Nicole-nak óriási erőfeszítésébe került, hogy ne kezdjen el rögtön sírni. Megalázva érezte magát, egy darab játékszernek, amellyel játszottak, és kidobták. Egy szót sem szólt, némán kibújt az ágyból, magán tartva a takarót, miközben a tekintetével a ruháit kereste. Miután megtalálta, igyekezett olyan gyorsan felöltözni, amennyire csak tudott. Vissza sem nézett, amikor kiment. A nappaliban felvette a cipőjét, remegő kézzel belebújt a kabátjába, majd fogta a táskáját, és valósággal kirohant a lakásból. Odakint előkotorta a telefonját, majd hívott egy taxit. A ház falának dőlve várta meg, miközben igyekezett visszafojtani a sírását. Szerencséjére a taxis hamar odaért, így még véletlenül sem futhatott össze senkivel.

-Kisasszony, jól van? –mérte végig a sofőr a visszapillantó tükörből, miután elindultak.

-Igen. –suttogta halkan, de egy könnycsepp máris legördült az arcán, amelyet igyekezett gyorsan letörölni.

-Ugyan, ne szégyellje, sírjon csak, ha jól esik, mintha itt sem lennék. –mosolygott hátra kedvesen az idős úr. Nicole így végre utat engedett a könnyeinek, hiszen ennél jobban már úgysem lehet megalázva. Miután hazaért, kifizette a fuvart, majd a házba ment. Az előszobában ledobta a táskáját, a kabátját a cipőjét és felment az emeletre. Megállt szemben a tükörrel és csak nézte önmagát. Nézte a kisírt szemeit, az elkenődött sminkjét. Borzasztóan érezte magát. Soha nem alázta még meg így senki. Ha Kimi vissza akart vágni, akkor a terve remekül működött. Volt olyan bolond, hogy elhitte, igazak a csókok, a simogatások, az érintések. Most pedig…itt a rideg valóság. Ő csak egy játékszer, bolondot csinált saját magából. Zokogott. Előszedte a régi, közös képeket, leült a szoba közepébe és azokat nézegette. Hova tűnt az az ember? Milyen lett Kimi? Tényleg ennyire érzéketlen lett? Képes volt érzelmeket színlelnie, miközben ennyire gyűlöli őt? Hiszen ez már nyilvánvaló. Nem bírta tovább, muszáj valakivel beszélnie. De kivel? A szüleit nem hívhatja, ott van Cameron, és nem akarja a frászt hozni rájuk azzal, hogy sírva felhívja őket. Végül úgy határozott, hogy Pat-et hívja.

-Szia Nicole, mi a helyzet?

-Szia. Nem telefonálok túl későn? –kérdezte szipogva.

-Jézusom, mi történt?

-Én…lefeküdtem Kimivel, aztán kidobott.

-Azonnal átmegyek, egy óra és ott vagyok.

-Nick …

-Nick-kel ne törődj. Ellesz a gyerekekkel. Én meg indulok. Nicole.

-Igen?

-Ugye nem csinálsz hülyeséget?

-A sok fényképen és a bőgésen kívül? Nem.

-Okés, akkor megyek. –azzal Pat bontotta a vonalat, vázolta röviden a helyzetet Nick-nek, majd autóba ült és ¾ órán belül Nicole-nál volt. Kopogás nélkül nyitott be a házba. Az emeletről fény szűrődött le, így arra indult. –Nicole, megjöttem.

-Itt vagyok. –hallotta a nő hangját a szobájából.

-Jajj Nicole. –rohant oda földön ücsörgő nőhöz, majd szorosan átölelte, akiből így ismételten kitört a sírás. –Csss. Semmi baj.

-Olyan megalázó volt. Annyira utálom.

-Szemét volt. De gyere, ne nézegesd a régi képeket, az nem segít. Cameron hol van? –nézett körbe Pat, miközben az ágyhoz terelte a barátnőjét.

-Anyuéknál. Elvittem, hogy nyugodtan tudjunk Kimivel beszélni, megmondtam neki, hogy nem lakhat ott Cam, mert a barátnője lefizette Seant, hogy járjon velem, én meg elvittem Kiminek a csekket, amit Sean kapott, és alig akarta elhinni, hogy Heather ezt adta neki, aztán megcsókolt. Akkor minek csókolt meg?? Miért játszik? Én szeretem. Visszacsókoltam, lefeküdtem vele, aztán csak közölte, hogy fel akarta avatni a házat.

