-Úgy örülök, hogy anyuval sikerült közös nevezőre jutnotok. –simogatta Kimi Nicole karját immáron az ágyban. Cameron Rami egykori szobájában aludt.

-Én is, hidd el. –bújt jobban oda Kimihez. A fejét a férfi mellkasára tette, így hallgathatta annak egyenletes szívdobogását. Abba nem akarta beavatni, amit az asszony arcán látott akkor, amikor elmondták, hogy kisbabát várnak. Persze Paula és Matti is mosolyogtak, mégis úgy érezte, hogy az asszony mosolyában valami nem őszinte. A gratuláció is túl művi volt a számára, de erről sem akart Kiminek beszélni.

-Nagyon csöndben vagy. –adott egy puszit Nicole homlokára.

-Csak elfáradtam.

-Akkor jobb lesz, ha alszunk. –azzal máris az éjjeli lámpa kapcsolója felé nyúlt- Szeretlek kicsim. –csókolta meg a nőt.

-Én is szeretlek. –nem sokkal azután, hogy kényelmesen elhelyezkedtek, Kimi máris mély álomba szenderült, de Nicole csak bámult bele a sötét szobába, miközben a férfi egyenletes szuszogását hallgatta. Nem tudta pontosan, hogy mikor, de ő is nagy nehezen elaludt.

Másnap reggel szinte együtt ébredtek. Gyorsan letusoltak, benéztek Cameronhoz, aki még mélyen aludt, hiszen elég korán volt, ezért inkább lementek a konyhába.

-Jó reggelt. –köszöntek egyszerre.

-Jó reggelt. –küldött feléjük egy mosolyt Paula, aki éppen tojást sütött. –Hogy aludtatok?

-Remekül, jó újra itthon lenni –húzta az asztalhoz a kedvesét Kimi.

-Akkor igazán jöhetnél gyakrabban.

-Igyekszem. Apa merre van?

-Bement a városba, megígérte az egyik barátjának, hogy segít a barkácsolásban. Jajj, apropó barátok, mindjárt megérkezik Toni is. –Nicole érezte, hogy még ha eddig kezdett is megnyugodni, akkor most ismét kezd ideges lenni.

-Nagyszerű! Este akár el is mehetnénk valahova hatan, Toniék, Ramiék és mi. Mit szólsz hozzá? –fordult Nicole-hoz.

-Klassz, de van egy fiunk. –figyelmeztette arra, hogy nem lehet meggondolatlanul bulizni menni.

-Oh, rá szívesen vigyázok. Persze ha szeretnétek. –ajánlotta fel Paula. Úgyis szerette volna egy kicsit jobban megismerni az unokáját, ha már egyszer van.

-Nem akarom, hogy gondot okozzunk. –szabadkozott a nő.

-Ó, igazán nem gond. Rami gyerkőceivel is kitűnően elbírok, és van egy olyan érzésem, hogy ha este tényleg kimozdultok, akkor ők is itt kötnek ki.

-Na, kicsim, menjünk el valahova. –győzködte Kimi is.

-Rendben. –adta be végül a derekát, bár nem túl sok kedve volt hozzá.

-Meglátod, nagyszerű lesz, mint régen! –vigyorgott rá a férfi, majd amint meghallotta a csengőt, máris felpattant ajtót nyitni. Nicole már közel sem volt olyan biztos benne, hogy minden fantasztikus lesz.

-Szép jó reggelt! –jött be mosolyogva Toni, egészen addig, amíg meg nem látta az asztalnál ülő Nicole-t. –Te mit keresel itt? –kérdezte komoran.

-Szia. –köszönt neki a nő. –Mi újra együtt vagyunk Kimivel.

-Hát neked teljesen elment az eszed? –fordult oda rögtön a barátjához. Nem zavarta, hogy a nő és Paula is jelen van. –Hát megint azt akarod, mint anno? Tiszta idióta vagy, ha megint bedőlsz neki.

-Szeretem őt. –fűzte közbe Nicole.

-Ó, hogyne. Akkor is szeretted, igaz?

-Toni! Állj le! –rivallt rá Kimi- Gyerekünk lesz.

-Nektek kettőtöknek? Vagy neki meg egy másik pasinak és azt mondja, hogy a tied? –Nicole eddig bírta.

