Reggel korán keltünk. Összekaptuk magunkat, gyors reggeli, és mentünk is a srácokhoz a Ringre. Simán beengedtek, hiszen volt jegyünk, a boxutcánál viszont nem volt egyszerű dolgunk. Nem akartak beengedni az istennek se.

- Kimi ismer minket! Esküszöm! Higgye már el!

     - Jaj, kislány, ha tudnád, hányan akarnak bemenni ezzel a szöveggel. – nevetett gúnyosan egy biztonsági

     - Esküszöm! Haljak, meg ha nem igaz! Higgye már el! Kimi és a bátyja várnak! Engedjen be! Be kell mennünk!  Kimiiiiiii!!!!!!!!!!!!

     - Kislány… semmire nem mész. Ők magasról tesznek rátok! Menjetek vissza anyukához! – de ekkor a biztonsági már nagyon erősen fogta a karunkat, már fájt.

     - Engedjen el, ez fáj! – kiabáltunk Lizzel

     - Engedje be! – már sírtam. Már rosszul voltam a kiabálástól, és a karom is fájt, úgy szorította az a vadállat…

     - Engedjen be… - mondtam kifáradva, elcsukló hangon, és sírtam

     - Most azonnal engedje el őket! Vadállat! Hogy bánhat így egy nővel?! Normális?! – végre megjelent Kimi, és elengedett a koma. Sírva szaladtam oda hozzá, és megöleltem, amennyire csak tudtam, ő pedig szorított magához. Közben Rami is megjött, így Liz sem maradt egyedül.

     - De, én csak a munkámat végeztem. Nem engedhetek be akárkit.

     - Ők nem akárkik! Megértette?! És ha azok is lennének, hogy merészeli olyan erősen szorítani a karját egy nőnek… Még egy ilyen és repül! Értve vagyok!?!

     - Igen… - mondta dühösen a fickó, miközben megvető pillantásokat vetett ránk

     - Minden rendben? Ugye nem bántott!?! Jól vagy? – kérdezte Kimi aggódva, miközben úgy szorított, ahogy csak tudott. Én pedig bújtam hozzá, amennyire csak tudtam.

     - Igen jól vagyok. Ne aggódj! – mondtam szipogva – Nem is tudom, mi lett volna, ha nem jössz.

     - Ne félj, nem bánthat senki. Azt nem engedem. – törölgette a könnyeimet.

Mikor lassan megnyugodtam, elindultunk a McLaren boksz felé. Nagyon kedvesen fogadtak, jól esett.

Elkezdődött az időmérő. Kiminek mennie kellett. Én a boxból figyeltem az eseményeket. Az első szakasz lement. Kimi begurul a boxba, és fejét rázva száll ki a kocsiból. Épp, hogy bejutott a 16-ba…

     - Egyszerűen nem értem! Tegnap még minden rendben volt. Most is az elvileg, de egyszerűen lassú. És nem értem miért. – panaszkodott Kimi. Ron is átsétált a boxba, ami nem szokása. Valami nem stimmel. Igen csak hosszú eszmecserét folytatott, Kimi, Ron, Norbert (Haug), és a szerelők. De semmi. Tanácstalanok. Nekem volt egy kósza ötletem, de nem mertem előadni. De mégis…

     - Ron! Csak egy kérdésem lenne, ha nem baj. Valószínűleg hülyeség, de mi lenne, ha … …. …. – és elővezettem Ronnak az ötletemet. Kimi pedig csak nézett rám, szinte tátott szájjal, hogy hogyan pattanhatott ki ilyen az én fejemből.

     - Ron! Tudod mi az érdekes?! Hogy nem is hülyeség, amit ez a lány mond – mondta Norbert

     - És működhet? – kérdezte Ron

     - Egy próbát megér – hangzott a válasz.

De ekkor még nem foglalkoztak velem, egyedül Kimi volt az, aki elámult rajtam, rám kacsintott, majd visszament a pályára, amint megváltoztatták a szükséges beállításokat.

Kimi mindkét hátra lévő részben a legjobb volt, így ő nyerte az időmérőt. Amint Kimi visszaért, levette a sisakot, és megcsókolt.

