Ahogy az egyetem elkezdődött, Atte igyekezett minden követ megmozgatni, hogy a tervét átültesse a gyakorlatba. Persze erről se Zoé, se Kimi nem tudott egy szót sem. Még csak az kellett volna. Mind a ketten foggal-körömmel tiltakoztak volna ellene – persze mindez csak amiatt a hülye büszkeség miatt van. Amiatt már ő is elrontott egy-két dolgot, végleg, ezért csak remélte, hogy ezúttal még nem késő. Igyekezett minden egyes alkalommal olyan időpontban bemenni az egyetemre, amikor biztos volt benne, hogy nem fut össze a lánnyal. Az biztos, hogy a kreativitása arra már nem terjedne ki, hogy akkor mit mondana Zoénak. Az igazgatót és a tanszékvezetőt kissé nehéz volt meggyőznie, de végül hosszas rábeszélés, és egy tekintélyes összegű támogatás az iskola számlájára megtette a hatását. Már a fix időpont is megvolt. November 17. Most már nem volt mást tennie, csak hátradőlnie, és remélnie, hogy minden úgy fog alakulni, ahogy szeretné. Zoéval gyakran beszélt Kimiről, annak ellenére, hogy tudta, hogy ezzel egy kis fájdalmat is okoz a lánynak. De biztosan tudni akarta, hogy még mindig szerelmes a barátjába. Persze Kimivel is tartotta a kapcsolatot, és őt is sokat faggatta Zoéról. Néha a férfi felkapta a vizet és vitatkoztak, de annyit még így is sikerült kihúznia belőle, vagy legalábbis leszűrnie az egészből, hogy még mindig odáig van a lányért. Így már tényleg csak annyi volt a dolga, hogy drukkoljon.

Zoé számára kicsit fura volt az egyetem. Nem rossz értelemben, de valahogy nem ezt várta. Szinte csak úgy repült az idő, és máris november volt.  A csoporttársai között alig volt lány, és az a néhány inkább ment volna grid girl-nek, mint ide. Néha bosszantotta is őt azok értetlensége, de inkább nem szólt egy szót sem, csak csöndben volt. Néha beszélgetett egy-két sráccal, de ők is inkább kisebb klikkekbe tömörültek, ahonnan egyöntetűen zárták ki a lányokat. Zoé így néha egyedül ebédelt, vagy olvasott az egyetem könyvtárában. Néha, ebéd közben elkapott egy-egy megjegyzést, amelyet a csoporttársai tettek egy-két pilótára. Vezettek egy füzetet, amelybe minden pilóta adatait írták fel, s külön kis bejegyzésekkel látták el, miszerint „jó a feneke”, „szép a szeme” vagy ehhez hasonlók. Amikor Kimire hallott megjegyzéseket, amelyekben például azt ecsetelték, hogy egy átbulizott éjszaka után mihez kezdenének vele, vagy amikor az érzelemmentességét figurázták ki, legszívesebben az arcukba borította volna az ebédjüket. De megtanulta türtőztetni magát. Azzal senkinek nem tenne jót. Még a végén kicsapnák innen. Az pedig igazán nem hiányozna neki.

Éppen egyedül ebédelt, amikor megszólalt a telefonja. Vidáman vette fel, amikor „Scott” nevét írta ki a kijelzője.

-Hogy van az én rock sztárom? –a „rock sztár”-ra a másik asztalnál ülő csoporttársai felkapták a fejüket.

-Szia. Köszi jól, és az én tündérkém?

-Éppen ebédelek a nagy egyetemi menzán.

-Milyen a kaja?

-Hát…ehető. Mi a helyzet a lemezetekkel? Mikor kapom meg a dedikált példányomat? –Zoé amint észrevette a hirtelen megnőtt érdeklődést, úgy döntött, hogy rátesz egy lapáttal. Ha lúd, legyen kövér.

-A lemez hamarosan a boltokba kerül, felvettük az összes számot, de nyugi, tied lesz az első példány.

-Köszi, drága vagy. Egyébként mi a helyzet? Hány barátnőd volt az elmúlt két hétben?

-Hát…erre muszáj válaszolnom? –kérdezte nagy komolyan a fiú, mire Zoé elnevette magát.

-Isten ments! De nyugi, a sajtónak nem nyilatkozom.

-Még szerencse. Egyébként mit is tanulsz az egyetemen?

-Újságírást. –nevette el ismét magát a lány.

-És még jó, hogy nem nyilatkozol. –nevette el magát Scott is. –Na, és a pasikkal mi a helyzet?

-… -a jókedv máris tovatűnt.

-Szóval még mindig Kimi.

-Majd túlleszek rajta. Bár a múltkor összefutottam vele.

-Angliában?

-Aham. Csak néztük egymást, meg sem szólaltunk, aztán nekem mennem kellett, ő meg csak ott állt, és nézett. Azóta nem láttam.

-Nehéz dió. De majd csak lesz valahogy.

-Biztosan. Na haragudj, de mennem kell. Órám lesz. –szedte össze közben a cuccát.

-Persze, menj nyugodtan.

-Ja, és ugye nem feledkeztél meg, hogy mit ígértél a koncertetekről?

-Viccelsz? Te leszel az elsőszámú VIP vendég. –nevetett Scott. –Azért vigyázz magadra.

-Te is. Köszi, hogy felhívtál.

