Viki.

     - Azt veszem észre. De hova mentek?

     - Lopni. – mondta Viki tök természetesen.

     - Mi? Ne beszélj már képletesen. Most úgyse fogom fel.

     - Tényleg lopni megyünk. – ismételte meg Viki.

     - He? Mi van? Tedd már meg, hogy elmagyarázod! – mondtam idegesen.

     - Nick lesérült, és most szerzünk abból a bizonyos krémből és gyógyszerből, amit te is jól ismersz.

     - De azt nekünk nem adják ki. Túl erős.

     - Tudom. Ezért lopjuk el. Nicknek rajthoz kell állnia. – mondta Viki.

     - Te nem vagy normális! – mondtam.

     - Tudom. – válaszolta Viki és már indultak is.

     - Várjatok! Én is megyek. – mondtam, és már mentem is utánuk.

A folyosón próbáltunk észrevétlenül végigosonni, de nem jött össze. Pechemre pont Kimivel futottunk össze.

     - Hát ti hova mentek így hármasban? – csodálkozott Kimi.

     - Hosszú, majd elmondom. Szia! – válaszoltam és már el is tűntünk.

     - Szuper. Este sunnyognak hárman a folyosón, mint valami betörő, és még meg sem kérdezhetem, hogy hova mennek… Ennyit erről… - duzzogott Kimi magában, majd bement a szobájába, mi pedig útban voltunk a legközelebbi gyógyszertárhoz.