A másnapi újságok tele voltak a bál eseményeivel. Még az időmérő előtt is ez volt a téma a paddockban. A pilóták úgy tűnt még nem heverték ki az este történteket, ami túl gyorsan jött az előző heti merénylet után. Kezdtek pletykák szárnyra kapni, mi szerint valaki így szeretne véget vetni a Forma-1-nek. Azonban mindezek ellenére mindenki teljes bedobással készült a versenyre és az időmérőre.

Kimi épp az overálját cipzározta, mikor odalépett hozzám.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Persze. – feleltem. – Veled?

- Azt hiszem jól vagyok. Én már hozzászoktam a zaklatott életvitelhez. – mosolyodott el. – A többieknek még szokniuk kel. –sóhajtott fel.

- Reméljük nem kell. – mondtam.

- Hát remény hal meg utoljára.

- Sok sikert! – ütögettem hátba. Már nem tudott válaszolni, mert a bukósisak a fején volt.

Megvártam ameddig kigurulnak az első etapra, aztán kényelmesen leültem a földre. Az volt ugyanis a leghidegebb pontja a boxnak. Az első és a második etap is jól ment a fiúknak, mindig benne voltak az első háromban. A döntő azonban az volt, hogyan mennek a harmadikban. Visszaálltak az 5 perces szünetre a boxba, majd miután nem kellett változtatni semmin, álltak is ki a boksz utca bejáratához. Akkora kocsisor állt ott, hogy öröm volt nézni. Kigyulladt a zöld lámpa és indulhattak is üzemanyagot fogyasztani. A boxban egyre feszültebb lett a hangulat, mint ilyenkor rendszeresen. Akinek ez az élete minden másodperc olyan fontos, mint egy anyának bármelyik gyermeke.

- Hogy bírtad megszokni ezt a fülsiketítő zajt? – állt mellém James kiabálva.

- Nekem kifejezetten tetszik. – vontam meg a vállam. – De ha nem bírod kérjél füldugót.

- Nem vagyok olyan puhány. – szorította még mindig a kezét a fülére. – Egyébként minden oké volt reggel? Nem volt semmi gond az ide úton?

- Nem, semmi. Miért? Veletek volt valami? – fordultam felé.

- Semmi különös, azt leszámítva, hogy majdnem áthajtottunk egy macskán.

- Szegény macska.

- A táskát a szállodában hagytátok?

- Miért mit gondolsz a honom alatt fogok vele mindenhová rohangálni, mint Da Vinci a Mona Lisával? – csóváltam a fejem. – Különben is nem valószínű, hogy azt a táskát akarná a merénylő. Will átvizsgálta, nincs benne semmi. Tegnap éjszaka ki is nyitottam, és én sem találtam semmit, azon kívül, aminek benne kell lennie. – vontam meg a vállam.

- Jó, de akkor miért kellett meghalnia annak a történésznek? – kérdezte James.

- Ne üvölts már, csak te vagy süket én nem! – álltam arrébb. – Honnan tudod, hogy bármi köze is lenne annak az embernek ahhoz, aki megajándékozta Kimit? Lehet, hogy két különböző ember és csak mi láttunk tegnap is rémeket.

- Persze minden lehet, de ez nekem gyanús.

- A lényeg az, hogy semmivel sem vagyunk előrébb. Azaz a veszély még mindig fent áll, a táska pedig még mindig nincs meg, mint ahogy a merénylő sincs. – foglaltam össze tömören a tényállást.

- Hát eddig nem egy sikeres ügy. – csóválta a fejét James.

- Remélem nem arra célzol, hogy azért nem, mert mi kaptuk Ryannel. – néztem rá.

- Nem akartam ilyesmit mondani. Csak egy kicsit nehezen áll össze nekem a képe ennek az ügynek. Főleg azért, mert nem tudom mit akar, aki állandóan csinálja a cirkuszt. Így egy kicsit nehéz.

- Hát ez az. Én is így vagyok vele. Már több mint egy hónapja ezen az ügyön dolgozunk és nincs előrelépés. – dobbantottam a lábammal. – Nem vagyok ehhez hozzászokva.

Ekkor megkezdődtek a 3. etap utolsó percei. A boxban mindenki kővé meredt, csak az nem, akinek lételeme volt a mozgás, és a monitort illetve a tv-t bámulták. Velünk együtt. A pilóták sorban haladtak át a rajtkockán és sorolta őket a számítógép rajtpozíciókba. A legnagyobb harc az első helyért Kimi és Schumacher között zajlott. Szerencsére Kimi javára dőlt el az időmérő. Megszerezte az első rajtkockát. Akkor volt az örömujjongás a Mclaren boxában, hogy félő volt összedől az egész. Hátrafordultam, hogy mondjak valamit Jamesnek, de nem találtam mögöttem. Ahogy elindultam megkeresni, az egyik szerelő felkapott és a levegőbe dobott. Mikor földet értem kicsit szédültem, de nem foglalkoztam vele. Kimi is visszatért a boxba, aki érte mindenki összeborzolta a haját. Felém intett, majd Juannel együtt elsietett az interjúszobába.

Épp készültem utánuk indulni, mikor James megfogta a vállam.

- Baj van. – nézett rám.

- Ne ijesztgess, mondjad már!

- A merénylő a szállodában járt.

- Micsoda? Úristen! Jenni! Mi van vele? Jól van? – ijedtem meg.

- Neki semmi baja, nem is tudta, hogy ott járt a férfi.

- Fuuuu. – fújtam ki a levegőt.

- De a táska eltűnt.