-Te hogy kerülsz ide? –kérdezte csodálkozva Zoé.

-A nagymamád hívott meg, jobban mondva a nagyszüleimet, ők meg elhoztak engem is. Vicces, nem nagyon akartam jönni, de aztán úgy éreztem, hogy mégis itt a helyem –válaszolt mosolyogva Atte.

-Örülök, hogy találkoztunk. Egyébként…szeretnék még egyszer bocsánatot kérni…

-Zoé ne! Nem kell, de tényleg. –rázta meg a fejét a fiú, a lány mégis úgy érezte, hogy szükséges volt ez a bocsánatkérés, hiszen annak idején vele akarta Clara összehozni őt.

-De én…-kezdte volna újra, de Atte ismét közbeszólt.

-Semmi de! Inkább arról mesélj, hogy hogy vagy? És hogy mit keresel itt?

-Köszi megvagyok, meglátogattam a nagyimat, egy kis levegőváltozásra volt szükségem. –vallotta be a lány. Kár lett volna titkolni, hiszen úgyis megtudta volna előbb-utóbb, feltéve, hogy még nem tudja.

-Tehát akkor igaz, hogy szakítottatok.

-Igen. És te hogy vagy? –váltott témát gyorsan Zoé. Atte vette a lapot, és nem faggatózott tovább.

-Köszi jól.

-Hogy megy a versenyzés?

-Az is jól. –csillant fel a fiú szeme. –Ha így folytatom, akkor nem akarom elkiabálni, de meglehet a bajnoki cím. –mosolygott büszkén Atte.

-Na, az szuper!! Akkor gondolom most, hogy sikeres vagy, tapadnak rád a csajok.

-Hát hogyne. –nevette el magát a fiú. –Egyébként jól vagy? Minden oké?

-Ezt most miért kérdezed?

-Hanna, Miranda és Corin. Nem fárasztottak le nagyon? Szörnyűek tudnak lenni. –húzta a száját Atte.

-Hála a megmentőmnek, aki éppen időben érkezett, még nem. Bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy el kellene mennem ritmikus gimnasztikázni. –mondta nagy komolyan a lány, majd amikor látta a fiú ijedt tekintetét, kitört belőle a nevetés.

-Ez gonosz volt.

-Ne haragudj. Egyébként tényleg nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha nem jössz. Egyébként, kérdezhetek valamit? –Zoé oldalát nagyon fúrta a kíváncsiság, és nem bírta tovább.

-Persze, mondd csak.

-Szóval…te és Kimi…kibékültetek?

-Igen. Egy ideig nem nagyon beszéltünk, de utána rájöttem, hogy ő is ember, aki hibázhat, éppen úgy, ahogy te vagy én, és nekem fontos ő, a barátsága, szóval kibékültünk.

-Örülök, viszont…

-Viszont?

-Nem, semmi. –a lány máris elvetette az ötletét, miszerint megkéri arra Attet, hogy ne beszéljen arról Kiminek, hogy ő itt van. Elvégre nem bujkál.

-Na, áruld el.

-Nem, tényleg, butaság, felejtsd el. –Atte belátta, hogy úgysem fogja neki a lány elmondani, így inkább feladta.

-Figyelj, nincs kedved holnap elmenni bóklászni egyet Londonban? –vetette fel a legújabb ötletét a fiú.

-De, benne vagyok. –bólintott rá örömmel a lány.

-Zoé, ide tudnál jönni egy kicsit? –hallotta a nagyanyja hangját.

-Ne haragudj, mindjárt visszajövök. –azzal máris a nagyanyja rendelkezésére állt, s ez az este folyamán nem is nagyon változott. A másnapot Zoé Atteval töltötte, és nagyon jól érezte magát. A szakítás óta most először sikerült teljesen elfeledkeznie egy kis időre Kimiről, s ennek most kifejezetten örült. Beszélgettek a terveikről, álmaikról. Zoé megmutatta az egyetemet, ahova járni fog, s egyúttal beadta a jelentkezési lapját is. Kicsit félt, hiszen két hét múlva már az épület falai között fogja tölteni a napjai nagy részét, de most már nem volt mit tennie, különben is, ő akarta ezt, senki nem erőltette. Este fáradtan mesélte a nagyanyjának a napját, aki végre örült, hogy az unokáját boldognak látja.

