Zoé hozzálátott az edények elmosogatásához, és rendbe hozta a konyhát, ahogy korábban is megcsinálta. Éppen akkor végezte az utolsó simításokat, amikor Kimi lesétált a lépcsőn.

-Azta. Nem is ismerek rá a konyhámra.

-Nem is csodálom, amilyen kupit hagytál. Egyedül laksz, és kb. olyan a ház, mintha legalább 3 család élne itt.

-És honnan veszed, hogy egyedül lakom itt? –Kimi élvezte, hogy elakadt a lány szava.

-Bocs, igazad van. –préselte ki magából a szavakat.

-Csak nem vagy féltékeny?

-Féltékeny? Én? Azzal jársz, akivel akarsz. –persze közben majd’ felrobbant a dühtől. Hátat fordított a férfinak, és szöszmötölni kezdett a konyhapulton.

-Az jó. –hajolt oda hozzá Kimi. Zoé a bőrén érezte a férfi leheletét. –Nem venném a szívemre, ha belehalnál a féltékenységbe. –a férfi, ha lehet most még jobban élvezte a szituációt.

-Attól nem kell félned, ugyanis ez nem fordulhat elő. –szedte össze magát a lány, s igyekezett úgy megszólalni, hogy ne remegjen meg a hangja.

-Megnyugodtam. Nos…én akkor lemegyek edzeni, megtennéd, hogy kitakarítod a szobám? –indult el az edzőterme felé.

-Hát hogyne. –morogta magában Zoé, majd felsietett az emeletre. Becsukta az ajtót, nekidőlt, és igyekezett mély lélegzetvételekkel megnyugtatnia magát. Hiba lett volna tagadnia, s figyelmen kívül hagynia azt a tényt, hogy milyen hatást gyakorolt rá a férfi közelsége. Megborzongott, amikor a leheletét érezte, s ami még jobban fájt neki az az, hogy legszívesebben megfordult volna, és azonnal megcsókolta volna. Viszont türtőztetnie kellett magát. Még a végén Kimi azt fogja hinni, hogy mindent elér azzal, ha egy kissé sarokba szorítja. Miután többé-kevésbé sikerült rendeznie az érzéseit, hozzálátott a takarításhoz. Összeszedte a szétdobált ruhákat, s azért a biztonság kedvéért megnézte, hogy van-e valamelyiken rúzsfolt. Megnyugodott, amikor semmi nőre utaló jelet nem talált. Gyorsan lehúzta az ágyneműt, összeszedte az újságokat, szépen sorba rendezte, és az asztalára rakta, majd lement az alagsorba a ruhákkal. Éppen a ruhákat pakolta be a mosógépbe, amikor hirtelen megszólalt Kimi, a frászt hozva a lányra.

-Már azt hittem, hogy megszöktél.

-Basszus! Igazán közlekedhetnél hangosabban is. –ejtette ki a kezéből a maradék ruhákat.

-Várj, segítek. –hajolt le hozzá Kimi.

-Nem kell, megy egyedül is.

-Zoé… -szólt kedvesen a férfi, miközben megfogta a lány kezét.

-Igen? –nézett fel a lány, miközben érezte, hogy ellenállásra fokról fokra lazul. Kimi vészes közelségben volt, már majdnem megcsókolta a lányt, amikor mégis meggondolta magát.

-Nem akartalak megijeszteni. Ne haragudj.

-Semmi baj. –suttogta a lány, miközben óvatosan visszahúzta a kezét, és felszedte a maradék ruhát.

-Figyelj…

-Igen?

-Mindegy, hagyjuk. –állt fel a férfi, majd elindult kifelé. –Ha bekészítetted a ruhát, menj nyugodtan haza. Majd én kiteregetek. Szia. –hagyta magára. Zoé értetlenül nézett a becsukódó ajtóra, majd teljesítette Kimi kérését és berakta a ruhákat a mosógépbe, s végül elindította a megfelelő programot. A nappali üresen állt, amikor felment, a férfi éppen Ajax-szal játszott a kertben. A lány néhány pillanatig nézte az önfeledten játszó Kimit, majd fogta magát, és elment.

Csalódott volt. Érezte, hogy a férfi akart valamit, de mégsem történt semmi. Bár talán jobb is így, már lassan maga sem tudta. Teljesen össze volt zavarodva. A busz helyett inkább most sétált, úgy gondolta, hogy jót fog most tenni neki. Legalább mire hazaér, lehiggad.

