Kimi értetlenül és csalódottan bámult az egyre távolodó Anett után, majd unottan leült a parton. Csak tűnődött és próbálta megemészteni az imént történteket. „Nem értem. Miért ment el, mikor olyan jól éreztünk magunkat? Én azt hittem, hogy ő is. Talán elsiettem és megijedt… Barátok vagyunk, erre letámadtam… Hogy lehetek, ilyen hülye?! Megértem, hogy elment. Igaza van… Egy kretén vagyok!” – ekkor megszólalt a mobilja a mellette heverő farmer zsebében. „Jenni… De jó… Miért is nem kapcsoltam ki ezt az átkozott telefont?!”

     - Mondd… - vette fel unottan

     - Neked is szia. Szívem, mikor jössz haza, hol vagy már? – érdeklődött Jenni

     - Ja. Megyek. Csak még nem most.

     - Hogy?!

     - Úgy, hogy még nem megyek haza.

     - De mégis hol vagy?

     - A tengerparton

     - Mi az, hogy a tengerparton?! – emelte fel a hangját Jenni – Kivel vagy? Milyen nőcskével? Halljam!

     - Nem vagyok senkivel. De ha lennék, azt se kötném az orrodra. Egyszerűen csak… nyaralok.  – mondta Kimi kissé cinikusan

     - Nyaralsz? Azt nem velem kéne? Velem bezzeg nem mész nyaralni! Még normális nászútra sem voltál képes elvinni! Legalább szólhattál volna, hogy menjek utánad, és kellemesen ellettünk volna ott a tengerparton!

     - Megtehettem volna, de pihenni akarok. Azt meg veled nem lehet - mondta Kimi

     - Mi?!!!

     - Csak egyedül akarok lenni, nem érted?

     - Egyedül.. Na szép. Én meg idegeskedjek, hogy hol van és mit csinál az uram! – kiabált Jenni

     - Hát akkor ne aggódj

     - De aggódom! A feleség általában aggódik a férjéért, nem?!

     - Azt én nem tudom. De most ha megbocsátasz, dolgom van.

     - Dolgod? Ide figyelj Kimi Matias Räikkönen! Ha megtudom, hogy nővel vagy, nagyon megjárod!  Miféle dolgod van neked ilyenkor?!

     - Azt még nem tudom. De lehet beülök egy bárba, rendelek ezt-azt, meg elszórakozok pár csajjal. – mondta Kimi totál nyugodtan

     - Ha… De há… - habogott Jenni – Én vagyok a feleséged!

     - Feleségem? Nekem olyan nincs.

     - Undorító vagy! – csapta le a telefont Jenni

     - Hm… te is. – fűzte hozzá Kimi, miközben kikapcsolta a telefonját, majd elsuvasztotta a zsebébe.

Felvette a pólóját, és a farmerját, majd visszasétált a szállodába. Valahogy az Anettel történtek most jobban bántották, mint Jennivel való „beszélgetése”. Az még csak fel sem tudta idegesíteni. Még megállt Anett ajtaja előtt. Bekopogjon? Talán tisztázni kellene a dolgokat. Ne, még túl korai. Inkább holnap…

Kifárasztott ez a nap, testileg és lelkileg egyaránt. Így kivételesen hamar elaludtam, nem agyaltam sokat. Jobb is. Mindig csak jár az agyam hülyeségeken, és semmi haszna. Csak idegesítem magam. Mindenesetre be kell vallanom, legalább magamnak, hogy jó volt az este. De el kellett jönnöm. Lehet később bánni fogom, de el kellett jönnöm.

Reggel úgy döntöttem, lent reggelizek a hotel éttermében. Nem volt kedvem a szobában maradni. Lementem, rendeltem valami reggelit, és leültem egy asztalhoz. De hamarosan társaságom érkezett.

     - Leülhetek? – kérdezte Kimi félénken

     - Persze.

     - Az este… - kezdtük mindketten egyszerre. Elmosolyodtunk, majd kis hatásszünet után Kimi kezdte mondandóját. Vagy valami olyasmi

     - Haragszol rám? Egy kretén vagyok, tudom. Túl sokat akartam és túl gyorsan. Egy ökör vagyok, aki mindent elszúr.

     - Dehogy, erről szó sincs! Ami volt, vagy ami lehetett volna… szóval én sem ellenkeztem, csak aztán… nem tudom. El kellett jönnöm. Bocs, ha megbántottalak, nem volt szándékos, nem úgy gondoltam.

     - Akkor is hülye voltam. Nem kellett volna… De azt hiszem, a te nevedben is beszélek, ha azt mondom… ez több, mint szimpla barátság.

     - Én is úgy hiszem… - vallottam be. Minek is tagadnám már, a tegnap este után egyértelmű.

     - De akkor mi a gond? Miért… utasítasz el? Talán ha… - kezdte

     - Kimi! – vágtam a szavába – Erre egyszerű a válasz. Add ide a kezed. – nyúltam a keze után, és a gyűrűjére mutattam – Ezért.

     - Oh… igazad van. De amit anno meséltem a Jennivel való kapcsolatomról, az igaz. És máig sem változott. Egyszerűen idegesít.

     - Akkor is a feleséged, aki szeret.

     - Ja… szeret… elvileg.  Én viszont már nem szeretem őt. Jó ideje. Csak még nem volt elég bátorságom a váláshoz. De… ha te reményt adnál…

     - Kimi, ez nem így működik. Jenni a feleséged. Ha problémátok van, nekem ahhoz semmi közöm. És mázli, hogy a sajtó még nem tud róla.

     - Ja. Mázli. Ki is csinálnának azt hiszem. De nem tudják meg.

     - Ilyen biztos vagy benne? – kérdeztem

     - Igen. Csak neked beszéltem erről.

     - Értem. Hát én nem adom ki a dolgot, ebben biztos lehetsz.

     - Tudom.

     - Ennyire biztos vagy benne? Honnan tudod, hogy nem szaladok a sztorival az első bulvárlaphoz?

     - Bízom benned. – mondta tömören

     - Kösz a bizalmat. Nem áll szándékomban kiadni, nyugi.

     - Köszönöm.

     - És meddig maradsz még? Úgy értem hány napot?

     - Nem tudom… Lehet holnap haza kéne mennem. Jenni folyton hívogat és elegem van. Meg anyának is ott a szülinapja.

     - Értem. Sajnos nekem most mennem kell. Van még egy kis dolgom. – álltam fel, majd Kimi is - Akkor… nem tudom találkozunk-e még, szóval én elköszönök.

     - Monzában találkozunk? - kérdezte

     - Ha minden igaz

     - Az jó. A tegnapiért meg… - kezdte volna megint a mentegetőzést

     - Hé. Ezt hagyd abba. A tegnap este… szuper volt. Kösz.

     - Én is kösz.

     - Hát akkor… Jó utat, meg pihenést! És boldog születésnapot anyukádnak! Szia. – adtam neki egy puszit, majd távoztam

     - Szia…

Így hát Kimi másnap hazautazott Finnországba, ahogy Nick is hazament, Gina meg én pedig elrendeztük a dolgainkat. Gina megírta a riportokat, írt pár cikket, azt hazaküldte, én meg tudattam a főnökkel, hogy minden rendben, a lemezborító-project kipipálva, Raquelék megkapták, és elégedettek voltak. Elvileg minden jó és vidám, pár napra haza is mentünk, majd célba vettük az olaszok birodalmát.