Ez alatt Liz megérkezett Nick házához. Megállt az ajtó előtt, nagy levegő, és csengetett. Illetve csak akart, mert az ajtó épp nyílt.

     - Te? – kérdezte Nick csodálkozva.

     - Igen én – mondta Liz unottan.

     - Oh, ilyen mély nyomot hagytam benned, hogy házhoz jössz? Tudtam, hogy ellenállhatatlan vagyok, de hogy ennyire… - kuncogott Nick

     - Ha ha. Marha vicces. Mi lenne, ha befognád. Nem önszántamból jöttem, ne örülj.

     - Nem is örülök, elég elviselhetetlen természeted van… De akkor minek jöttél? Elmondod, vagy egész este itt vitázunk?

     - Dugulj már el! Kiminek nagyon fáj a térde. Állítólag van valami krém, ami használ, de neki elfogyott. És elvileg neked van.

     - Jah az. Tényleg van. Gyere be, mindjárt hozom. Addig kérsz esetleg egy kávét?

     - Dehogy megyek. Itt megvárom, és már itt se vagyok.

     - Jaj, most mit játszod az agyad. Nem eszlek meg. Gyere már be, ne ácsorogj ott, mint egy szerencsétlen – mondta Nick és berántotta Lizt az ajtón. Szegény csaj a lendülettől majdnem orra esett.

     - Te nem vagy normális! Vadbar*om! – Liz kicsit ideges lett. – Hozd már azt a krémet, hogy mehessek végre! – parancsolt rá. Nick el is ment a krémért, közben Liz a képeket nézegette a polcon. „Oh, egész aranyos. – mondta magában, mikor egy gyerekkori képet látott Nickről - Volt valamikor” – tette hozzá gyorsan.

     - Itt van – mondta Nick közvetlenül Liz mögött állva, aki ijedtében összerezzent, és elejtette táskáját. Mindketten utána nyúltak, aminek az lett a következménye, hogy összefejeltek. Egy ideig csak nézték egymást, majd Liz visszaszállt a földre.

     - Auuu! Te béna! Meg akarsz ölni? – kapott a fejéhez Liz, miközben kitépte táskáját Nick kezéből és felállt.

     - Bocs! Nem akartam. Hozok rá vizes ruhát, vagy valamit. – próbálta Nick helyrehozni a dolgot

     - Ne! Meg leszek! – mondta Liz. Vetett rá egy utolsó mérges pillantást, és elindult.

     - A krém itt maradt! – kiáltott utána Nick. Liz idegesen visszafordult, kikapta a krémet a kezéből és már fordult is volna vissza, de Nick magához húzta.

     - Mit csinálsz, te hülye? Eressz el. – ellenkezett Liz, de valahogy nem olyan erővel. Kissé elgyengült Nick karjaiban.

     - Mondták már, hogy gyönyörű vagy, mikor mérgelődsz? – kérdezte Nick kedves mosollyal. És mielőtt Liz bármit is mondhatott volna, Nick megpróbálta megcsókolni. De nem járt sikerrel.

     - Te szemét! – mondta Liz, és lekevert neki egy pofont. – Hogy lehetsz ilyen?! – mondta, már könnyes szemmel. Majd rávágta az ajtót és haza indult.

Félúton járt, már nem is sírt, hanem gondolkozni kezdett.

„Mi bajom nekem Nickel? Hisz semmit nem ártott nekem. Az előtt sem volt vele bajom. Tegnap meg mikor találkoztunk, akkor is rendes volt. Olyan kedvesen ébresztgetett. De szemét voltam vele. Pedig ő nem akart semmi rosszat. És most meg… tök aranyos volt, mikor vizes ruhát akart hozni a fejemre. És mikor meg akart csókolni… Miért vagyok ilyen? Mi bajom?! És főleg miért haragszom rá? Végülis… be kell ismernem, helyes srác. Én ezt nem értem. Basszus! Nekem tetszik Nick? Á, nem. Az nem lehet. Miért tetszene? Utálom. De talán… bocsánatot kellene kérnem tőle. Hülyén viselkedtem. És nem kellett volna megpofoznom. Szegény! Igen. Visszafordulok, és bocsánatot kérek.” Azzal Liz visszafordult és ismét Nick háza felé vette az irányt

De ez alatt Nick is gondolkodni kezdett:

„Miért tetszik? Miért tetszik annyira, mikor olyan ellenszenves? Talán épp azért, mert így viselkedik velem? Nem kellett volna megcsókolni. Oké, nem is jött össze, de meg se kellett volna próbálni. Ezzel végleg magamra haragítottam. És igaza is van. Kretén voltam. De miért tettem? Én nem vagyok ilyen. Nem rohanok le egy lányt azonnal. Akkor most miért? Nem tehetek róla, de nem tudtam neki ellenállni. De azt hiszem hibáztam. Helyre kell hoznom, mert nem akarom, hogy haragudjon rám. Utána megyek. Igen, ezt kell tennem” – azzal Nick kabátot vett és indult Liz után.

Mindketten elindultak a másikhoz. Eléggé meglepődött mindkettő, mikor útközben összefutottak. Egy ideig egyikük sem mert megszólalni. Talán féltek egymás reakciójától.

     - Bocsáss meg! – mondták egyszerre. Erre mindketten elmosolyodtak.

     - Nem akartalak megpofozni, ne haragudj! – kezdte Liz

     - Ugyan már, nem kellett volna olyan rámanősnek lennem. Te se haragudj! – folytatta Nick

     - Rendben. – mosolygott Liz – Igazából, nem tudom miért voltam olyan ellenszenves veled. Soha semmi bajom nem volt veled. És most sem ártottál semmit. Nem értem magam.

     - Semmi baj. Én se vagyok ám, ilyen rámenős, csak… Hogy őszinte legyek, én kedvellek téged. Annak ellenére, hogy olyan elutasító voltál. Nem tudom miért, nem tudom. Csak azt, hogy… vonzódom hozzád. – mondta Nick és közelebb lépett Lizhez. Liz nem mondott semmit csak nézte őt. Nézték egymást hosszasan. Lassan egyre közelebb kerültek egymáshoz, de Nick nem akarta ismét megbántani Lizt, ezért nem hajolt közelebb. Kérdő, de kedves pillantás vetett a lányra, aki idő közben teljesen elgyengült. Egyszerűen nem tudta még egyszer elutasítani. Nick lassan megcsókolta Lizt, ő pedig nem ellenkezett. Minden baljós gondolata elszállt és pillanatokon belül egymás karjaiban voltak, szinte elválaszhatatlanul.

     - Ne haragudj. – mondta Nick.

     - Nem haragszom – válaszolta Liz, és ismét megcsókolta Nicket, jelezve neki, hogy nem bánta meg az előzőt. Visszasétáltak Nickhez, és teljesen elfeledkeztek az eredeti bajról, hogy Kiminek fáj a térde. De ez esetben ez nem gond, hisz ez volt a cél.