Zoé megkövülve ült az ülésen, ujjaival görcsösen szorította a kormányt.

-Mi a fenét csináltál! –ordított rá az oktatója. –Nem látsz a szemedtől?? Hogy mehettél neki annak az istenverte Ferrarinak!

-Hé, maga csak ne ordítozzon vele! –ért oda Kimi az autóhoz. –Maga miért van ott? Dísznek? Tudtommal a maga oldalán is ott vannak a pedálok, talán figyelhetett volna jobban is.

-Igazán nem kell megvédened! –csattant fel Zoé, és kiszállt a kocsiból. Kíváncsi volt, hogy mekkora kárt okozott az autókban. A Ferrari oldalán egy kisebb horpadás volt és a festék is lejött egy-két helyen. Ezzel szemben a tanulóautó löklapja félig leszakadt és az egyik fényszóró üvegje is darabokra tört.

-Ó, bocs, hogy nem akartam, hogy leordítsa a fejed. –sértődött meg Kimi.

-Én csináltam ezt, az én bajom.

-Tévedsz kicsim, ugyanis az én kocsimat törted össze, tehát az én problémám is. –mutatott a férfi a kocsijára. –Egyébként, sikerült a rutin vizsgád?

-Nem, miért? –Kimi elmosolyodott, ugyanis máris egy terv kezdett el körvonalazódni a fejében. Ez volt az utolsó esélye.

-Uram, beszélhetnénk? –fordult az oktató felé.

-Természetesen. –válaszolta készségesen a férfi.

-Kimi, ne merj most elvonulni, hallod! –kiáltott utána a lány, de hasztalan volt, így kénytelen volt ott várni.

-Ugye jól tudom, hogy nem vezethetett volna még forgalomban? –szegezte rögtön a kérdést Kimi az oktatónak.

-Nem, valóban nem. Nézze, nagyon sajnálom, ami történt… –kezdte a férfi, mire Kimi a szavába vágott.

-Sajnálhatja is. Tudja, hogy fel is jelenthetném?

-Igen, tisztában vagyok vele.

-De nem fogom. Abban az esetben, ha a lány igent mond a kérésemre. Ha nem, akkor valószínűleg ma oktatott utoljára, szóval ha szeretné megtartani az állását, azt ajánlom, hogy segítsen meggyőzni őt.

-Rendben. De miről kell meggyőznöm? –tette fel félve a kérdést a férfi.

-Azt majd meglátja. Jöjjön, menjünk vissza. –azzal elindultak az idegesen toporgó lányhoz.

-Na? Mindent elrendeztél vagy van még valami, amit meg akarsz nélkülem beszélni? –támadta le rögtön Zoé.

-Ne aggódj, nincs. Viszont ha nem akarod kifizetni a kocsim javítását, akkor ajánlok egy üzletet.

-Miféle üzletet? –nézett rémülten az oktatójára, aki erre csak lesütötte a szemét.

-Egy hónapig nálam dolgozol, én meg eltekintek a javíttatástól és az oktatód feljelentésétől. Na? –mosolygott rá a férfi. Zoé agya szélsebesen próbált kibúvót találni, de rá kellett jönnie, hogy nincs más választása. Persze azért megpróbált ellenkezni, mégse higgye azt Kimi, hogy ilyen könnyen meggyőzhető.

-Ezt nem teheted!

-Már hogyne tehetném! Drágám, te még nem vezethettél volna forgalomban, és ha ez kitudódik, akkor nem csak az oktatód búcsúzik az engedélyétől, de te sem fogsz egyhamar jogosítványt kapni.

-Hogy te mekkora egy…

-Hogy milyen rendes vagyok? Tudom. –mosolygott önelégülten Kimi. Még ilyen bosszúsan is őrjítően szexinek találta a lányt.

-Hát nekem nem feltétlenül a „rendes” jutott az eszembe. –sziszegte a lány.

-Nos, akkor holnap reggel nyolckor találkozunk. –fordult meg Kimi és beült a kocsijába.

-Honnan vagy olyan fenemód biztos abban, hogy el fogok menni? –kérdezett vissza dühösen a lány.

-Ott leszel. Tudom. –indította be a férfi a Ferrarit, és elhajtott. Zoé pokolian dühös volt, de lassan már azt sem tudta, hogy kire. Egyrészt magára, amiért leblokkolt, másrészt az oktatójára, aki nem figyelt kellőképpen, és nem akadályozta meg a bajt, harmadrészt pedig Kimire, amiért újra nála kell dolgoznia.

Dühösen csapta be a bejárati ajtót, miután az oktatója hazavitte.

