Ismét teltek a napok, kezdtem visszarázódni a sulis hétköznapokba, míg egyik nap nem várt „meglepetés” ért a suliban…

Amint Lizzel beléptünk az osztályterembe, azt véltük felfedezni, hogy az egész osztály egy kupacban áll az egyik padnál, és bőszen néznek valamit. Egy jó hírű magazin volt. Véletlen pont egy olyan magazin, akinek a fotósa ott volt azon a bizonyos partyn. És hát milyen képek voltak leközölve? Naná, hogy Kimi és én. A címlapon is mi voltunk, a következő szöveggel: „Egy magyar lány a szerelem tárgya” Anyám… mi lesz itt… Mikor észre vették, hogy ott állunk mögöttük és mi épp azt lessük, hogy ők mit lesnek, hirtelen megfordultak.

     - Mira?! Ő… te itt vagy? Nem vettünk észre. – monda az egyik csaj

     - Látom…

     - Ez meg mi?!! – kérdezte egy másik csaj, akivel soha nem kedveltük egymást. Azt állította, szereti az F1-et, de csak azért nézte, hogy a pasikat sasolja. És épp Kimi volt a „kedvence” (mondjuk ilyen alapon érthetőJ)

     - Látod, nem? Most mit magyarázzak rajta? – mondtam. Na mindjárt jön a faggatózás. Ezért nem is beszéltem róla, nem akartam nagydobra verni.

     - Igen látom. De mégis mit jelent ez? Ez te vagy a képen Kimivel, nem?

     - Igen én vagyok.  – most már nincs értelme tagadni

     - Te összejöttél Kimivel?

     - Nagyon úgy tűnik… - mondtam

     - Hogy te mekkora egy… - kezdte meg a mondatot, miközben hozzám vágta a magazint

     - Mekkora mi vagyok? És miért? Erre most már kíváncsi vagyok! Na mondd bátran!

     - Egy… egy… cafka! Undorító. Csak úgy fogod magad, kimész egy futamra és felszeded más pasiját?

     - Te mégis miről beszélsz ember? Mi az, hogy más pasiját? Senkinek sem a tulajdona. Jennitől pedig már régen elvált, ha erre céloztál.

     - Nem. Nem Jennire céloztam. – kis csönd, majd: - Te elvetted a pasimat!

Hát ezt nem hiszem el. Létezik ilyen? Hát ezek szerint igen… Elvettem az ő pasiját. Hát ez rohadt jó…

     - Hát, kisanyám, te bolond vagy.

     - Nem én vagyok a bolond. Te egy szemét dög vagy, és utolsó k….a! – tört ki a csaj iszonyatos hisztiben. Toporzékolt, mint egy óvodás, és elkezdett engem püfölni.

     - Na most van elegem belőled Barbika drága! (Ugyanis Barbinak hívták az egyébként szőke, elkényeztetett libát. Milyen találó név neki, nem?) – azzal lekevertem neki egy akkora pofont, amekkorát csak bírtam. Iszonyatosan fájt utána a kezem, de legalább seggre ült tőle. Megérdemelte. Már régen érlelődött ez bennem, de ezzel a beszólással most betelt a pohár. Az eset után persze nem kerülhettem el az igazgatóit. Küldtek is egy levelet a szüleimnek. Azelőtt, ezen teljesen kiborultam volna, de most valahogy nem tudott érdekelni.

Mikor hazamentem, belenyomtam a levelet anya kezébe, és bamba fejjel leültem a konyhaasztalhoz.

     - Mi? Igazgatói intőt kaptál? Te nem szoktál így viselkedni. Ez nem jellemző rád. Mi bajod? – kérdezte anya kissé szigorúan. Erre apa is kijött a konyhába.

     - Mi van már? Veszekedtek? Mi történt? –kérzedte

     - Tessék itt van. Olvasd el. – nyomta anya apa kezébe a papírt. Apa végigolvasta a levelet, majd hangos nevetésben tört ki.

     - Te ezen nevetsz? A lányod kis híján leütött egy lányt. – mondta anya felháborodva

     - Jól tette. – kacagott tovább apa, mire anya felkapta a vizet, és kirohant a konyhából

     - Te tényleg lepofoztad azt a csajt? – kérdezte apa

     - Le.

     - Kit? És miért? – jöttek a következő kérdések

     - Barbit. Mert azt mondta, hogy egy k….a vagyok és elvettem a pasiját. –  és elmeséltem az egész történetet, erre apa még jobban röhögni kezdett. – Szóval kaptam egy igazgatóit – fejeztem be.

     - Na és? Ilyennek is lenni kell az életben. Jól tetted, hogy megvédted magad. Meg hát arra a csajra amúgy is ráfért már egy kis „helyrepofozás” – erre már én is nevettem – Anyáddal meg ne törődj, majd beszélek vele.

     - Oké. Köszi. Akkor én most elmegyek tanulni. – mondtam és bevonultam tanulni a szobámba. Kisidő múlva anya nyitott be és leült mellém.

     - Apád mesélte miért tetted, amit tettél. – mondta, de már nem szigorúan. – Jól tetted, hogy megvédted magad, bár akkor sem tartom helyesnek, hogy megpofoztad. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy részemről el van felejtve a dolog.

     - Kösz, hogy megértesz – öleltem meg anyát, majd folytattam a tanulást.

Este telefonon Kiminek is elmeséltem, mi történt, melyen ő is nagyot derült.

     - Nem is tudtam, hogy ilyen vad vagy – mondta nevetve

     - Ne gúnyolódj, mert téged is lepofozlak, ha már így benne vagyok.

     - Csak nyugodtan. Messze vagyok. – mondta

     - Ez az. Messze… - mondtam, már sokkal szomorúbban

     - Jaj, nem azért mondtam, hogy elszomorodj! Én örülnék a legjobban, ha a közeledben lehetnék, hidd el. Nagyon hiányzol. – Most ismét a szokásos „szeretlek” és „hiányzol” következett, majd letettük.