- A repülő a reptéren vár minket. Sietnünk kell, vihar közeledik és a pilóta szeretne még előtte felszállni. – magyarázta Kimi reggelinél.

- Rajtam nem múlik. – nyugtattam meg.

- Ne felejts el váltóruhát hozni. Monacóban kicsit melegünk lesz ezekben. – mutatott a jó meleg pulóveremre.

- Észben tartom. – bólintottam.

- Minden rendben? Olyan furcsa vagy ma reggel. – méregetett.

- Persze. – legyintettem. – Csak azt hiszem megártott a sok forró csoki, meg az izomláz, ami a testem minden porcikájában jelentkezik.

- Majd szólok Marknak, hogy masszírozzon meg. – somolygott Kimi.

- Az lehet, hogy jól fog esni. – bólintottam.

Taxival mentünk a reptérig. A sofőr nem szólt hozzánk egy szót sem, de egész úton olyan érzésem volt, mintha többet figyelne minket a visszapillantó- tükörben, mint az utat. Kimi nem zavartatta magát, vagy nem vette észre, vagy pedig már hozzászokott. Mellettem elnyúlva hallgatta az Ipodját, és a térdén verte az ütemet. A reptéren aztán mikor fizetésre került a sor, a sofőr végre bátorkodott hozzánk szólni.

- Ne haragudjon, Mr. Räikkönen, de aláírná ezt nekem? – mutatta a számla hátulját Kiminek. Ő bólintott, elvette a papírt majd rákanyarította a nevét. A sofőr úgy örült neki, hogy borravalót sem fogadott el.

- Nekem is aláírsz valamit? – pislogtam rá szendén.

- Hagyjál. – morogta.

- Tudod mi vagy te? Egy pokróc. – léptem távolabb tőle.

- Most miért mondod ezt?

- Mert sokan szeretnek, és nem kérnek tőled mást, minthogy írd alá nekik, amit az orrod alá nyomnak. Te pedig ezt csak ímmel-ámmal csinálod. Pedig, ha ők nem lennének, akkor…

- Jól van, jól van, elég volt. Ne tarts nekem kis előadást a kötelességeimről. Mond csak talán tini kori rossz élmény? A kedvenc sztárod nem adott autogramot? – vigyorgott.

- De, adott. – rántottam meg a vállam. – Nem olyan volt, mint te.

- Gonosz, rohadék vagyok. Sosem fogok magamnak megbocsátani a viselkedésem miatt. – morzsolt egy nem létező könnycseppet a szeme sarkában.

- Reménytelen eset vagy. – csóváltam a fejem.

A reptéren készségesen elirányítottak minket a magángéphez. A londiner fiú úgy loholt utánunk , mintha az élete múlna rajta. Talán az is múlt, ahogy a főnökét elnéztem. Mikor segített bepakolni a csomagjainkat a pilótának távolabb várakozóan megállt tőlünk.

- Khm. – böktem meg Kimit.

- Mi az? Ja, adjak neki borravalót? – nézett a fiú volt.

- Nem hiszem, hogy arra vár.

- Hát akkor? Jaj, tudom. Jól van, legyen nektek karácsony. – azzal Kimi szó nélkül előkapott egy papírdarabot és rákanyarította a nevét, majd a fiúnak adta.

- Mára remélem meg volt a napi jó cselekedett. – hunyorított rám.

- Miből gondolod? Még rajongókkal nem is találkoztál.

- Istenem, miért versz engem? – dörzsölte meg a homlokát. – Mikor is szabadulok meg tőled?

- Ó, ki tudja, lehet, hogy évek kérdése.

- Valami lelkesítőt szerettem volna hallani. – dohogott.

- Ez az volt. – rántottam meg a vállam.

Kimi épp belépett a repülő utas terébe, én pedig épp követni próbáltam, mikor valaki megérintette a vállam.

- Ne haragudjon kisasszony, de valaki önöket keresi. – lihegte a londiner.

- Kicsoda? – vontam össze aggódva a szemöldököm.

- Ott jön! – mutatott egy közeledő emberre.

Ahogy közelebb ért, éreztem, hogy földbe gyökerezik a lábam. Egy hang sem jött ki a torkomon.

- Na mi van már irgalmas szamaritániárusom, nem akarod elhagyni ezt a hideg földrészt? – dugta ki a fejét a gépből Kimi. Abban a pillanatban azonban, ahogy meglátta ki áll előttem az ő torkából is csak egy meglepett nyögés tört fel.