Atte hezitált. Nem tudta, hogy szóljon Kiminek arról, hogy Zoéval töltötte a napot, s hogy egyáltalán találkoztak, vagy ne. Végül, mivel a barátságukat tartotta szem előtt, úgy döntött, hogy felhívja és elmondja neki.

-Szia Atte, mi újság? –vette fel jókedvűen Kimi a telefont.

-Szia, kösz, hát újság az éppen van, tulajdonképpen ezért is hívtalak.

-Na, mesélj. –helyezkedett kényelembe Kimi.

-Szóval…Zoéról van szó.

-Történt vele valami? –kérdezett rá rögtön. Minden idegszála megfeszült.

-Nem, jól van, ne aggódj. Csak…gondoltam szólok, hogy tudom, hogy hol van.

-Angliában. –vágta rá fásultan Kimi. Még magának sem akarta bevallani, hogy nagyon érdekli, hogy hol.

-Én egy kicsit pontosabb helymeghatározással tudok szolgálni, feltéve ha kíváncsi vagy rá.

-Nem. Nem vagyok. –vágta rá rögtön, s gondolatban átkozta is magát ezért.

-Biztosan? –lepődött meg Atte. Nem ezt a reakciót várta a barátjától.

-Igen. –felelte fagyosan.

-Száz százalék? –kérdezett rá még egyszer Atte.

-Igen, hányszor mondjam még? –mordult rá a barátjára –Ne haragudj. –kért rögtön bocsánatot.

-Semmi gond. Na mindegy, csak gondoltam szólok. De ha tudni akarsz valamit, akkor hívj nyugodtan.

-Rendben.

-A hétvégére sok sikert! Drukkolok innen.

-Kösz haver. Minden jót.

-Neked is. –bontották a vonalat. Atte sejtette, hogy barátja nem mondott igazat, de egyelőre nem feszegette tovább a témát, de egy valamit elhatározott. Össze fogja hozni őket. A vak is látja, hogy még mindig fülig szerelmesek egymásba, csak mind a kettő lökött ahhoz, hogy ezt be is ismerje a másiknak. Igaz, nem tudta, hogy miért szakítottak, de ez most mellékes volt.

Kimi már azt hitte, hogy simán, bonyodalmak nélkül fog eltelni a hétvégéje, erre tessék. Elég egy telefonhívás, és máris minden a feje tetejére áll. Ennek nem kellene így lennie. Éppen tegnap fogadta meg, hogy végképp elfelejti a lányt, s eme elhatározásától semmi nem fogja eltántorítani. Most mégis úgy érzi, hogy nem biztos, hogy ez menni fog. Főleg úgy, hogy tudja, ha akarná, már most megtudhatná Zoé címét, és odamehetne. De vajon mit mondana neki? És Zoé vajon mit szólna az egészhez? Vagy esetleg ő kérte meg Atte-t, hogy puhatolja ki, vajon érez-e még iránta valamit? Miért ilyen bonyolult minden?? Nem. Nem fog ezzel foglalkozni. Csak a versenyre koncentrál, amit meg akar nyerni. Aztán pedig egyenesen Finnországba repül, elmegy arra a gálára vagy mire, és szépen összejön egy lánnyal. Biztos lesz ott valami csinos, szingli csaj. Igen, ez kell most neki. Vele majd szépen elfelejti Zoét. És ha nem lesz családja? Na és, annyi pasi van, akinek nincs felesége és gyereke és mégis jól elvan.

-Kimi, mehetünk? –nyitott be a szobájába kopogás után Mark.

-Tessék?…Persze.

-Minden rendben? –mérte végig az edzője s egyben az egyik legjobb barátja.

-Igen, minden a legnagyobb rendben, de menjünk, le kell győznöm a hétvégén mindenkit. –lépett ki a szobából mosolyogva a Finn.