Gina pedig elindult a teniszpályára. Mikor odaért, akkor tudta csak meg, hogy miért is kellett megjelennie. Nem szimpla edzés volt, hanem amolyan jótékonysági meccs-féle. Amire történetesen egy-két F1-es pilóta is hivatalos volt. Kezdéskén a „profi” játékosok megmutatták a pilótáknak a teniszezés apró fortélyait. Gina kissé meglepődött, mikor megtudta, hogy ez lesz, mivel ő „csak” edzésre számított, és úgy is készült. Nem mintha erre most készülni kellett volna, vagy ilyesmi, csak… nem sűrűn teniszezik az ember F1-es versenyzővel. Pláne nagy szó ez egy olyannak, aki alapjáraton is él-hal ezért a sportért (a sajátja mellett). Mindent összevetve, Gina örült a dolognak. Pláne, hogy valami isteni szerencse következtében úgy alakult, hogy Gina párja Nick Heidfeld lesz, míg a másik teniszes csak Webbert kapta kiképzésre…

Gina megjelent a pályán, és máris azt látta, hogy egy magasnak cseppet sem mondható, kedvesnek tűnő szakállas fickó ül a pálya szélén egy széken, és a cipőjét köti. „Anyám, ez tényleg Nick!” - gondolta magában – „Még mindig szakállas… Hát nem akar már megborotválkozni?! Bár… ha jobban megnézem… nem is áll neki olyan rosszul. Sőt!...” – méregette messziről partnerét. Majd összeszedte magát, és gondolatait, és odament.

     - Hello, Gina vagyok – köszönt, miközben lepakolta cuccait.

     - Hello! Nick. – üdvözölte a német – Veled fogok játszani?

     - Úgy néz ki. – mondta Gina kedvesen, majd leült a Nick mellett lévő székre.

     - Akkor jó – derült föl Nick arca – Már megijedtem, hogy Markkal kell.

     - Mi a gond vele?

     - Hogy ő nem olyan szupertehetséges, mint én. – vihogott Nick – Mondhatni béna… - tette hozzá, ezzel nevetésre késztetve Ginát is. Nem hitte, hogy ilyen lüke ez a fazon, de kellemes meglepetést okozott neki, ha lehet így fogalmazni.

     - Akkor lássuk mit tudsz. Verjük el Webberéket!

Azzal kezdetét vette „a nagy meccs”, ami valójában csak ökörködés és egymás cukkolása volt. Egytől egyig, mindenki jól szórakozott. Humorban nem volt hiány.

     - Ez is miattad volt Webbo! Hogy lehet ilyen bénán szerválni? – hárította a felelősséget magáról Nick, miután nem sikerült visszaadni a labdát.

     - Először is ne szólíts Webbonak, másodszor meg az én szervámmal nem volt gond, te vagy béna! Itt a pont!

     - Mi??? Én, béna?! Hallottad, mit mondott??? – kérdezte Nick megjátszott felháborodottsággal Ginát.

     - Ahha – Gina csak ennyit tudott kinyögni, mert már könnyezett a nevetéstől

     - És? Te erre nem szólsz semmit? Ennyi? – próbálta Nick még ezt is komolyan mondani, de nem sikerült.

     - Oké srácok, idő! Tartsunk szünetet, mert meghalok! – törölgette a szemét Gina

     - Bocsi, nem akartalak megríkatni. – kuncogott Nick, mikor leültek szusszanni

     - Semmi baj – nevetett Gina még mindig

     - Jah, akkor jó! Tessék… - adott Nick egy papírzsepit a könnyező Ginának.

     - Köszi. Lehet egy kérdésem?

     - Persze

     - Be vagy lőve, vagy alapjáraton ilyen lüke vagy?

     - Nem vagyok belőve, csak… most valahogy nagyon jó kedvem van… talán megzakkantam.

Kis idő beletelt, de Ginának sikerült lenyugodni, és már nem a könnyeit törölgette.

     - Amúgy tudsz róla, hogy vesztésre állunk?

     - Igen? Nem vettem észre… - adta a hülyét – Biztosan nem úgy van, mert én tudok teniszezni, ellenben Markkal…

     - Hááááát…

     - Nem úgy gondolod?

     - Hát lenne mit javítani. Először s túl mereven fogod az ütőt… - kezdte Gina az oktatást.

     - Nem is…

     - De! Ne úgy fogd. Így… - adta kezébe Gina az ütőt rendesen – Nah, üsd el!

     - Most jó volt?

     - Nem… Figyelj – állt Gina Nick mögé – Fogd meg rendesen azt az ütőt. Nem… még mindig merev vagy. Lazábban. Így… - fogta meg Gina Nick kezét, ütővel együtt, és elütötte a labdát – Menni fog? – kérdezte Gina, de már hátrébb is állt… úgy érezte túl közel került Nickhez, az szó szoros értelmében, és ez láthatóan Nicknek is feltűnt. Feltűnően „komoly” volt.

     - Nem mutatod meg még egyszer? – váltott Nick megint komolytalanra

     - Hé, ne élj vissza a helyzettel! Mostantól magadra vagy utalva! – adta ki Gina

     - Igenis! Most elég laza vagyok?