-Elegem van, hogy mindenkinek bizonygatnom kell, hogy szeretem Kimit. Remélem nem gond, ha nélkülem kell menned este. –vetette oda Kiminek, majd felment az emeletre. Legszívesebben el akart volna menni sétálni, el oda, ahol nincs senki, és békén hagyják, de ehelyett a fia szobájába ment.

-Gratulálok, ezt aztán jól megcsináltad. –indult el Kimi is az emeletre.

-Kérsz egy kis tojást? –nézett zavartan Paula Tonira.

-Nem, köszönöm. Azt hiszem jobb, ha megyek és hagyom az álompárt turbékolni, bár én ezt a gyerek-dolgot még feszegetném. –azzal Toni magára hagyta Paula-t a tojásokkal és a kétségeivel. Vajon hihet a fiúnak? Vagy Nicole-ban kellene bíznia?

-Kicsim … -nyitott be Kimi a szobájába, de nem találta ott a nőt, így már nem maradt más választása, mint Rami szobájában keresni. –Végre megvagy. –suttogta, ahogy belépett. –Gyere, menjünk le, vagy át a szobámba. –Nicole egy percig tétovázott, de végül rábólintott. Amint átmentek, leült az ágyra.

-Figyelj…

-Ne –szakította félbe a nő- Tudni akarom, hogy mit gondolsz. Nem érdekel Toni véleménye, de a tied igen. –és a szüleidé, de ezt már nem tette hozzá.

-Nicole, ne viccelj már.

-Én nem viccelek, nem vagyok olyan hangulatban. Miért, te igen? –nézett rá komolyan. Hallani akarta a választ.

-Nem, én sem. De nem gondolhatod komolyan, hogy elhiszem, amit Toni mond. –guggolt le elé.

-Nem tudom. Mondd meg te.

-Kicsim, szeretlek és nem érdekel mások véleménye.

-Akkor sem, ha Toni mondja?

-Akkor sem, ha Toni mondja. Ő a mi kisbabánk. –ölelte át a nőt. Nicole egy kicsit megnyugodott, bár még így is rossz érzés kerítette hatalmába. –Figyelj, jobb lenne, ha a mai napot ágyban töltenéd.

-Miért is?

-Mert…túl sok izgalom ért.

-Kimi, terhes vagyok, nem beteg. Ne viselkedj úgy. –indult el kifelé a szobából.

-De…

-Semmi de. –fordult vissza egy pillanatra, majd lement a konyhába. Kimi jobbnak látta, ha követi. –Segíthetek valamit? –kérdezte Paulától ahogy leért.

-Nem, köszönöm. –válaszolta tömören az asszony. –Mindjárt kész és lehet reggelizni. –mondta ezt már inkább Kiminek, mint Nicole-nak.

-Anya, minden rendben? –méregette a férfi is. Sejtette, hogy valami nem okés.

-Persze, semmi gond. Kimi, kimennél megetetni a kutyákat?

-Oké, megyek. –állt fel az asztaltól a fia és kiment a kertbe. Paula már éppen belekezdett volna a mondandójába, amikor megszólalt Nicole telefonja. A nő amikor meglátta, hogy ki keresi, elnézést kért és átment a nappaliba. Paula tudta, hogy csúnya dolog a hallgatózás, de utána lopózott.

-Szia Christopher.

-Szia, remélem nem ébresztettelek fel.

-Nem, már fenn vagyok. –ment az ablakhoz és Kimit nézte, ahogy a kutyákkal játszik.

-Szóval…nem akarlak zavarni, csak azért hívlak, mert…hagytam néhány üzenetet a rögzítődön, de nem kaptam rájuk választ.

-Oh, ne haragudj. Csak…nem vagyok otthon és nem kaptam meg őket.

-Akkor azt hiszem kénytelen vagyok így megkérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni velem vacsorázni. Tudod, amióta megláttalak, nem tudlak kiverni a fejemből.

-Ó, egy randi? –nevette el magát szorult helyzetében a nő. Nem akarta megbántani a férfit, de tudta, hogy világosan meg kell értetnie, hogy nincs közös jövőjük. Eközben Paula úgy gondolta, hogy eleget hallott, így visszament a konyhába. –Nézd, nagyon sajnálom, de…már nem vagyok egyedül és nem hiszem, hogy jó ötlet.

-Értem. Nos…akkor…Szia.

-Szia.