- Gergő! Jobb lesz ha most elmész. – mondtam

     - Szerintem is – mondta Kimi duzzogva

     - De… - kezdte Gergő

     - Nincs de. Menj haza kérlek. – és fel is álltam hogy kitessékelem.

Eljutottunk az ajtóig, és Gergő ismét megszólalt.

     - Gondold át.

     - Nincs mit átgondolnom. – és az ajtó felé mutattam

     - Kérlek.

     - Nem ígérek semmit. De menj már!

     - Nem megyek amíg nem válaszolsz.

     - Mégis mire válaszoljak?

     - Erre – és hirtelen megcsókolt az ajtóban. Először nem tiltakoztam, de aztán észbe kaptam. „Mi a fenét csinálok? Ez így nem jó! Én Kimit szeretem! Igen! Kimit! Csakis Kimit!” Majd ellöktem magamtól.

Kimi látta amit ellököm magamtól Gergőt, és nem hagyta annyiban.

     - Mit csinálsz, te kretén?! – szólt rá hangosan

     - Mi közöd hozzá?! – szólt vissza Gergő. Kimi már méregette a gyereket, hogy megüti, de nem engedtem. – Mira! – szólt ismét Gergő – Gondold át kérlek. Hozzád nem ilyen mirelit, mélyfagyasztott alak illik! – mondta kissé gúnyosan Kiminek célozva

     - Ne merd sértegetni! – förmedtem rá Gergőre. Kicsit hangosra sikerült, Kimi kissé összerezzent.

     - Még véded? Jaj ne szeresd már ennyire! Ezt te sem gondolhatod komolyan! Nézz magatokra! Szánalmas vagy… - mondta Gergő. Ezzel nagyon megbántott, és hirtelen könny szaladt a szemembe. Kimi látszólag most is higgadt volt, de valójában nem. A pillanat törtrésze alatt olyat bemosott Gergőnek, hogy az padlót fogott.

     - Öregem, ha ezt a sajtó megtudja… - fenyegetőzött Gergő, és a vérző orrát tapogatta.

     - Magasról teszek a sajtóra. Húzz el innen, mert te járod meg! – mondta idegesen Kimi.

     - Hú… megijedtem ám!

     - Hát jobban is teszed. Idióta… - szólt Kimi és kezdte Gergőt kilökdösni az ajtón.

     - Most elmegyek, de láttok még! – a mondat másik felét már kiabálta, mert közben Kimi rácsukta az ajtót és kulcsra zárta. Megfordult és csak állt csendesen. Már nyoma sem volt az előbbi idegességnek. Legalábbis jól leplezte. Én pedig a fal tövében ültem megsemmisülten, és bámultam magam elé könnyes szemmel.

     - Egyetlen kérdésem lenne és nem faggatlak tovább. -  mondta Kimi, miközben leguggolt elém. – Szereted? – kérdezte

     - Én… én… az már régen volt és átvert, becsapott

     - Ne beszélj mellé kérlek. Válaszolj. Szereted? Még mindig szereted?

     - Én… - kezdtem, és gondolkodóba estem. „Tényleg nem tudom mit érzek. Azt biztosan tudom, hogy Kimit szeretem. De… talán Gergőt is. Még mindig? Nem lehet… Mikor emlékeztetett a régi dolgokra, és mikor azt mondta szeret, olyan őszintének tűnt. Valószínű megint csak játszani akar velem, vagy idegesíti a boldogságom Kimivel, nem tudom, de akkor is őszintének tűnt. Akkor nagyon megingatott. Egy kis időre csak rá gondoltam és el is felejtettem talán, hogy Kimivel vagyok. Ezt szégyellem… De mikor elment, visszazökkentem a valóságba. Nem változott meg. Ugyanolyan szemét, mint volt. Mégis hogy beszélt… Egy életre végeztem vele. Látni sem akarom! Soha többet” Most, hogy azt hiszem tisztáztam magamban a Gergő dolgot, Kimire gondoltam. „Igen. Kétségem sincs! Kimi az akit én szeretek. Csak ő.”