Reggel, kómásan ébredtem. Nem is nagyon emlékeztem, mi történt tegnap este. Liz már kint volt a konyhában és reggelit készített. Nekem pedig megszólalt a finn himnusz a telefonomon. Kimi hívott.

     - Szia Kimi! – vettem fel

     - Szia! Jól aludtál? Hogy vagy?

     - Jól aludtam és jól vagyok, köszi.

     - Ennek örülök. Ő… emlékszel mi történt az este?

     - Elaludtam. Másra nem nagyon. Miért? Mire kellene?

     - Nem, semmire. Csak kíváncsi voltam. – „Nem emlékszik. Nem emlékszik rá, mit mondott az este. Biztos nem is mondta komolyan. Hiszen félig aludt. Pedig olyan jó volt hallani. Még sose mondta ki azt a bűvös szót. De hát ez van…” –gondolkodott Kimi

     - Rendben, te tudod.

     - Mikor jöttök ki? – kérdezte

     - Liz nemsoká megy, én viszont még most keltem, és még délelőtt el kell mennem Erjával. Tudod, a party miatt.

     - Persze. Tudom. De a futamra itt leszel?

     - Mindenképp.

     - Akkor megnyugodtam. Várlak.

     - Sietek, ígérem. Na menj, mert Ron leharapja a fejed.

     - Oké. Szia! Puszillak

     - Én is puszillak. Szia!

De amint leraktam, ismét hívtak. Erja. Felvettem.

     - Szia!

     - Szia Mira! Egy óra múlva lent várlak a taxival a szálloda előtt.

     - Oké ott leszek.

     - Most le kell tennem. Akkor egy óra múlva. Szia – azzal le is tette

Egy óra. Rendbe kell kapnom kicsit magam. De ekkor ismét megszólalt a telefonom. Milyen kapós lettem hirtelen… Anya volt az. Tényleg! Anya! Neki még fogalma sincs mi történt velem az elmúlt 3 napban.

     - Szia anya! Hogy vagy?

     - Köszönöm jól, de inkább arról mesélj, hogy te hogy vagy.

     - Nagyon jól. El se hiszed mi minden történt velem. – és elmeséltem neki mindent. Onnan, hogy Ajaxba botlottam Pest utcáin, Kimi vacsorázni hívott, a csapat befogadott, Ron kedvel, hogy holnap asszisztálok neki a futamon, és Kimi elhívott egy partyra, mint a barátnőjét.

     - Ez mind szép és jó. Nagyon örülök, hogy boldog vagy. De azt hiszem, elfelejtettél valamit. Holnap kora reggel haza kell jönnöd. – úr isten! Tényleg! Jaj, ne már!

     - Igazad van… Valóban elfelejtettem. – szomorodtam el teljesen – Most mennem kell. Erja vár. Akkor holnap. Szia! – azzal leraktam.

Amennyire örültem anya hívásának az elején, most annyira kívántam azt, hogy bár ne hívott volna. Teljesen elrontotta a kedvem. De rendbe kell kapnom magam. Erja nem láthatja meg, hogy valami nincs rendben. És Kimi előtt is tartanom kell magam. Legalább a party végéig. Nehéz lesz, de muszáj.

 Nagy nehezen elindultam. Erja már várt a taxival. Beszálltam, és elindultunk. Út közben végig arról faggatott, mi van Kimivel. Anyával való beszélgetésem után kissé nehezemre esett beszélni a dologról.

Nemsokára megérkeztünk… Rengeteg ruhát felpróbáltam, de egyik se volt az igazi. „Nem” „Túl hosszú” „Túl színes” Túl hétköznapi” „Ez sem jó” – hangoztak Erja válaszai a felpróbált ruhákat illetően. De aztán:

     - Ez lesz az. Tökéletes. Csodaszép. – mondta végre Erja. Nekem is ez a ruha nyerte el leginkább a tetszésemet. Sötét, térdig érő ruha volt, nyakba akasztós felső része volt, a háta pedig teljesen nyitott. Valóban szép volt.