-Zoé, miért csaptad be azt az ajtót? –nézett rá mérgesen az anyja.

-Mert…mindjárt felrobbanok! –dobta le magát dühösen a nappaliban lévő kanapéra. Duncan csak egy pillanatra nézett fel az újságból, amelyet éppen olvasott. Hozzá volt már szokva húga temperamentumához.

-Nem ment jól az első óra? –próbált finoman puhatolózni Hilary.

-Jól? Kész katasztrófa volt! –dühöngött tovább a lány.

-Jajj, majd legközelebb jobban fog menni, majd látod.

-Legközelebb? Már ha engednek még autóba ülni. Az a hülye oktató is nem tudom, hogy minek van ott, ha nem is figyel. Persze ha Kimi nem jön, akkor nem történt volna semmi. Minden az ő hibája.

-Állj, hogy kerül a képbe Kimi? –rakta le Duncan az újságot, és minden figyelmét Zoénak szentelte.

-Sehogy. Egyszerűen jött az utcán, én meg leblokkoltam, és nekimentem.

-Hát ez oltári jó. –tört ki a nevetés Duncanből. –Először ülsz autóban, és máris kárt teszel valamiben.

-Baromi rendes vagy, köszi. –vágta hozzá az első keze ügyébe kerülő tárgyat, ami jelen esetben egy párna volt. A bátyját ez sem hatotta meg, nevetett tovább. –Szóval a drága jó oktatóm meg nem figyelt, és nem segített. Kimi meg letámadta, hogy mivel én még nem vezethettem volna forgalomban, csak akkor tekint el a feljelentéstől és a kártérítéstől, ha megint nála fogok dolgozni.

-Kiminél? –döbbent meg Hilary.

-Igen, annál a beképzelt majomnál! –pattant fel a lány a kanapéról, és felment a szobájába. A nap hátralévő részében nem is nagyon mozdult ki onnan. Csak enni ment le, utána rögtön vissza is ment. Próbálta zenehallgatással és olvasással megnyugtatni magát, de nem igazán sikerült. Félt és izgatott is volt a másnap miatt. Egyáltalán nem akart Kimi közelében lenni, de úgy látszik a Sors is csak játszik vele. Nem baj, nem fogja megkönnyíteni a férfi dolgát, az egyszer biztos. Már ki is találta, hogy hogyan fogja bosszantani. Első körben például szépen elkésik. Rúgja ki, ha akarja. A többi meg majd adja magát, legalábbis nagyon reméli.

Kimi teljesen elégedett volt magával. Na a kocsiját azért sajnálta, de ha ezzel sikerül megnyernie Zoét, akkor megéri az a kis horpadás és a néhány karcolás. A tanulóautón úgyis nagyobb kár esett. Tudta, hogy a lány eleinte morcos lesz, de remélte, hogy később megbékél, és utána akár már meg is bocsáthat neki. Azt csak remélni tudta, hogy egy hónap elég lesz arra, hogy tervét – természetesen sikerrel- végrehajtsa. Este boldogan feküdt le aludni, és már várta a másnap reggelt.

8-kor idegesen nézte az óráját, s így tett kb. 2 percenként, mivel a lány nem volt sehol. Már kezdett kétségbe esni, hogy tényleg nem fog eljönni, de fél 9 után egy kicsivel megszólalt a csengő.

-Szia, késtél. –engedte be a férfi. –Remélem az elkövetkezendő egy hónapban nem fog ez többet előfordulni.

-Oh, mennyire sajnálom. Rúgj ki. –válaszolt gúnyosan a lány, miközben az „egy hónap” visszhangzott a fejében.

-Azt várhatod. Hogy vagy? –indult el Kimi a konyhába, Zoé meg utána.

-Nem beszélgetni jöttem.

-De azért remélem nem gond, ha néha szólok hozzád.

-Ha feltétlenül muszáj… -rántotta meg a lány a vállát.

-Muszáj, ahogy tisztázni is egy-két dolgot. Először is, szeretném, ha egy kicsit kedvesebb lennél, ugyanis nem te teszel nekem szívességet azzal, hogy itt vagy, hanem én neked. Világos? Nem biztos, hogy Chris örülne, ha az orra alá dugnám a számlát a javításról, szóval több lelkesedéssel. –magyarázott Kimi teljes komolysággal.

-Értettem, így megfelel? –vigyorodott el gúnyosan a lány.

-Kezdetnek megfelel. Ja és elmosogatnál? –hagyta magára a férfi Zoét. A lánynak be kellett látnia, hogy Kiminek igaza volt. Csak magának köszönheti, hogy most itt van. A feladata az, hogy túlélje az elkövetkezendő egy hónapot.