Bementem és hanyatt vágtam magam az ágyamon. Minden úgy volt a szobámban, ahogy hagytam. Az asztalomon, még a lista, hogy mit kellett vásárolni az útra, a naptárban bejegyzés: „Csütörtök 8 óra, indulás a Ringre”, az ágy mellett McLaren-es ruha katalógus…

Újra a szobám édes magányát élvezhettem. Habár iszonyatosan hiányzott az elmúlt pár nap, hiszen még igencsak frissek az élmények, mégis jó volt egyedül a szobámban. Az a szoba az enyém. Itt mindig elbújhatok a világ elől, kidühönghetem, kisírhatom, vagy esetleg kiugrálhatom magam örömömben. Az a négy fal mindent tud rólam. Ismeri az egész életem…

Miután mindezt végig gondoltam, elmentem és letusoltam, majd kipakoltam a táskámból. Ezután lehuppantam az ágyamra és előkaptam a laptopot. Megnéztem az email-eket. Egy rakás ismerős és haver írt, hogy értesültek róla, hogy kimentem a futamra és most nagyon irigykednek, és milyen jó nekem, stb. – De még milyen jó… - gondoltam magamban, majd válaszoltam nekik, hogy hazajöttem. Ezután feltöltöttem képeket a gépre, amiket készítettem. Volt ilyen is, olyan is. De amik a legközelebb álltak a szívemhez, azok a Kimivel készült közös képek voltak. Ismét a könnyem csordult, de azonnal letöröltem őket, és nyugalomra intettem magam. Nem sírok! Épp aludni készültem már, mikor jelzett a telefonom. „új üzenete érkezett”. Kimi. „Szia kicsim! Remélem egyben hazaértél. Reggel felhívlak. Szép álmokat és vigyázz magadra! Hiányzol! Szeretlek! Sokszor csókollak.  Kimi” – elmosolyodtam, és végre nyugodtnak éreztem magam. El is aludtam azonnal.

Reggel meglepően korán ébredtem. Nem is értem miért. Feküdtem az ágyamban, és hol a plafont néztem, hol a Kimis posztereket a falon. Kis idő múlva anya nyitott be.

     - Már ébren vagy? Hoztam egy kis reggelit.

     - Köszi.

     - Jobban vagy?

     - Igen, jobban. Ne haragudj, hogy tegnap olyan flegma voltam, meg ilyenek, de nem voltam beszédes kedvemben.

     - Semmi baj. És most beszédes kedvedben vagy?

   - Hát, annyira talán igen, hogy elmeséljem mi történt. - elővettem a laptopot, hogy képeket is mutassak, és elkezdtem mesélni.

     - Az égész úgy kezdődött, hogy sétálni mentem és Ajaxba botlottam, aztán…. – és mindent részletesen elmeséltem.

     - Értem. Hát nem kevés dolog történt veled ezalatt a pár nap alatt. Megértem, hogy kimerült vagy. De most őszinte választ kérek. Szereted?

     - Igen! Határozottan igen.

     - És ő is szeret téged? – hangzott a második kérdés, de erre nem tudtam válaszolni, mert csörgött a telefonom és azonnal felkaptam. Kimi hívott. Megígérte tegnap az sms-ben, hogy reggel felhív. És fel is hívott. Percekig, beszéltünk. Anya egy szót se értett angolul, de az arckifejezéseimből, és a hangsúlyból rájött kivel beszélek. Sok „szeretlek” és „hiányzol” után letettem végre a telefont.

     - Igen! – mondtam anyának

     - Mi igen? – kérdezte értetlenül

     - Az, hogy ő is szeret engem. Tudom.

Anya kedvesen elmosolyodott és megölelt.

     - Hát nem irigyellek benneteket, de muszáj volt hazajönnöd, tudod. Hisz két hét múlva suli. – mondta anya

Pff! Tényleg. A suli. Na ez most tényleg teljesen kiment a fejemből… De most nem érdekel. Végig lustultam a napot. Csak filmet néztem, zenét hallgattam, és járattam az agyam. Már sokkal nyugodtabb voltam, de még nem voltam többre képes.