-         Képzeld, édes, kivel beszéltem az előbb.

-         Ne kímélj, ki volt az? – mondtam Lewisnak két korty narancslé között.

-         Jenson Button-unkkal. Ami viszont még jobb hír, hogy el tud jönni a buliba! Ugye meghívtad már Hannah-t?

-         Basszus! Még jó, hogy mondod! Éppen most írt egy sms-t, hogy találkozni kéne! Akkor fel is hívom, hogy minél előbb tudjunk találkozni!

-         Nagyon helyes, fontos, hogy ő is ott legyen. – mosolygott ravaszul.

-         Álljon meg a menet! Beavatnál engem is? Látom, hogy valamiben mesterkedsz! – Ezt nem is nehéz eltitkolni ilyen arckifejezéssel.

-         Hát, csak tudod, szerintem nem lenne rossz újra összehozni őket, végül is tök szép pár voltak meg minden. Még a sajtóban is siratják őket!

-         Ezt nevezem, íme itt áll előttünk a legérzelmesebb brit férfi. – öleltem át és adtam az arcára egy puszit. – viccet félretéve, amúgy tényleg jó ötletnek hangzik, de azért várd meg még azt, hogy beszélgessek egy kicsit Hannah-val, nehogy az legyen, hogy mi itt nagyban tervezgetünk, ő meg hallani sem akar Jensonról, vagy fordítva.

-         Persze, én is így gondoltam, bár az biztos, hogy Button oda van érte. Beszéltem vele erről - kacsintott.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen meglepetésekkel tud még kedvenc világbajnokom szolgálni. De hát nem hiába, az én pasim. Nem is adnám oda senkinek, semmi pénzért! Hannah közben elintézve, másfél óra múlva találkozunk az egyik közeli kávézóban. De jó lesz már újra látni! Van mesélnivalóm bőven, csak az a baj, hogy mire odajutok a felét el fogom felejteni.

-         Na, mi ez a nagy töprengés, szerelmem? – karolt át hátulról Lewis.

-         Semmi, éppen azon gondolkoztam, hogy milyen jó lesz újra látni Hannah-t, már hiányzott.

-         Mikor is találkoztok? 5-kor?

-         Igen, de miért?

-         Addig még van ugyebár másfél óránk… - kezdte csókolgatni a nyakam.

-         Igen, van. De mire akarsz célozni. – játszottam a hülyét egy kicsit.

-         Nem is tudom, talán, ha segítenél egy kicsit, akkor együtt rájönnénk, nem gondolod?

-         Utálom, hogy mindig te nyersz! – nevettem el magamat.

El sem hiszem, hogy sikerült időben elindulnom a kávézóhoz, ez azért már rekord teljesítménynek számít nálam! – gondoltam, de kár volt elszólnom magamat, mert hát miért is érnék oda valahova egyszer az életbe időben…

-         Nahát, kit látnak szemeim? – álltam meg a járdán.

-         Én is örülök, hogy látlak Hannah. – nyomott két puszit az arcomra Glock.

-         Jajj, ugyan, ne viccelj! Örülök neked, csak meglepődtem, hogy Londonban látlak viszont. Hogy vagy? Mi járatban erre?

-         Hát, tudod… Úgy néz ki itt van valami a levegőben, mert mostanság minden F1-es szív Londonba vezet.

-         Aham… - hát ez egy kicsit letargikusra sikerült, de mindegy.

-         Ne haragudj, nem akartalak megbántani vagy ilyenek! Még mindig nem beszéltek Jensonnal?

-         Nem éppen. De annak azért örülök, hogy találtál magadnak valakit- próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. – Képzeld, én meg éppen Jasmminal fogok találkozni.

-         Puszilom őt is! Akkor nem is tartalak fel, gondolom pénteken úgy is találkozni fogunk.

-         Igen, biztos. – adtam neki két puszit, bár, hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy miről beszél. – Majd akkor beszélünk még, szia!

-         Szia!

Tessék, erről ennyit. Késni fogok. Mondjuk szerintem már Jasmin megszokhatta tőlem az ilyesmit. Viszont ez a találkozás kissé meglepett, meg ez a pénteki dolog… na mindegy. Jasminnal egyszerre estünk be a kávézóba, el is kapott minket a nevetés.

-         Sziaaaa – ugrottam a nyakába. – Azt hittem késni fogok, de akkor ezek szerint nem!

-         Ami azt illeti, most én is késtem, tudod Lewis-szal nem lehet bánni…

-         Jól van értem én! Képzeld találkoztam az imént Timoval és puszil! Meg valami pénteki dologról magyarázott.

-         Jajj, de jó! Persze, neked még nem is mondtam. Szeretnénk szeretettel meghívni péntek 7 órára a Black Club-ba, egyfajta VB ünneplésre.

-         Oh, nagyszerű! Természetesen ott leszek, de kik lesznek még?

-         Hát… - nézett rám Jasmin félős szemekkel. – Remélem, nem okoz nagy gondot, ha ott lesz Jenson is. Elég nagy az a klub, hogy elkerüljétek egymást.

-         Jó, majdcsak túlélem valahogy, ezért nem fogom kihagyni a bulit.

-         Nagyon helyes! De amúgy most már jobban vagy? Mi van veled, ill. veletek? Vagy mi lesz?

-         Hát, fogjuk rá, hogy megvagyok. Nagyon hiányzik és rájöttem tényleg, hogy mindennél jobban szeretem, de nem beszéltem vele azóta meg semmi, szóval elég gáz az ügy. Nem tudom mi tévő legyek.

-         Ez már haladás, legalább azt tudod, hogy mindenképpen vissza szeretnéd kapni. Innentől már csak az a dolgod, hogy újra felvedd vele a kapcsolatot!

-         Igen, könnyű azt mondani. Mégis így egy hónap után álljak elé, hogy „Halihó! Újrakezdhetnénk?”, mikor azt hiszi, hogy megcsaltam?

-         Dehogy hiszi azt, csak nagyon ki volt akadva a történteken, de szerintem már réges-régen rájött, hogy milyen idióta volt, hogy hagyott elmenni. Szerintem nem lesz ebből semmi gond, csak akarni kell.

-         És ha már egyáltalán nem is érdekli, hogy élek e vagy halok?

-         Beszélsz itt hülyeségeket! – támadott le Jasmin igen erőteljesen. – Biztos vagyok benne, hogy te is ugyanúgy hiányzol neki, csak akkora barmok vagytok, hogy nem mertek lépni ez ügyben.

Ezek után eléggé kiveséztük a témát, és megbeszéltük, hogy péntekre a lehető legszexisebben fogok kinézni. Utána még egy jó órát beszélgettünk róluk. Olyan jó, hogy náluk minden olyan zökkenőmentes, szinte már fáj, annyira tökéletes, de nem irigylem tőle a boldogságot, nagyon megérdemli.

-         Nos, így végezetül: nincs kedved eljönni velem holnap shoppingolni egyet?- tette fel a költői kérdését Jasmin.

-         Gondolom, tudod magadtól is a választ. – nevettem.

-         Akkor hánykor? 3?

-         Tökéletes! Holnap találkozunk! – pusziszkodás, és már indultunk is hazafele.