     - Jah! Csak szét ne ess!

A „szünetben” addig-addig okította Gina Nicket, még végül a meccset sikerült megnyerniük, így elégedettek lehetnek.

     - Kösz a játékot. – szólt Gina

     - Én kösz, hogy leálltál játszani egy ilyen bénával, mint én.

     - Ánnyira azért nem voltál béna. Aztán meg egész jól belejöttél.

     - Oh. Kösz. Akkor… a győzelmünk örömére meghívhatlak valamire?

     - Nem is tudom…

     - Nah! Légyszi…

     - Hát jó. Legyen.

Gina megivott egy üdítőt Nickkel, közben megtudta, hogy igaz a hír, miszerint érkezik a második baba. Nick nagyon boldog, bár Patriciával nem úgy mennek a dolgok, mióta babát vár… Nick szinte menekül otthonról, mert Pat kiállhatatlan… Hisztizik, követelőzik, és mindenér ok nélkül szemrehányást tesz. Mindezt olyan mértékben, hogy azt nem lehet a terhességre fogni. Nick valahogy… kiábrándult Patriciából. Tudja jól, hogy az ő gyermekét hordja a szíve alatt, de már nem tudja úgy szeretni, mint azelőtt…

Gina nem értette miért mondja el neki mindezt Nick, hiszen ha akarna Gina akár ki is használhatná ezt a dolgot, de ez legkevésbé sincs szándékában. Talán csak szüksége volt Nicknek valakire, akinek elpanaszolhatja bajait, Gina pedig köztudottan jó hallgatóság. Nick valószínűleg érezte ezt.

Teltek a hetek, én pedig még mindig itt aszalódok a kórházban. Már olyan mehetnékem van, hogy az nem igaz… De legalább már lábra tudok állni. Sőt. Szerintem már rég semmi bajom, de a doki még mindig nem mondták, hogy hazahúzhatok. Úgy mennék már! Látni akarom Ebony-t! Ezer éve nem láttam… Lovagolni akarok! Megőrülök itt, a négy fal között. Ráadásul ez a kórházszag minden nap… Fúj!

Egyik reggel váratlan dologra ébredtem…

     - Kimi? – nyitogattam összeszűkült szemeimet. Mi??? Már megint kezdődik? Már megint nem vagyok magamnál? Miért keverednek ennyire a dolgok?

     - Talált. – helyeselt az ágyam mellett ülő Kimi. Hé! Nem álmodok! Tényleg itt vagy! De miért van itt?! Mit keres itt? Neki most… hol is? Áh, igen, Bahrein felé kellene tartania! De miért magamnak teszem fel ezeket a költői kérdéseket? Egyszerűbb lenne őt kérdezni, ha már itt van.

     - Te… te mit keresel itt? Úgy értem… Toni már rég hazament, neked meg már Bahrinben kéne lenned, ha nem tévedek.

     - Ahha. Tudom. Csak gondoltam meglátogatlak. Baj?

     - Nem… Köszi.

     - Tudod már, mikor mehetsz haza?

     - Nem még… De már nem győzöm kivárni. Megőrülök idebent.

     - Azt elhiszem. Nem irigyellek. De kitartás!

     - Az… az kéne még egy kicsi, de egyre inkább fogy. Hé, mi ez a tetkó, te?! Már a tv-be is feltűnt, hogy mintha lenne valami maszat a kezeden, de most már látom.

     - Mi az? Nem tetszik

     - De! Csak… szokatlan. De jó! – tényleg jó! Tetszik! Csak furcsa – A futam nem egészen úgy alakult, mint vártad, mi?

     - Hát nem egészen. Spórolósra kellett vennem a figurát…

     - Nem csodálom, hogy egy kicsit csalódott vagy. De legalább nem kellett motort cserélni.

     - Jah… De akkor is!

     - Hé, messze még a vége! Még 15 futam hátra van! Gooo, aztán meglesz az a vb!

     - Az is igaz.

     - De Lewison viszont jobban megy, mint vártam. Kicsit meglepett.

     - Engem nem. Valahogy számítottam rá. Jó a srác, de nem elég jó!

     - Nah, ezt akartam hallani! – mondtam ki elégedetten. Hozzáállás okés.

Beszlétünk még pár szót, aztán Kiminek mennie kellett. De rendes tőle, hogy eljött. Erre nem számítottam. Hát eszébe jutottam! De jó!

Azonban nem maradtam sokáig látogató nélkül.

     - Szia! Jó hírem van! – száguldott be Gina

     - Na mesélj!

     - Beszéltem a dokival! Holnap húzunk haza!

     - Hála az égnek!!! Épp ideje volt! – istenem, de megkönnyebbültem! Kár, hogy nem tudtam meg kicsit korábban, akkor elújságolhattam volna Kiminek…

     - Amúgy jól láttam az előbb, és tényleg Kimi ment ki innen az előbb, vagy csak képzelődtem?

     - Nem képzelődtél, tényleg ő volt. Képzeld meglátogatott!

     - Ahha. Értem… - ült ki sunyi vigyor Gina arcára, de inkább ráhagytam… Csak mennyünk már haza!