Másnap reggel korán keltünk, 8-kor kezdődött az a bizonyos megbeszélés. Összekaptuk magunkat és indultunk is.

Mikor megérkeztünk Ron irodájának az ajtaja elé, egy pillanatra megtorpantam.

     - Mi az? Meggondoltad magad? Ne már!

     - Nem. Nem gondoltam meg magam. Csak elbambultam.

     - Akkor jó. Mehetünk?

     - Persze. – válaszoltam, mire Kimi kedvesen elmosolyodott.

Kopogott egyet, majd benyitott. Hatalmas szoba tárult szemem elé. Modern és elegáns. Pont olyan amilyen egy kimért, angol úriemberhez illik. Minden a helyén, rendetlenségnek a nyoma sem látszott. Minden rendszerezve, hogy könnyedén átlátható legyen. A falon képek, amiken gyakorlatilag végig lehetett követni a McLaren fejlődését. Képek az egykori és jelenlegi pilótákról, és rengetek serleg. Szinte megnyugtató volt számomra körbe pillantani, hiszen olyan dolgokkal volt tele ez az iroda, amik nekem sokat jelentettek. Nem is tudom miért, de jó érzés töltött el.  Középen hatalmas asztal, mögötte egy kényelmes szék, melyben Ron foglalt helyet. Én teljesen önkívületi állapotba kerültem, amint nézelődtem.

     - Jó reggelt Ron! – köszönt Kimi, engem pedig óvatosan meglökött, hogy visszatérjek a Földre.

     - Jó reggelt! – köszöntem én is, mire Ron felnézett az előtte heverő papírokból.

     - Nektek is jó reggelt! Valahol tudtam, hogy jönni fogsz. – mosolyodott el Ron, nekem célozva második mondatát.

     - Valóban?

     - Igen. Tudtam, hogy benned van.  – pár másodperc néma csönd következett. Nem egészen értettem, hogy Ron mire gondol. Mikor ezt észre vette, folytatta is.

     - Tudtam, hogy benned van az a bizonyos kíváncsiság, vagányság, és bizonyítási vágy ami az F1-hez szükséges. Kimi a pályán, kocsiban ülve bizonyít, te pedig, fejben, papíron. De ugyanaz a tűz ég a szemetekben.

Kimi mosolyogva járatta szemeit köztem és Ron között, én pedig megint csak ott voltam, hogy elakadt a szavam. Hihetetlen, hogy a szavaknak mekkora súlyuk van. Hogy mekkora erőt birtokolnak. Ez a pár mondat, ami most hirtelen és számomra váratlanul elhagyta Ron száját, teljesen megerősítette az önbizalmam. Éreztem, hogy jól döntöttem. Jól döntöttem, hiszen ide tartozom. És ezt be is fogom bizonyítani.

     - Kimi! Menjetek le, és vegyétek fel a csapatruhát. Egy fél óra múlva itt találkozunk, addigra a többiek is megérkeznek. – utasított Ron.

Elmentünk, átöltöztünk, majd visszamentünk. Valóban mindenki megérkezett. Pedro, Lewis, Gary, illetve Anna mint sajtószóvivő, Norbert, és mindenki aki kell. Ja, és mi.

Leültünk, minden tekintet Ronra szegeződött.

     - Üdvözlök mindenkit, jó titeket újra látni. Változás, annyi történt, hogy Mira mától kezdve a csapat teljes jogú tagja.  Remélhetőleg senkinek semmi kifogása ellene. Nos?

     - Dehogy. Nincs. – hangzottak a válaszok, aminek persze nagyon örültem.

 Ezután Ron hosszú beszédbe kezdett h tudatosítsa mindenkiben, hogy ismét meló van és nincs helye a lazsálásnak. Elgondolkodtató, és megfontolandó mondatok hangzottak el, melyek lelkesedéssel töltöttek el mindenkit.

     - Remélem mindenkinek világos minden. Kérdés? – senki nem szólt – Helyes. Akkor ennyi lett volna. Most mindenki menjen, és kezdje meg a munkát. Mira! Te maradj kérlek, elintézzük a kötelező papírmunkát, és elmondom mi lesz a feladatod.

Azzal mindenki elindult a maga dolgára, köztük Kimi is. Én pedig Ronnal átnyálaztam néhány papírt, és elmagyarázta a feladatom. Lényegében annyi ami az elmúlt szezon utolsó futamán is volt. Merüljek el a számok világában. Ami így első hangzásra nem hangzik valami jól, sőt. De mikor az ember belegondol, hogy kikért, és miért számol, és hogy mi is a feladata, egyenesen fantasztikus érzés lesz, és kedvet ad az egészhez.