Nos, a motorozás Kimivel isteni volt. Fogalmam sincs mennyivel száguldottunk, őszintén szólva nem is érdekel, de nagyon élveztem. Ezután kezdtem lekászálódni a motorról, és levettem a sisakot.

     - Már is itt hagysz? - kérdezte Kimi szomorú ábrázattal

     - Nem hagylak itt csak, leszálltam.

     - Oké, rendben. – de még mindig olyan letört kinézete volt

     - Valami baj van? – kérdeztem

     - Nem nincs, csak olyan jó volt, hogy ilyen közel voltál hozzám

Jaj, anyám. Nekem is… Nem bírom már sokáig. Egyszerűen imádom. És itt ügyködik szegény, hogy minél közelebb kerüljön hozzám. Nem tudom már leállítani. Nem megy.

     - És… szerinted csak a motoron tudsz hozzám közel kerülni? – kérdeztem vissza kedves mosoly kíséretében.

Felcsillant a szeme és elmosolyodott. Vette a lapot. Lassan magához húzott, és megcsókolt. Most nem ellenkeztem. Igaz, tegnap már egyszer megcsókolt, de ez más volt. Egészen más. Mindketten erre a csókra vártunk a találkozásunk kezdete óta. A karjaiban tartott, jó szorosan, és percekig csak csókolóztunk. Hosszú és szenvedélyes volt. Egyszer csak sugdolózást hallottunk. Liz és Rami állt mögöttünk kézen fogva.

     - Látod, mondtam, hogy még ma összejönnek – mondta Rami Liznek, miközben vigyorgott ránk 1000-rel.

Először Kimire, majd Lizre és Ramira néztem. Én is és Kimi is elvigyorodtunk. Oda bújtam hozzá, mire ő szorosan magához ölelt, jelezve a jelenlévőknek, hogy minden rendben, és valóban úgy néz ki, hogy Kimi és én együtt vagyunk.

     - Akkor mi nem is zavarunk. – mondta Rami – Én visszakísérem Lizt a szállodába. Azzal elmentek.

     - Lassan nekem is vissza kellene mennem. – mondtam Kiminek, de még nem engedtem el

     - Rendben, de … - és ismét meg akart csókolni, de a szája elé tettem a kezem és elengedtem

     - De kis telhetetlen vagy! Aki a kicsit nem becsüli… - mondtam neki kedvesen

     - Jól van na… - és lebiggyesztette a száját. Jaj, ne má’. Olyan nehéz neki ellenállni, de muszáj, mert ha rajta múlik, soha nem jutok vissza a szobámba.

     - Ne csináld, kérlek. Késő van. Megyek, rendben?

     - Rendben, de majd én elviszlek. Nem mész te egyedül sehova ilyenkor.

Elmosolyodtam és bólintottam, hogy hazavihet.

Beültünk a kocsiba. Most Kimi mellé ültem. Mindig bámult, és mosolygott. Látszott rajta, hogy jó kedve van, és boldog. Ennek örültem.

     - Az útra figyelj már, te! – mondtam neki kedvesen

     - Nyugi nem engedem, hogy bajod essen, de te nem tudod milyen nehéz az útra figyelni, mikor egy ilyen lány ül mellettem.

     - Akkor nincs, mese, legközelebb nem furikázol. Majd hívok egy taxit.

     - Na ne már!!! Ennyire nem bízol a vezetői tudásomban, és bennem?!? Hát ez szomorú. – és úgy tett, mint aki bevágta a durcát, miközben piros lámpát kaptunk és meg kellett állnunk.

     - Nem mondod, hogy most megsértődtél…

     - De igen. Ez nagyon rosszul esik. – és játszotta a sértődöttet, de igazából csak azt akarta elérni, hogy valahogy megsajnáljam és kiengeszteljem. A francba, hogy ilyen aranyos. Egyszerűen lehetetlen neki nemet mondani. Elérte a célját… Kapott egy hatalmas puszit a szájára, de nem érte be ennyivel. Megcsókolt. Azon kaptuk magunkat, hogy hosszú kocsisor dudál mögöttünk, és idegesen kiabálnak az emberek. Még jó, hogy Kimi nem érti…

     - Na gyerünk, mert ezek megesznek vacsorára – utasítottam Kimit

     - Azt próbálják meg… - azzal a gázra lépett és nyoma sem volt a hosszú sornak

Megérkeztünk, és megálltunk a szálloda előtt ahol laktam.

     - Bekísérjelek?

     - Nem kell, betalálok. – Kapott egy gyors csókot, és kiszálltam az autóból.

     - Köszönöm ezt a napot, igazán jó volt. Jó éjt! – néztem vissza hozzá a lehúzott ablakon

     - Örülök neki. Neked is jó éjt és szép álmokat – mondta, én pedig elindultam. Kimi megvárta, amíg bemegyek, majd elment.