47. rész:
2007.05.22. 08:15
Reggel arra ébredtem, hogy valaki néz. Kimi. Feküdt mellettem, a fejét a kezén támasztotta.
- Szép jó reggelt. - mondta
- Szia, jó reggelt – válaszoltam ásítva. Kaptam egy puszit, majd rövid csend következett.
- Azt hiszem, megvan. – törte meg a csendet Kimi
- De mégis mi? Mi van meg? – kérdeztem
- A megoldás arra, amiről az este beszéltünk.
- Igen? – csillant fel a szemem – És mi lenne az?
- Hát… nem tudom, mit fogsz szólni hozzá, de szerintem ez a lehető legjobb ötlet.
- De mondd már!
- Hát arra gondoltam, hogy mi lenne, ha velem jönnél?
- Őőő, de mégis hova?
- Mindenhova.
- Hogy érted? – csodálkoztam, felhúzott szemöldökkel.
- Gyere velem. Mindenhova. Svájcba. Aztán ha kezdődik az évad, akkor is. Szerintem még munkát is találnánk neked a csapatnál. Gyere velem, kérlek.
- De… de… uhh. Hát én… Jó lenne, de... Itt van a suli, és különben is. Anyáék így is több mindenbe belementek egy szó nélkül, mint gondoltam. Ebbe nem egyeznének bele.
- A szüleidet bízd ide. A sulit meg… befejezed a neten. Úgy sincs már sok hátra, nem?
- Igen, de… Liz is itt van. Nem hagyhatom itt pont most.
- Akkor ő is velünk jön. Majd Svájcban szerez magának valakit. – mosolyodott el. Nem tudtam mit mondani. Ez tényleg nagyon jó lenne. – na mit mondasz? – kérdezte
- Hát. Talán Liznek könnyebben menne a felejtés. És igazából a sulit már nagyon utálom. Talán jót tenne a levegőváltozás.
- Akkor?
- Oké! – vágtam rá, és megcsókoltam. – De a szüleimmel beszélni kell.
- Rendben. Persze. Még ma megemlítem nekik.
Ebéd után úgy gondoltuk előadjuk a dolgot anyáéknak.
- Anya, apa! Mennyünk a nappaliba. Mondani szeretnénk valami fontosat. - kezdtem
- De… ugye nem vagy… - meresztett anya hatalmas szemeket
- Dehogy vagyok terhes! Egészen másról van szó. – vágtam rá gyorsan, mielőtt befejezte volna a mondatot. Majd mindenki leült.
- Arról van szó… - kezdte Kimi – hogy ki kellene küszöbölni a távolság-problémát köztem és Mira közt.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte apa
- Arra gondoltunk, illetve az én ötletem volt, hogy mi lenne, ha Mira velem jönne. Mindig. Most majd Svájcba hozzám, aztán ha az idény megkezdődik, akkor is.
- Mi? Szó sem lehet róla! – vágta rá anya – Itt van a suli. Nem hagyhatod abba. – célozta nekem a dolgot. – Vagy mégis hogy gondoltad?
- Nem hagynám abba a sulit. Csak a neten fejezném be. Már úgy sincs sok hátra, és amúgy is utálok már suliba járni.
- De hát, ott egyedül a nagyvilágban… - folytatta anya, de már alacsonyabb hangerőn.
- Nem lesz egyedül! – vágott közbe Kimi. – Semmi baja nem lesz, és én majd mindenről gondoskodok. Nem lesz baj.
- És ha minden jól megy Liz is velünk jönne. Svájcba. – folytattam
- De… de… - habogott anya – Te nem is szólsz semmit?! – szólt rá mérgesen apára
- Most mit szóljak? Szeretik egymást, és együtt akarnak lenni. Hol itt a probléma? – „Ez az! Tudtam, hogy apára számíthatok ilyen téren.” J
- Hogy hol itt a probléma? A lányod épp el akar menni. És nem a szomszéd városkába! – borult ki anya.
- Ne csináld már! Vedd már észre, hogy felnőtt. Előbb-utóbb úgyis itt hagyott volna minket. És az az előbb-utóbb most jött el. Bele kell törődnünk. És azért gondolom, meglátogatna néha-néha. – mondta apa, én pedig hevesen bólogattam. – Bízz már benne egy kicsit. Nem lesz semmi baja. Szerintem jó kezekben lesz. – mosolygott apa, mire most Kimi kezdett hevesen bólogatni.
- Talán igazad lehet… - vallotta be anya szomorúan. – Oké! Mennyetek. – mondta ki nagy nehezen.
- Köszönöm! Nagyon szeretlek benneteket! – és megöleltem mindkettőjüket.
|