-Jézusom. El kell felejtened.

-De nem megy.

-De, megy. Mennie kell.

-Megkaptam a büntetésemet. Azt kaptam, amit érdemeltem. –nézett maga elé. Pat komolyan aggódott érte, még sosem látta ilyennek.

-Ezt verd ki a fejedből. Régen volt, elmúlt. Nem szabad visszatekinteni, csak előre kell nézni. Menj, zuhanyozz le, addig főzök egy teát, utána pedig szépen lefekszel. Itt leszek, nem hagylak egyedül.

-Már az is nagyon rendes volt, hogy átjöttél azok után, hogy …

-Mit mondtam a múltról?

-Igaz. Ne haragudj. Nick-nek is biztosan megvan rólam a véleménye.

-Nick tudja, hogy a barátnőmnek gondja van, ezért ma nem alszom otthon. A gyerekek már alszanak, így nem lesz gondja velük. Egyébként néha meg ő is elmegy a haverjaival, szóval semmi gond. Na de gyerünk fürdeni. –tuszkolta be Nicole-t a fürdőbe, ő pedig lement a konyhába. Miután feltette a vizet forrni, felhívta a férjét.

-Szia kicsim, hogy van Nicole?

-Teljesen kiborult. Itt maradok nála éjszakára, ha nem baj.

-Nem, dehogy. Maradj csak. Pat, komoly a baj?

-Azt hiszem igen. Legyen elég annyi, hogy Kimit most meg tudnám fojtani, nagyon. Ezt nem teheti egy emberrel, nem rúghat így belé. Szóval a következő versenyen tarts távol a Ferrarisoktól, különben egy pilótával kell rajthoz állniuk.

-Rendben kicsim. Légy jó. Szeretlek.

-Én is téged. –bontották a vonalat. A tea időközben elkészült, így felvitte Nicole-nak. Miután megitta, és bevett egy nyugtatót, sikerült elaludnia. Pat azonban nem hunyta le a szemét, csak reggel felé aludt el egy kicsit, de Nicole mocorgására rögtön felkelt.

-Hány óra van? –kereste az óráját a nő.

-Nem sokkal múlt hét óra. –adta meg a választ Pat.

-Te jó ég. El fogok késni. –ugrott ki az ágyból Nicole.

-Mi lenne, ha szabadnapot vennél ki?

-Nem lehet. Kína miatt így is sok a dolgom. Ráadásul legalább elterelem a figyelmem.

-Igaz, az lehet, hogy jobb. Akkor megleszel egyedül?

-Persze. Menj nyugodtan. És nagyon köszönöm, hogy átjöttél. Ne haragudj, hogy így rád rontottam, és Nick se haragudjon.

-Mondtam már, hogy semmi gond. Légy jó, és ha kellek, nyugodtan hívj, akár éjjel is. –ölelte meg Pat.

-Köszönöm.

-Ugyan, semmiség. De ígérd meg, hogy kivered a fejedből azt az idióta finnt.

-Igyekszem. –mosolyodott el halványan Nicole, majd kikísérte a barátnőjét, gyorsan lezuhanyzott, majd rohant a munkahelyére. Odabent beletemetkezett a munkába. A munkatársai aggódni kezdtek érte, amikor már az ötödik bögre kávéját itta, és még semmit nem evett. Délben nagy nehezen megetettek vele egy pirítóst, de az ellen is hevesen tiltakozott. Délután elment a fiáért az iskolába. Örült, hogy végre nincs egyedül, és Cameron már nagyon hiányzott neki. Onnan a szüleihez hajtott, hogy elhozzák Cam cuccát.

-Sziasztok! –nyitottak be a házba.

-A konyhában vagyunk. –hallotta az édesanyja hangját.

-Cam, menj fel, és hozd le a cuccod. –küldte fel Nicole a fiát az emeletre, majd elindult a konyhába.  –Sziasztok. –köszönt az éppen kávézó szüleinek.

-Te jó ég, hogy nézel ki? –mérte végig az anyja.

-Miért?

-Gondolom nem ettél ma egy falatot sem. És hány kávét ittál? –kérdezte szemrehányóan Elisabeth.

-Nem számoltam. –vallotta be a nő, majd leült. –Azt hiszem bíróságra fogok járni. –vett egy nagy levegőt, mire a szülők együttérzően néztek rá. Miközben az anyja készített neki egy szendvicset, Nicole elmesélt mindent nekik. Illetve majdnem. A férfival eltöltött közös éjszakát kihagyta.