     - Nagyon jól áll. Már csak egy cipő kell hozzá – és már hozta is az általa kiválasztott cipőt.                         Felvettem, és belenéztem a tükörbe. Őszintén szólva, soha nem éreztem még magam olyan szépnek, mint akkor. Csodálatos volt a ruha.

     - Ha Kimi este meglát… - ekkor eltörött a mécses. Lehuppantam egy székre és sírni kezdtem. – De hát mi a baj? Valami rosszat mondtam? Ne haragudj. – mondta rögtön Erja

     - Nem, nem mondtál semmi rosszat, csak… á mindegy. – mondtam sírva

     - Csak mi? Egyáltalán nem mindegy. Mondd el nyugodtan. Sírd ki magad.

     - Ó Erja! Én olyan szerencsétlen vagyok! Teljesen elfelejtettem, hogy nekem holnap kora reggel, haza kell mennem, Kiminek is tovább kell mennie, és nem látom többet. Kész, vége, ennyi. Mindennek vége. Nem lett volna szabad belemennem ebbe az egészbe. Nem lett volna szabad ilyen engednem Kimit magamhoz. Hiszen holnap mindennek vége. Eleinte rossz lesz, de majd elfelejt, jön egy másik lány, aki okosabb és szebb nálam, és emlékezni se fog rám. De már nem tudok mit tenni. Beleszerettem. Ma estig még folytatnom kell ezt az egészet. A Kimi kedvéért. De holnap vonatra szállok, és életem legrövidebb, de legszebb szakasza lezárul. Mindössze ennyi a bajom. – mire végig mondtam, már nem is sírtam, csak üveges tekintettel bámultam magam elé.

     - Te miről beszélsz? Igen, holnap haza mész. És? Kimi imád téged. Ezzel nem lesz vége semminek. Minden szabad percét veled fogja tölteni, ebben biztos vagyok. Ne beszélj ilyeneket! Kérlek. Működni fog. Higgy nekem!

     - Gondolod, hogy működne? Távkapcsolat? Kétlem.

     - De igen! Ismerem Kimit. Akit szeret, azért bármit megtesz. Márpedig téged szeret. Ez egészen biztos. Felejtsd el ezt a hülyeséget! Most megvesszük ezt a ruhát, Minden rendben lesz ma, és este nagyszerűen fogsz kinézni, és nagyon jól fogjátok érezni magatokat. De kérlek, tedd félre ma ezt a félelmedet. Ne rontsd el a napodat és a Kimiét se.

     - Talán igazad van. Rendben.

Miközben úton voltunk visszafelé, Liz hívott telefonon.

     - Szia!

     - Szia! Mikor jössz már?

     - Nem soká ott vagyok. De figyelj! Te tudsz róla, hogy mi holnap kora reggel hazamegyünk, és Kimi és Rami is elmegy, hiszen Rami is elfoglalt.

     - Persze. Tudom. Nem felejtettem el.

     - Hogy tudod te ezt ilyen jókedvvel mondani?

     - Rami most egy hosszabb szüneten van. Kb. egy hónapig nincs versenye, és hazautazik holnap velem. Hozzánk. Hát nem nagyszerű?

     - De. Az.

     - Ugye! Tudom. Olyan boldog vagyok!

     - Rendben. Örülök neki. – azzal lecsaptam a telefont.

Mi ütött Lizbe?! Örülök, hogy neki minden összejön, de velem már nem is foglalkozik? Csak magával van elfoglalva. Eddig ő soha nem volt ilyen. Mivel a legjobb barátnőm, most valamiféle együttérzést vártam, de ő csak lelkesen újságolja, hogy milyen jó, hogy Rami hazautazik vele…

     - Ne törődj semmivel. Csak magaddal és Kimivel. Használd ki ezt a napot és ne szúrd el. Ha pedig szereted Kimit, ne fogd vissza magad, csak azért, mert haza kell menned.

     - Igazad van. Nem fogom. Nagyszerű nap lesz – és talán visszatért az életkedvem