-         Elnézést, nővér! Nem tudja, merre van Toni Vilander kórterme?

-         Hatos kórterem, fent az emeleten. – ezzel elindultak a lift felé.

 Hamarosan megtalálták a kórtermet, de senki sem volt bent. Értetlenül álltak az eset előtt. „De Kimi azt mondta, hogy Toni kificamította a bokáját. De akkor hol lehet? Várjunk csak… ha kificamodott a bokája, akkor egy kórházban kellene feküdnie, nem egy rehabilitációs központban… Ó, te szemét! Ezt még visszakapod!” – ingatta vigyorogva a fejét Atte. Jule csak felvont szemöldökkel nézett rá.

-         Csak egy nagyon imádni való barátom átvert. Azt mondta, hogy Toni, egy másik haverom, itt fekszik a kórházban, mert kificamodott a bokája egy balesetben. De nekem csak most esett le, hogy egy bokaficammal a kórházban kéne lennie. Nagyon hülye vagyok ugye? – mosolygott édesen Julera, aki egy kicsit elgondolkozott valamin.

-         Dehogy vagy hülye! De milyen Toniról beszélsz?

-         Ha engem felismertél gondolom őt is ismered. – és még mindig mosolygott. Hihetetlen ez a pasi, mindig mindenhol tud jópofát vágni a dolgokhoz. De Jule nem volt ilyen boldog. „Jaj, csak nem??” – vágott savanyú képet. – Toni Vilander. Valami baj van? – kérdezte egy idő után.

-         Nem semmi. De ki volt az a „barátod”, aki így átvert? – kérdezte Jule, de már tudta a választ.

-         Kimi. Kimi…

-         Raikkönen. Gondolhattam volna. Mindig ilyen vicces típus volt, legalább is addig, míg… mindegy. – lett még komorabb, mint eddig.

Eszébe jutottak a „régi szép emlékek”. A megismerkedésük, a hajnalig tartó beszélgetés, az első csók, és az a felejthetetlen éjszaka. De utána minden elromlott… Gondolataiból Atte hangja térítette vissza.

-         Te ismered Kimit? – nézett a lányra elkerekedett szemekkel.

-         Igen. Tudod mi… szóval tudod. Csak egy kicsit megváltoztam. – Atte összeszűkült szemekkel figyelte a lányt, majd eszébe jutott.

-         Ja, hogy te vagy az a Jule? Ó, bocs, ha nem ismertelek fel, csak hát… - mutatott a tolókocsira. – De mégis hogy kerültél ebbe az izébe?

-         Hát az úgy volt, hogy… - és elmesélte Attének az összeveszésüket, és amire még emlékezett a balesetből miközben visszamentek a kórterembe.

Atte tátott szájjal hallatta a lányt. Nem hitte volna, hogy Kimi ezt teszi avval a lánnyal, akit, állítása szerint, mindennél jobban szeretett. Kb. még egy óráig beszélgettek, majd Atte elment. Jule már fáradt volt, így lepihent, s azonnal el is aludt.

Mivel Jule csak az ő véleményét osztotta meg újdonsült barátjával, Atte Kimihez ment, hogy őt is meghallgassa az esetről. És nem utolsó sorban megtudja, hogy miért verte át.

-         Szia, haver! Hogy van Toni? – kérdezte Kimi az ajtóban álló kissé ideges Attét.

-         Kinyírlak te szemét! Miért mondtad, hogy Toni az intézetben van? Elég hülyén jött ki a helyzet… bár nem annyira. – mosolyodott el halványan.

-         Csak ugrattalak egy kicsit. De hogy-hogy nem jött ki hülyén, vagy mi van? – tettetett értetlen arcot szőke világbajnokunk.

-         Hát megismerkedtem egy lánnyal. Julelal. Nem is mondtad, hogy mi lett vele! De miért csaltad meg?

-         Szuper. Már neked is ezt mondta. Nos, akkor tisztázom a helyzetet. Nem csaltam meg! Csak ott álltam a kerítésnél, vártam, hogy kiszálljon a kocsiból, mikor ujjongva mellém állt egy csaj. Annyira meglepődtem, hogy nem vettem észre, hogy megcsókolt. Jule pedig meglátta, és innentől te is ismered a sztorit. – Kimi szomorúan a padlót fürkészte. Neki is felrémlettek a boldog emlékek, de hamar elhessegette őket, hisz’ ha Atte és Jule közt minden jól alakul, akkor muszáj lesz kivernie a fejéből a lányt.

-         Értem. – mondta egy kicsit elgondolkodva Atte, majd kis idő múlva megszólalt. – Már csak azt nem értem, hogy miért nem akadályoztad meg, hogy lesmároljon az a csaj? – és felvont szemöldökkel nézett Kimire.

-         Az előbb mondtam, hogy annyira meglepődtem az ugrándozásán, hogy későn vettem észre. Sajnos túlkésőn. – de az utolsó mondatot már halkabban mondta. - De ez már nem lényeg. Neked bejön? – kérdezte mosolyogva a férfi.

-         Ki?

-         Hát Jule.

-         Miért kérdezed? – Attének nem nagyon akart leesni a dolog.

-         Bejön vagy nem? – tette fel ismételten a kérdést.

-         Bejön, de ez most jön ide? – Kimi arcáról azonnal lefagyott a mosoly, bár legbelül tudta, hogy ez lesz a válasza, de mégis bántotta, hogy az egyik legjobb barátjának tetszik a szerelme.

-         Sehogy, csak kérdezetem. Jössz edzeni? – terelte a témát.

-         Mehetünk, csak adsz valami edző cuccot, ebbe még sem mehetek futni! – mutatott a farmerjére és a fekete ingjére.

-         Gyere, fent van ruhám.

-         Ja, és Kimi! – az említett megfordult és figyelmét a srácnak szentelte. – Nagy gond lenne, ha nálad maradnék? Nincs semmi kedvem szállodában unatkozni. – tette fel félve a kérdést.

-         Persze. Majd holnap elhozod a cuccodat, most menjünk futni!

10 km futás után kimerülten és fáradtan rogytak le a fotelba. Kimi megmutatta Attének a szobáját, majd ő is elment aludni. Régebben, mikor még együtt voltak Julelal, vett egy házat, itt Pest külvárosában, hogy ha Julenak honvágya lenne, ne kelljen mindig a szüleire támaszkodnia. De sajnos Jule már nem láthatta ezt a házat. Kimi elég furán érezte magát. Örült is neki, hogy Atte és Jule „jó viszonyba” kerültek egymással, de egyrészt nyomasztotta is a tudat, hogy mi lesz, ha összejönnek? Atte elhozza ide, neki pedig jópofát kell vágnia az egészhez? Na, azt már nem! Így sem sok kellett hozzá, hogy rájuk vágja a kórteremajtót, de végül türtőztette magát. Ilyen gondolatokkal egyszerűen nem bírt elaludni, így fogta magát, és megint elment futni. Csak most egyedül. Már lefutott 5 km-t, de semmi nem változott, ugyanolyan rosszul érzi magát. Így rátett még egy lapáttal.

Még kínozta magát egy kicsit, majd olyan fél 3 körül hullafáradtan hazaesett, és végre sikerült azonnal elaludnia.