Stefano Domenicali elégedett a Ferrari teljesítményével, de hogy pontosan hol áll a csapat az erőviszonyok terén, arról nem akar találgatni. A tavalyi győztes gyártó a teljesítmény mellett a megbízhatóságra összpontosít.
A Ferrari versenyzői és vezetői közös sízéssel hangolnak
2009.03.11. 10:51
A Ferrari csapat versenyzői és vezetői a múlt héten titokban néhány napra egy olaszországi síparadicsomba, Val Gardena-ba látogattak, hogy aktív pihenéssel készüljenek rá 2009-es szezonra.
Elégedetten nyilatkozott az F60-as teljesítményéről, azonban csalódott, hogy egy technikai hiba miatt nem tudott újabb versenyszimulációt elvégezni a Ferrari világbajnoka, Kimi Räikkönen.
A Ferrari világbajnoka, Kimi Räikkönen két napot töltött a pályán Jerezben, és egyelőre elégedett az autójával. A finn pilóta csütrötökön 112 kört teljesített, legjobb ideje (1:20.414) a második helyre volt elegendő. A nap nem volt teljesen problémamentes, a Ferrari a blokkoló kerekek miatt egyik esetben a kavicságyban landolt, de az autóban nem keletkezett nagy kár.
A Honda Motor Co., Ltd. ma reggel hivatalosan bejelentette, hogy Forma-1-es csapatát, a Honda Racing F1 Team-et eladta Ross Brawn-nak, az alakulat eddigi csapatfőnökének.
A Formula-1-es csapatok 2012-ig elköteleznék magukat
2009.03.06. 05:53
A Formula-1-es csapatok 2006-ban megegyeztek Bernie Ecclestone-nal, a Formula-1-es szereplés szabályaiban, beleegyeztek a kereskedelmi jogdíjak jelenlegi elosztásában.
A FOTA nyilvánosságra hozta reformelképzeléseit - Már 2009-től változhat a pontrendszer
2009.03.06. 05:51
A csapatokat tömörítő szövetség, a FOTA újabb radikális lépésekről egyezett meg csütörtökön. Az új javaslatok középpontjában továbbra is a költségcsökkentés és a nagydíjak izgalmasabbá tétele áll.
A Ferrari az idei esztendőben mindkét bajnoki címet meg akarja szerezni, és keményen dolgoznak a cél elérése érdekében. Az új autó jól üzemelt a tesztek során, a kisebb meghibásodások pedig nem jelentenek komoly problémát.
A Honda GP Limited, a Honda Racing társasági neve, elkezdte a hivatalos papírok kidolgozását a kivásárlási menedzsment előtt. A csapat jövője előreláthatólag két héten belül eldől.