-Na, milyen volt? –kérdezte rögtön az anyja, ahogy a lánya belépett a konyhába.

-Elment. –ült le az asztalhoz, ahol Hilary éppen krumplit pucolt.

-Hamar itthon vagy. Csak nem veszekedtetek?

-Nem. Megcsináltam, amit mondott, és kész. –mélyedt a gondolataiba ismét a lány. Ismét maga előtt látta a férfi arcát, a kezén érezte a kezét.

-Zoé, figyelsz te rám?

-Tessék? –nézett fel a lány riadtan az anyjára.

-Azt kérdeztem, hogy holnap is mész?

-Én…nem…nem tudom.

-Minden rendben van? –méregette az anyja.

-Azt hiszem igen. Felhívom. –azzal felment a szobájába, és elővette a telefonját. Egy kis ideig vacillált, hogy tényleg tárcsázzon-e vagy sem, de végül megtette.

-Szia. –hallotta Kimi hangját a vonal végén.

-Szia. Zavarhatlak egy kicsit? –kérdezte félénken a lány.

-Nem zavarsz, mondd nyugodtan. –a férfi remélte, hogy Zoé azért hívja, hogy kettőjükről beszéljen, de csalódnia kellett.

-Csak nem beszéltük meg, hogy holnap menjek-e, illetve, hogy hányra.

-9? –Kimi próbálta leplezni a csalódottságát, kevés sikerrel.

-Rendben. Szia.

-Szia. –bontották a vonalat, s a lány továbbra is tétován ült az ágyán. Néhány perc után úgy döntött, hogy felesleges tovább rágódnia a dolgon, inkább lement az anyjához.

Kimi maga sem értette az előbbi telefonbeszélgetést. Egyértelműen sikerült becsapnia saját magát, amikor azt hitte, hogy Zoé végre kettejükről akar beszélni. Ehelyett csak a munka… Néha komolyan kételkedett abban, hogy egyáltalán sikerül kibékülniük. Meg kellett volna csókolnia, aztán majd kiderült volna, hogy mi lesz. Maximum kapott volna egy pofont. Na és? Túléli. Máskor is kapott már.

Gondolataiból a kopogás zökkentette ki. Bátyja állt az ajtóban, cseppet sem higgadtan.

-Szia, minden rendben? –engedte be Kimi.

-Nem. Nincs. Ráérsz? –lépett be a házba Rami.

-Persze. Mesélj.

-Nem mennénk le a pályára? Vezetni akarok, száguldani, de legfőképpen nem gondolkodni.

-Megint veszekedtetek? –tapintott rá Kimi a lényegre.

-Aham. Közölte, hogy mégsem akar több gyereket. Eddig hajlott arra, hogy próbálkozzunk, csak félt, hogy megint fiú lesz, de az előbb, amikor felvetettem, akkor kategorikusan kijelentette, hogy nem lesz még egy gyerek. De a fenébe is! Nekem is van beleszólásom, nem? –túrt bele idegesen a hajába az idősebbik Räikkönen.

-Gyere. –kapta fel Kimi a slusszkulcsot az asztalról, és elkezdte kifelé tuszkolni a bátyját. Tudta, hogy most tényleg azzal segíthet a legtöbbet, ha lemegy vele a pályára.

Béreltek egy-egy autót, ugyanis Kimi valahogy nem akarta az egyébként is sérült Ferrariját egy újabb ütközésnek kitenni. Mindketten beöltöztek, beültek a kocsiba, és elindultak. Ezúttal egymás ellen versenyeztek, mint amikor még kicsik voltak, azzal a különbséggel, hogy most nem számított, hogy ki lesz az első és a második. Rami a szokásosnál agresszívabban vezetett néhány körön át, majd amikor már puhult a vezetési stílusa, Kimi már tudta, hogy bátyja kezd megnyugodni. Bő egy óra múlva mind a ketten felhagytak a körözgetéssel és leparkolták autóikat.

-Na, jobban vagy már? –érdeklődött Kimi, miközben a bukósisakot magáról lehámozó Ramit figyelte.

-Aham. Kösz. Figyelj…

-Igen?

-Lesz ma egy gyorsulási, nem megyünk el? Duncan indul…

-El akarsz menni? –Rami csak bólintott, amiből Kimi világosan tudta, hogy a bátyja valójában nem azért akar elmenni a versenyre, hogy Duncant lássa, hanem hogy ne menjen haza. Aggódott érte, de azért rábólintott, így este már ismét autóban ültek, és a gyorsulási verseny színhelye felé tartottak.