| 2009 : Red Bull-fölényt hozott az első silverstone-i szabadedzés |
Red Bull-fölényt hozott az első silverstone-i szabadedzés
2009.06.19. 17:17
Napjainkban a Forma-1 mindenről szól, csak magáról a versenyzésről nem. Bár várható volt, mégis bombaként robbant a hír, hogy a csapatokat tömörítő szervezet, a FOTA kilép a sorozatból. A mezőny ilyen előélet után hajtott ki a Brit Nagydíj első szabadedzésére, melyen Sebastian Vettel volt a leggyorsabb.
Jellegzetes angliai időjárás fogadta a mezőnyt Silverstone-ban, borongós, hűvös idő volt az első szabadedzésen, már éppen csak az eső "hiányzott". A levegő hőmérséklete nem haladta meg a 15 fokot, és az aszfalt is csak alig melegedett 20 fok fölé. Az első fél óra különösebb esemény nélkül zajlott Silverstone-ban. A pilóták a szokásos installációs körök után a bokszba hajtottak, ahol a szerelőkkel közösen felkészítették az autókat a folyatatásra. Eleinte csak az újonc Sébastien Buemi, valamint a toyotás Timo Glock rótta a köröket a Forma-1-től búcsúzó pályán, ám jó 30 perc elteltével a többiek is előmerészkedtek. Az edzés második felében folyamatosan javultak a köridők, Buemi után Jarno Trulli, Felipe Massa, Nico Rosberg majd Mark Webber is birtokolta egy rövid ideig az első helyet. A több más alakulathoz hasonlóan hazai pályán szereplő Brawn GP sem hazudtolta meg magát, a listavezető istálló mindkét pilótája a legjobbak között volt. A Renault "próbaidős" versenyzője, Nelsinho Piquet viszont nem találta a ritmust, többször is megcsúszott, ám sokáig így is gyorsabb volt, mint csapattársa, Fernando Alonso. A Ferrari nagyon készült a brit versenyre, ám az első edzés eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy még nincsenek csúcsformában. A Red Bull Racing jelentősen felfrissített autóval kezdte meg a munkát Silverstone-ban, ami a jelek szerint meg is hozza a vb-második alakulatnak a várt javulást, hiszen az ő duójuk végzett az élen. Sokáig Mark Webber edzéselsősége tűnt valószínűnek, ám Sebastian Vettel az utolsó körében megelőzte csapattársát. Az energiaital-gyárosok fölénye egyébként minimum meggyőző volt, hiszen a harmadik helyezett Jenson Button 827 ezreddel volt lassabb Vettelnél, az ötödik helyezett Alonso hátránya pedig már egy másodpercnél is nagyobb volt. A McLaren-Mercedes mérnökei úgy döntöttek, hogy Lewis Hamilton autójába délelőtt nem szerelik be a KERS-t, a hazai közönsége előtt vezető brit így is gyorsabb volt, mint finn csapattársa, Heikki Kovalainen. A wokingiak duója a 8. és a 12. pozíciókban fejezte be az első gyakorlást. Meglepően jól szerepeltek a Force Indiák, Giancarlo Fisichella 10. Adrian Sutil 11. lett, igaz, a hátrányuk másfél másodperc körül volt. A BMW Sauber pilótái a mezőny második felében zártak, bár a sereghajtó Robert Kubicát minden bizonnyal műszaki probléma is hátráltatta, a lengyel ugyanis csak 16 kört tett meg. A második szabadedzést magyar idő szerint 15 órától rendezik.
Pénteki 1. edzés |
8. - Brit GP |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
Helyszín: |
Silverstone, Nagy-Britannia |
|
|
|
Időpont: |
2009. június 19., péntek, 11:00-12:30 (CET) |
|
|
|
Pályahossz: |
5140 m |
|
|
|
Időjárás: |
Száraz (levegő: 14-16 fok, aszfalt: 23-28 fok) |
|
|
|
Tavalyi első: |
F. Massa (Ferrari) |
1:19.575 |
|
|
|
|
|
Körrekord: |
K. Räikkönen (McLaren), 2004. |
1:18.233 |
|
|
|
 |
 |
 |
|
|
Név |
|
Csapat |
G |
Köridő |
Km/ó |
Eltér |
Előző |
Kör |
|
 |
 |
 |
1. |
|
Sebastian Vettel |
GER |
Red Bull-Renault |
B |
1:19.400 |
233.048 |
|
|
20 |
|
2. |
|
Mark Webber |
AUS |
Red Bull-Renault |
B |
1:19.682 |
232.223 |
0.282 |
0.282 |
19 |
|
3. |
|
Jenson Button |
GBR |
Brawn GP-Mercedes |
B |
1:20.227 |
230.646 |
0.827 |
0.545 |
20 |
|
4. |
|
Rubens Barrichello |
BRA |
Brawn GP-Mercedes |
B |
1:20.242 |
230.602 |
0.842 |
0.015 |
29 |
|
5. |
|
Fernando Alonso |
SPA |
Renault |
B |
1:20.458 |
229.983 |
1.058 |
0.216 |
26 |
|
6. |
|
Felipe Massa |
BRA |
Ferrari |
B |
1:20.471 |
229.946 |
1.071 |
0.013 |
23 |
|
7. |
|
Jarno Trulli |
ITA |
Toyota |
B |
1:20.585 |
229.621 |
1.185 |
0.114 |
32 |
|
8. |
|
Lewis Hamilton |
GBR |
McLaren-Mercedes |
B |
1:20.650 |
229.436 |
1.250 |
0.065 |
26 |
|
9. |
|
Nico Rosberg |
GER |
Williams-Toyota |
B |
1:20.815 |
228.967 |
1.415 |
0.165 |
32 |
|
10. |
|
Giancarlo Fisichella |
ITA |
Force India-Merc. |
B |
1:20.838 |
228.902 |
1.438 |
0.023 |
25 |
|
11. |
|
Adrian Sutil |
GER |
Force India-Merc. |
B |
1:20.913 |
228.690 |
1.513 |
0.075 |
22 |
|
12. |
|
Heikki Kovalainen |
FIN |
McLaren-Mercedes |
B |
1:21.029 |
228.363 |
1.629 |
0.116 |
22 |
|
13. |
|
Nick Heidfeld |
GER |
BMW-Sauber |
B |
1:21.103 |
228.154 |
1.703 |
0.074 |
24 |
|
14. |
|
Kimi Räikkönen |
FIN |
Ferrari |
B |
1:21.179 |
227.941 |
1.779 |
0.076 |
27 |
|
15. |
|
Sebastien Bourdais |
FRA |
Toro Rosso-Ferrari |
B |
1:21.384 |
227.367 |
| |
|
|
|
|