-Nincs mit. Szia.

-Szia. –bontotta a lány a vonalat. Elvitte a tálcáját a helyére, majd az előadó felé vette az irányt. Amint leült, máris előtte állt három lány. –Segíthetek valamit? –nézett rájuk csodálkozva Zoé.

-Te tényleg ismersz rock zenészt? Vagy csak poénból mondtad a telefonba? –kérdezte tőle az egyik lány.

-Tényleg ismerek. De én is kérdezhetek? –a lány úgy érezte, hogy itt az idő a visszavágásra, ugyanis eddig csak piszkálták őt is, most meg ide jönnek nagy nyájasan.

-Persze. –csillant fel a másik lány szeme.

-Nem mondták még nektek, hogy nem szép dolog hallgatózni? –azzal Zoé lezártnak tekintette a beszélgetést, és belemélyedt a jegyzetébe. A három lány sértődötten ült le az első sorba. Zoé megelégedett a sűrű középtájjal, hiszen ha húzós napja volt, ott tudott egy kicsit készülni a másik órájára és a tanár sem úgy figyelt rájuk, mint az első sorokban ülőkre.

Hamarosan nyílt az ajtó, és megjelent az előadó. Csendre intette a társaságot, figyelmet kért.

-Jó napot! Örömmel látom, hogy majdnem mindenki itt van az előadáson, ugyanis most egy ritka pillanatnak lehetnek a tanúi. –eme kijelentésre ismét zúgolódás hallatszódott, amely néhány perc múlva abbamaradt. –Amint mondtam, ritka pillanat érkezett el. Mivel magukból reméljük sikeres újságírók lesznek, most egy kicsit bedobjuk magukat a mély vízbe. Megtudhatják, hogy milyen úgy interjút készíteni, amikor nincs előre összeállított kérdéssor, csak a rögtönzés, az improvizáció. Eme jeles alkalomból meghívtunk egy vendéget, aki vállalta, hogy feltehetnek neki kérdéseket. Bármit. Figyelem! Nem lesz könnyű dolguk, ha figyelembe vesszük, hogy a sajtó munkatársai csak úgy szokták emlegetni, hogy a „Jégember”. Hölgyeim és uraim, fogadják szeretettel, és sok-sok kérdéssel Kimi Räikkönent, a Ferrari Forma 1-es csapatának pilótáját.

Zoé úgy érezte, hogy menten kiesik a padból. Érezte, hogy a szíve hevesebben kezd verni, ahogy a férfi besétál a terembe. Még mindig ugyanolyan jól nézett ki, mint eddig. Zoé először igyekezett összehúzni magát, de aztán rájött, hogy ez nem jó taktika. Beszélni akart ugyanis Kimivel. Atte az utóbbi időben annyira rágta a fülét, hogy keresse meg ismét Kimit, hogy mintha most esélyt látna erre. És tudta, hogy az esélyeket ki kell használni. A tanár még beszélt néhány szót, biztatta a diákokat a kérdések feltevésére. Természetesen a három grácia ragadta magához a szót, így Kimi kénytelen volt az első sorokra figyelni, na nem mintha egyébként érdekelte volna ez a rakat ember, aki most mind az ő életében fog vájkálni. Ha az igazgató nem járt volna olyan kitartóan a nyakára, és nem vette volna fel még a Ferrarival is a kapcsolatot, akkor biztosan nem vállalta volna el, de így most kénytelen volt. És mindehhez még jó képet is kellett vágnia. Sorra kapta a kérdéseket. „Hogyan ünnepelted meg a bajnoki címedet?”, „Milyen fejlesztéseket terveztek a jövő évre?”, „Hogy jöttök ki Felipével?”, „Mennyiben másabb a Ferrari, mint a McLaren?” stb. Remélte, hogy előbb-utóbb kifogynak az emberek a kérdésből.

-Nos, akkor ennyi volt mára. –állította le a tanár a belendült diákokat. Zoé úgy érezte, hogy most jött el az ő pillanata, így felnyújtotta a kezét. –Igen, Ms. Stevens? –Kimi nem is gondolta, hogy Zoé is a teremben van.

-Elnézést, lehetne egy kérdésem?

-Sajnálom, de már…

-Hagyja csak, nyugodtan. –nézett Kimi a lány szemébe, aki időközben felállt a helyéről. Rettentően ideges volt. Tudta, hogy ha most elbukik, mindenki rajta fog röhögni.

-Szóval… -gyűjtögette az erejét, de végül vett egy nagy levegőt, és kibökte- …elveszel feleségül? –a teremben ülők egy személyként mordultak fel, a tanár pedig vörösödő fejjel szólalt meg.

-Azonnal jöjjön ide! –kiáltott rá a tanára, mire Zoé elindult lefelé. Kimi földbe gyökerezett lábakkal állt, de végül elmosolyodott.

-Elnézést, engedje meg, hogy válaszoljak a diákja kérdésére. –Kiminek sikerült meglepnie a tanárt és Zoét is, aki hirtelen megtorpant.

-Csak nyugodtan. –hebegte a tanár.

-Nos…a válaszom…igen. –húzódott széles mosolyra a férfi szája. A lány elindult, szinte futott Kimi felé. A férfi a karjaiba kapta, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást. Most már mindketten tudták, hogy nem választhatja őket senki el. Örökre együtt fognak maradni.

The End