A Nemzetközi Automobil Szövetség a gazdasági helyzetre való tekintettel újabb radikális szabálymódosításokat tervez a Formula-1-es bajnokságban.
Amennyiben a World Motor Sport Council jóváhagyja a terveket, az új csapatoknak lehetősége lesz arra, hogy a jelenlegi költségvetés töredékéért is versenyképes autóval vegyenek részt a megmérettetéseken, amellyel lépést tudnak tartani a vetélytársakkal.
Míg a gyári támogatást élvező csapatok munkáját nem befolyásolja az új szabályozás, a privát és az új istállók számára lehetőséget jelent a felzárkózásra.
A WMSC március 17-én ülésezik, ahol a napirendi pontok között szerepel például számos elem egységesítése, amelyek költségesek, de nem befolyásolják a teljesítményt. Ezt megelőzően (március 5.) a FOTA is összeül, hogy javaslatokat tegyen a költségek csökkentésére.
Az FIA meg akarja akadályozni, hogy újabb csapatok távozzanak, és új érkezőkre számítanak. A tervek között szerepel az egységes váltó, -hibrid rendszer, és -telemetria használata, de a tankolás-, valamint a gumimelegítők betiltása is. Tovább korlátoznák a szélcsatorna használatokat is, valamint növelnék a hátsó abroncsok méretét.
Egyes feltételezések szerint az sem kizárt, hogy engedélyezik a partnerautók használatát. Az Autosport úgy tudja, hogy újra téma lehet a maximalizált költségvetés is. Mosley úgy véli, hogy ezzel egyenlőség lenne a csapatok között, mivel mindenki a saját elképzelése szerint használhatná fel a rendelkezésére álló összeget.
Élő közvetítés
Amennyiben élőben szeretnétek nyomon követni az eseményeket, akkor katt IDE (angol kommenttel)