- Ha visszaértünk a szállodába kinyiffantalak! Feldarabollak, zsákba raklak és után jól…

- Azt mondod találkoztál a pasival? – kanyarodott be Kimi a szálloda felé.

- Igen, táncoltam vele. – jelentettem ki duzzogva. Még mindig a történtek hatása alatt álltam. Persze, mint kiderült azért csókolt meg, mert az a nő, akivel táncolt üldözte a szerelmével. Tudom én, hogy ez jegyeseknél bevett dolog, de mi nem vagyunk jegyesek! Legalább is igazából nem. Nem szeretem a meglepetéseket, egyáltalán nem.

- És csak annyit mondott, hogy majd megtudod mit akar?

- Egyszer már elmondtam! Igen ennyit mondott, aztán eltűnt.

- Mert hagytad eltűnni. – vont vállat Kimi.

- Miért szerinted ebben a ruhában mennyi esélyem lett volna bármit is tenni vele.

- Nem tudom. Gyere, sétáljunk. – azzal megállította a kocsit a tengerparton.

- Nem sétálok! – jelentettem ki.

- Gyere már! Tele van a bejárat újságírókkal, talán velük akarsz cseverészni?

Jól van meg lehet engem győzni.

- Gondolkodtam a bőröndről. – kezdte, miközben a nyakkendőjét meglazította és a hátára dobta a zakóját. – A következő futam Monaco lesz, gondolom számodra sem titok, hogy az egyik legfényűzőbb verseny helyszín.

- És úgy gondolod akkor kapod meg a táskát? – kérdeztem.

- Minden évben kapunk valami értékeset, de sosem személyesen. Úgy értem tavaly kaptuk a gyémántokat a sisakunkra, aztán azok el lettek árverezve. Nem vagyok benne biztos, hogy Monacóban kapom a táskát, de erre ott van a legnagyobb esély.

- Értem. – bólintottam. Egy darabig némán sétáltunk egymás mellett.

- Szerinted ezt így gondolja a merénylő is? – kérdezte váratlanul Kimi.

Ránéztem. A szemében félelmet láttam. Talán számára is világossá vált, hogy igazán attól a pillanattól lesz veszélyben mikor az a bizonyos táska hozzá kerül.

- Talán. Mindenesetre annyi csak a biztos, hogy ő sem tudja, mikor jutsz hozzá. Hiszen akkor addig a nagydíjig békén hagyott volna.

- Ez igaz. – bólintott, aztán elmosolyodott. – Egész eddigi életemben még egy tánclépést sem léptem sose. Ma este-neked köszönhetően- egy életre kitáncoltam magam. – nézett rám szemrehányóan.

- Ó, bocsásson meg bűneimért, Gazvezír. – hajbókoltam előtte.

- Hát nem is tudom, elég súlyos a vétked. – dörzsölte meg az állát.

- Na jó van, elég volt, utálom a szolga szerepét, mi lenne ha cserélnénk?

Kimi felnevetett.

- Nem cserélünk, mert én is utálom.

- Elnézést, ne haragudjatok… - hallottuk a hátunk mögül. Megfordultunk és szembetaláltuk magunkat két tini lánnyal, akik papírt, tollat és fényképezőgépet szorongattak.

Kimi mosolyogott, majd hozzájuk lépett és aláírta az orra alá nyomott képeket.

- Lehetne egy képet? – kérdezte az egyik lány.

Kimi rám sandított, mire egy legyintéssel válaszoltam, hogy ne legyen már szívtelen.

Odaállt a két lány közé, én pedig fényképezőgéppel a kezemben háttrébb mentem, hogy mindannyian rajta legyenek a képen. Rázoomoltam az arcukra, mikor a gép kijelzőjén megláttam, hogy valaki vészes gyorsasággal közeledik feléjük…