     - Imádlak! Hihetetlen vagy! – mondta, és alig akart elengedni. Én nem tudtam mit mondani. Ron is megjelent.

     - Mira! Elismerésem! Fantasztikus, hogy rájöttél arra, amire mi nem. Pedig egyszerű… És Kimi! Örülök, hogy ilyen lányt találtál. Azt ajánlom vigyázz rá, mert különleges. – monda Ron

     - Tudom! Egy istennő. Vigyázok rá, ebben egy percig se kételkedj! – válaszolta Kimi miközben én megszólalni sem tudtam, mert fogalmam sem volt róla, hogy ilyen jó gondolatom támadt, csak ötlet volt…

     - Ez a te érdemed! Mindenki nevében köszönöm! – mondta Kimi

     - Azért ne túlozzunk. Még a végén zavarba jövök. Te pedig menj! Kezdődik az interjú. – azzal Kimi elment. Ezalatt Ron még egyszer gratulált, és  feltett egy költői kérdést.

     - Nincs kedved, holnap, a futamon asszisztálni nekem? – csúnyán kifejezve, köpni nyelni nem tudtam. Csak csodálkoztam mi ez a nagy szenzáció. – Okos lány vagy, ez már kiderült. És van még egy hely. Szóval lenne kedved?

     - Persze! Szívesen. – válaszoltam rá, némi szünet után

     - De Kiminek ne szólj. Had legyen neki meglepetés, hogy holnap te szólsz a fülére a rádión. Rendben?

     - Igen – válaszoltam és mindketten elmosolyodtunk.

Kimi visszaért az interjúról, melyen feltűnően boldog volt. Utána is alig tudott vissza jutni hozzánk. Az újságírók nem hagyták a „Mitől ilyen felhőtlenül boldog?” „Igaz, a hír, hogy új barátnője van?” „Valóban egy magyar lány az?” kérdésekkel. Kimi persze semmire nem válaszolt, csak próbálta magát átverekedni a tömegen. Nagy nehezen sikerült, ezalatt Mika és Erja is megérkezett, a riporterek serege pedig eltűnt.

Négyesben beszélgettünk. Erjával pedig egészen jóba lettem. Ezalatt Liz és Rami félre vonult, kettesben akartak lenni.

     - Mira! Holnap futam után, este lesz egy party az F1-eseknek. Mindenki ott lesz, aki számít. Szeretném, ha te jönnél velem. Mint a barátnőm. – szögezte nekem a kérdést Kimi

     - Hát én nem is tudom… Nincs is ruhám, amit fel tudnék oda venni.

     - Ez ne legyen probléma! Bízd rám! Isteni leszel. – vágott közbe Erja, nehogy véletlenül egy „nem” csússzon ki a számon.

     - Na?! Egyéb ellenvetés? – kérdezte Kimi.

Szép… így sarokba szorítani. Nem mondhatok nemet. És igazából nem is akarok.

     - Rendben van. - válaszoltam

     - Ez a beszéd – mondta Erja – Holnap megyünk és veszünk neked egy fantasztikus ruhát. Reggel felhívlak és megbeszéljük, oké?

     - Oké

Nagyon fáradt voltam. Azért az a reggeli incidens és ez a nagy hűhó jócskán kivett belőlem. Megkértem Kimit vigyen haza. Nem is ellenkezett, tudta, hogy picit sok volt nekem ez a nap. Út közben el is aludtam mellette a kocsiban. Nem akart felébreszteni, így karba vett, és felvitt a szobába. Liz nyitott ajtót, ő persze már otthon volt. Letett az ágyamra. Pár percig nézett, majd adott egy puszit és indulni készült. Erre felébredtem. Észrevettem, hogy nincs az ágyam mellett. Félálomban utána szóltam.

     - Kimi! – szóltam neki, halkan, mert hangosan nem sikerült, hisz félig aludtam.

     - Tessék! Mondd nyugodtan. – jött vissza és az arcomat simogatta.

     - Szeretlek. – mondtam neki kómás képpel

     - Én is nagyon szeretlek. – mosolyodott el – De most aludj. Holnap találkozunk. Jó éjt! – adott még egy puszit és elment. Most tényleg.