Lassan elém lépett, majd leguggolt.

     - Még egyszer boldog születésnapot! – mondta és egy kis dobozt adott a kezembe.

     - Ó, ez gyönyörű! – nyitottam fel a dobozt melyben egy csodaszép nyaklánc volt. Egy mosolygós nap volt a medál. Épp olyan, mint Kimi tetoválása. A hátuljába pedig egy „I need you” felirat volt vésve. – Köszönöm. Szeretlek. – mondtam.

     - Én is szeretlek. – súgta a fülembe, miközben bekapcsolta a láncot a nyakamban, majd ismét ott guggolt előttem, és a kezemet fogta, és mélyen a szemembe nézett. Percekig csak néztük egymást. Majd lassan egyre közelebb hajolt, de csak nézett. Egyre nehezebb volt állni a pillantását, majd végre megcsókolt. A hideg végig futott a hátamon, és bejárta az egész testem, mikor végigsimította a karom. Lassan ledöntött az ágyra, és folytatta. …

Csodás este volt, majd másnap jó sokáig aludtunk. Miután felébredtünk, lementünk a konyhába. Liz már ott volt.

     - Te csináltál reggelit? – kérdezte Kimi

     - Miből? – néztem Lizre fájdalmas arccal – Hisz nincs is kaja a hűtőben.

     - Már van. Fél 1 van. Ez már ebéd. Én már megjártam a boltot, van kaja. – válaszolt Liz

     - Hogy mentél el vásárolni? 7 km-re van a legközelebbi bolt. A környéken csak egy kis közért - féle van.

     - Találkoztam egy kedves bácsival, aki elvitt. És most van kaja. Jó étvágyat. – mondta Liz és elénk pakolta az ebédet.

     - Kösz. – mondtuk egyszerre.

     - Öltözz kényelmesen. Elviszlek valahova. – mondta Kimi, miután befejeztük az evést.

     - Miért? Hova megyünk? – kérdeztem

     - Majd meglátod. Tetszeni fog. – válaszolt. Lizzel összenéztünk.

     - De Liz… - kezdtem

     - Én elleszek nyugi. – vágta rá mosolyogva

     - Biztos?

     - 100%

     - Oké – megadtam magam, és elindultam öltözni. Hamarosan elkészültem, Kimi már lent várt az ajtóban. Bólintottam, hogy mehetünk, és már nyitotta is az ajtót. Kézen fogva elindultunk. Egy darabig úton mentünk, majd egyre jobban erősödött a hely.

     - Hova viszel? – kérdeztem

     - Majd megtudod. – mosolygott. Már emelkedett is. Csodás. Egyre nehezebben másztam fel, kezdtem fáradni. Elcipelt hegyet mászni? De jó. Legalább szólhatott volna, hogy lélekben felkészüljek. Másztunk, másztunk, majd Kimi végre megállt. Én azonnal ledobtam magam a földre. Kiterültem.

     - Ezt még visszakapod, meglátod. – lihegtem – Legközelebb, ha te jössz hozzánk, viszlek valamelyik folyópartra sarat dagasztani. – mondtam még mindig levegő után kapkodva.

     - Nyugi már. Nem láttál még semmit. Gyere, áll fel. – nyújtotta a kezét és felhúzott.

     - Wooow! – nem tudtam mit mondani, csak álltam, a lábam földbe gyökerezett. Álltam, szinte tátott szájjal, míg Kimi hátulról átkarolta a derekam, és az állát a vállamra tette.

     - Mit szólsz? – kérdezte

     - Gyönyörű! – válaszoltam. Baloldalon fák, erdő, jobb oldalon sziklás rész, előttünk egy nagyobb szakadék-féle, ugyanis szemben egy hegyoldal volt gyönyörű vízeséssel.

     - Mindig ide jövök fel, ha szomorú vagyok, vagy bánt valami, vagy egyszerűen csak ki akarom szellőztetni a fejem. Itt mindig megnyugszom. Senki nem szokott ide járni rajtam kívül. Nekem fontos ez a hely, és meg akartam osztani veled. – mondta és megpuszilta az arcom.

     - Én… nem tudom, mit mondjak. Gyönyörű ez a hely. És… Köszönöm, hogy megmutattad nekem. Ez többet ér minden ajándéknál. – mondtam, mire ő elmosolyodott. Ott töltöttünk még kb. egy órát, majd elindultunk vissza. Lefelé persze könnyebb volt. Végig hülyültük az utat. Kergettük, meg lökdöstük egymást, le a hegyoldalon, az erdőben, a fák között. Esküszöm, mint akik most szabadultak az óvodából. Vagy inkább a diliházból? J